Pecsenyekacsát kaptak karácsonyra a seregélyesiek Pharaon ügyvédjétől

november 17, 2016

pharaonGhaith Pharaon

Jól érezte magát a tavalyi, seregélyesi szüreti mulatságon Ghaith Pharaon és társasága. Az Interpol és az FBI által is körözött szaúdi sejk nem maradt hálátlan. Az legalább már világos, hogyan kapott vízumot, de az ujjlenyomattal kapcsolatban továbbra is teljes a homály.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt – elsősorban a Magyar Narancs cikke nyomán –, Ghaith Pharaon Magyarországon üzletelget, miközben az FBI mellett az Interpol is körözi, de arról, hogy eddig miért nem sikerült azonosítani/letartóztatni a szaúdi sejket, a magyar hatóságok és a kormány lényegében össze vissza beszél.

A Magyar Narancs cikkében egyébként elég súlyos állítások fogalmazódtak meg: a lap egyebek mellett arról írt, miszerint amióta két évvel ezelőtt az üzletember Magyarországra érkezett, mintegy tíz céggel hozható összefüggésbe. Az Adnan Polathoz és a Pharaonhoz köthető cégcsoportok egymással és a miniszterelnöki vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető cégekkel is üzletelnek, miközben kapcsolatban állnak a kormánnyal, és közpénzhez is jutnak a Magyar Nemzeti Kereskedőházak (MNKH) révén, bár ez utóbbi nemrég fölbontotta a szerződését a sejk vállalkozásával.

A vízum kérdésére viszont a Szijjártó Péter vezette külügyminisztérium épp a minap adott magyarázatot: Pharaonnak Jordánia budapesti tiszteletbeli konzulja kért szóbeli jegyzékben vízumot 2014 szeptemberében, amit a bejrúti konzulátus állított ki 2014. október közepén, és a sejk még abban az évben nyújtott be tartózkodási engedély iránti kérelmet, amiről a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) döntött.

Pharaon vízumigénylésének pikantériája, hogy Jordánia budapesti tiszteletbeli konzulja az a Zaid Naffa, akinek családja nagyon jól járt a Keleti-Nyitással: egyik testvére Oszama Naffa, Magyarország nagykövete az Egyesült Arab Emírségekben, másik testvére Tárik Naffa, az ammani magyar kereskedőház vezetője, Magyarország tiszteletbeli konzulja a jordániai Akabában. Zaid Naffa közben annak a Jordan Decapolis Properties nevű óriásvállalatnak az igazgatósági tagja, aminek történetesen Pharaon az elnöke, illetve a szaúdi milliárdos magyar cégeinek kézbesítési megbízottja volt 2015. márciusáig – jegyzi meg a 444.

Most akkor van ujjlenyomat, vagy nincs?

Szintén szerdai hír, miszerint a Belügyminisztérium (BM) Heti Válasznak küldött tájékoztatása szerint Pharaontól nem vettek ujjlenyomatot, pedig kellett volna, a szaúdi üzletember ugyanis 2016. november 1-jéig magyarországi tartózkodási engedéllyel is rendelkezett, ehhez pedig (elvileg) kötelező lett volna az arcképmás-készítés és az ujjlenyomat-rögzítés.

A Belügyminisztérium válasza különösen furcsa annak fényében, hogy az általunk is említett, az Együtt által kiszivárogtatott belügyi dokumentum szerint „az Alkotmányvédelmi Hivatal többször kérte, hogy a letartóztatás jogalapjának megteremtése érdekében az FBI módosítsa a körözést, és az adatokat egészítsék ki a felszínre került azonossági információval, illetve küldjék meg az érintett személy ujjlenyomatait. Utóbbit elekt­ronikus úton a Hivatal megkapta, és az is megerősítésre került, hogy az AH által megadott adatokkal szereplő személy azonos az általuk keresett személlyel, akinek tevékenységéről, esetleges Magyarországra történő beutazásáról az FBI soron kívül értesítést kért.”

Felmerül a kérdés, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatalnak honnan volt ujjlenyomata Pharaontól az összehasonlításhoz, ha a BM nem vett tőle?

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője egyébként azt is megmagyarázta, miért nem vettek Pharaontól ujjlenyomatot: „Tekintettel arra, hogy Pharaon úr schengeni papírokkal utazott Magyarországon, ezért azt bizonyára tudja, hogy a schengeni dokumentumokkal utazóktól sem ujjlenyomatot nem kérnek, sem fényképet nem kell készíteni. A helyzet az, hogy én már többször elmondtam, ez egy jellegzetes amerikai belbiztonsági játszma, most éppen velünk is játszatják néhány epizódját, semmilyen új információ nem vetődött fel.”

Ezzel viszont az nem stimmel, hogy milyen schengeni papírokról beszél Kósa, amikor Szijjártó Péter épp szerdán magyarázta el, hogyan kapott vízumot a sejk Bejrútból!

Így hálálta meg a szívélyes fogadtatást Pharaon ügyvédje

A hazai Pharaon-cégek leginkább ingatlanban utaznak. A sejk egyik vállalkozása korábban megvásárolta a az évek óta üresen álló seregélyesi kastélyt, ennek apropóján a céget tavaly meghívták a szüreti mulatságra. Pharaon jól érezhette magát, ügyvédje ugyanis hárommillió forintot adott a településnek, amelyből az önkormányzat minden helyi családnak vett karácsonyra egy pecsenyekacsát – hangzott el szerdán este az RTL Klub Házon kívül című műsorában.

A műsor készítői felkeresték a Fejér megyei község polgármesterét, Horváth Sándort, aki a tavalyi szüreti mulatságon maga is találkozott Pharaonnal, továbbá magyarországi cégeinek tulajdonosával és ügyvezetőjével, Ammar Abu Namousszal és – a már említett – Jordánia tiszteletbeli konzuljával, Zaid Naffával. Feltehetően utóbbi hozta Magyarországra Pharaont, akinek a cégei is egy ideig a konzulátusra voltak bejegyezve.

A település vezetője azt is elmondta, hogy már jó ideje nem tud kapcsolatba lépni az ügyvezetővel, annak ellenére sem, hogy ő irányítja azt a céget, amely 382 millió forintért megvásárolta a seregélyesi kastélyt. Horváth úgy tudja, a tervek szerint az épület felújítása után luxushotelként működne, ám a rekonstrukciós munkálatok még el sem kezdődtek.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):