Pedagógustüntetés február 3-án, 10-én és 13-án – ez utóbbit országosnak szánják

február 1, 2016

Galló IstvánnéFotó: Nyugat.hu

Balog Zoltán emberminiszter szavai alapján a kormány nem kíván rendszerszintű változtatásokat végrehajtani a köznevelés rendszerén, ezért a Pedagógusok Sztrájkbizottsága február 13-ra országos tüntetést szervez Budapestre, a Kossuth térre. Ha az a demonstráció sem vezet eredményre, márciusban jöhet a sztrájk. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a Balog által életre hívott Köznevelési Kerekasztal bojkottjára szólít föl.

Zsúfolásig megtelt a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) tanácsterme hétfőn, ahol Galló Istvánné, a PSZ elnöke (képünkön) rendkívüli sajtótájékoztatóján bejelentette: a Pedagógusok Sztrájkbizottságának huszonöt pontba foglalt követeléseiről való tárgyalások – amiről a Budapest Beacon is beszámolt korábban – egyelőre nem vezettek eredményre, és bár február 12-én a korábban már oly sokszor említett plenáris ülés keretében a sztrájkbizottság ugyan asztalhoz ül majd a kabinetet képviselő Balog Zoltán emberminiszterrel (február 10-én kormányülés is lesz, amin valószínűleg szóba kerül majd az ügy – L. Á.), egy múlt pénteki, vele történt informális beszélgetés alapján a kormány aligha enged majd a pedagógusok követeléseinek. Balog azt mondta akkor, hogy a kormány nem kíván rendszerszintű változást tenni a köznevelés rendszerében.

A sztrájkbizottság a pénteki egyeztetést követően ezért úgy döntött, hogy február 13-ára országos tüntetést szervez Budapestre, a Kossuth térre. „Az oktatás nemcsak a pedagógusnak az ügye, az oktatás az közügy, a magyar közoktatás a magyar társadalomnak az ügye” – magyarázta Galló Istvánné, miért kell nemcsak a pedagógusoknak, hanem lehetőleg mindenkinek ott lennie a demonstráción.

A szakszervezet elnöke elismerte, miszerint a miniszter megkérdezte tőle, részt venne-e a Köznevelési Kerekasztal munkájában, amire ő annyit válaszolt, hogy „köszönöm”. Mindaddig, amíg nem tisztázott a szervezet működése, és hogy abba kit kíván meghívni a miniszter, addig semmiféle döntés nem születhet a részvételről. Utána majd dönt a PSZ – hangsúlyozta Galló Istvánné.

Mindez azért fontos, mert szombat délután a mindig jól értesült, kormányközeli Magyar Idők azzal kürtölte tele a magyar médiát, hogy Balog Zoltán kérésére „a Pedagógusok Szakszervezete részt vesz a köznevelési kerekasztalon”. Ezután – érthető módon – kapott a PSZ hideget-meleget.

Az Országos Tantestületi Értekezlet (OTÉ) szerint viszont szó sem lehet kerekasztalról. Mint arról a Budapest Beacon korábban beszámolt, a most megalakult szervezet közleményében az áll: „illegitimnek tekintjük a Balog Zoltán által létrehozott Köznevelési Kerekasztalt, amely nem képviseli az érintetteket”. Azt is hozzáteszik, hogy „Balog Zoltán felhívására a KLIK (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ – a szerk.) cinikus módon február 3-ára, a miskolci tiltakozás időpontjára hívott össze köznevelési fórumokat a tankerületekben”.

Egyébiránt a kerekasztalt akkor kellett volna összehívni, amikor elkezdték az egész köznevelési rendszer átalakítását. Ez most már csak tűzoltás – mondta a PSZ elnöke, aki egyben gyalázatosnak nevezte az oktató-nevelő munkát segítők bérét. A sztrájkbizottság ennek a mintegy ötvenezer embernek a béremelését is követeli, egyelőre ideiglenes pótlék formájában.

Újságírói kérdésre válaszolva a sztrájk esélyéről Galló Istvánné azt mondta: ma a pedagógustársadalom kellően elkeseredett, és sokkal inkább a sztrájk megtartását favorizálja, mint a tüntetést, de a „lépcsőfokokat be kell tartani”. Ha a tüntetés sem hoz eredményt, és a kormány nem hajlandó rendszerszinten változtatni a köznevelés rendszerén, akkor nincs más hátra, mint a sztrájk, és bár a jelenleg hatályos sztrájktörvény nagyon megnehezíti a munkabeszüntetés szervezését, az még a közszférában sem lehetetlen – mondta a PSZ elnöke. Hozzátette: a tankerületekben kiadott utasítás, miszerint tartsanak fórumokat, szerinte időhúzás. „Nem gondolom, hogy a minisztériumban ne tudnák, mi a baj. Ehhez nem kell, hogy a pedagógusok elmondják, mi a baj” – reagált szintén egy újságírói kérdésre. „Eddig miért nem kérdezték őket? Most már érzik, hogy nagy a baj, de szerintem ezzel a kollégákat már nem fogják lecsillapítani” – tette hozzá.

A pedagógusok követelései

A sztrájkbizottság a tizennyolcadik életévig tartó tankötelezettség visszaállítását, a tananyag és a kötelező óraszámok csökkentését, valamint az egyéni tanulási utak kialakításának lehetőségét követeli. Azt is szeretnék, ha nem kellene a diákoknak délután négyig kötelezően az iskolában lenniük.

A köznevelési törvényben jelenjék meg újra az Országos Köznevelési Tanács és a Közoktatás-politikai Tanács (a mindenkori miniszter tanácsadó testülete, melyben az intézmények fenntartói, a szülők, diákok, a szakszervezetek és szakmai szervezetek is részt vettek – L. Á.), melyek beleegyezése nélkül ne lehessen jogszabályt alkotni, továbbá az államnak ne legyen több jogosítványa, mint a többi intézményfenntartónak. El kell választani az állami ellenőrzés rendszerét az intézményi ellenőrzés rendszerétől, egyúttal egyszerűsíteni is kell azokat – követelik.

A sztrájkbizottság ahhoz is ragaszkodik, hogy állítsák vissza az intézményvezetők munkáltatói és gazdálkodási jogát, valamint, hogy az intézményeknek nem csak reálisan megtervezett, de elkülönülő költségvetése is legyen.

Heti huszonkét órával vissza kell állítani a pedagógusok kötelező óraszámát, szabaddá kell tenni a tankönyvválasztást, és el kell törölni a kötött munkaidőt, valamint azt a rendelkezést, miszerint aki eléri a nyugdíjkorhatárt, az nem taníthat tovább – olvashatók az újabb követelések.

Többféle pótlékot – a többletmunka elismerését –, az adminisztratív terhek csökkentését követel a sztrájkbizottság és nem enged a közfoglalkoztatás köznevelési rendszerből való eltávolításából sem.

Már szerdán lesz egy tüntetés

Fogadóóra címmel az egész városon átvonuló tüntetést szervez február 3-án Miskolcra a PSZ helyi csoportja. A tiltakozók a Herman Ottó Gimnázium tanárait és követeléseiket kívánják támogatni a fölvonulással. A Tanitanek.com-on az iskola nyílt leveléhez hétfő kora estig közel huszonnyolcezer személy és több mint 527 csoport csatlakozott. A demonstrációhoz a PSZ mellett több más szakszervezet – például a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) – is csatlakozott, de más szakszervezetekkel is folynak tárgyalások.

Nemcsak február 3-án és 13-án lesz azonban tüntetés, az OTÉ is szervez egyet még 13-a előtt: „Követeléseink támogatása érdekében február 10-ére országos demonstrációra hívjuk fel az oktatásban, nevelésben érintetteket, és mindenkit, akinek fontos az oktatás jövője!” írja a szervezetEgy, a tüntetéseket koordináló Facebook-közösséget is létrehoztak.

A PDSZ a kerekasztal bojkottjára szólít föl

A PDSZ hétfőn a közoktatás szervezeteihez intézett nyílt levélben szólított föl a köznevelési kerekasztal bojkottjára, melyet Mendrey László az MTI-hez is eljuttatott. Ebben a szervezet elnöke azt írja: a Balog Zoltán által összehívni tervezett „csonka kerekasztal politikai trükk”, terelés és újabb megosztási kísérlet, abban a jövőért felelősséget érző szervezet nem vesz részt. A PDSZ ezért a kerekasztal bojkottjára szólított föl minden, a miniszter és államtitkára által eddig megnevezett és a jövőben megnevezendő szervezetet mindaddig, amíg valóban minden érdekelt és érintett nem kap meghívást.

„A 10-i tüntetés szervezői kedden ülnek össze, aztán tájékoztatnak a részletekről. Ez alapvetően egy civil kezdeményezés, amely mögé beállunk, de nem kívánjuk azt lenyúlni” – közölte a Budapest Beacon megkeresésére a PDSZ elnöke. A PSZ által jegyzett 13-i tüntetéssel kapcsolatban azt mondta: Gallóné telefonon fölhívta, hogy tartson azon beszédet. „Azt tervezem, hogy beszélek, de ehhez választmányi fölhatalmazásra van szükségem. Ez szerdára (3-ra – a szerk.) kiderül, hogy meglesz-e. Mindenesetre a miskolci tüntetésen fölszólalok, és úgy tervezem, hogy ott jelentem be a PDSZ csatlakozását a 13-i tüntetéshez” – mondta lapunknak Mendrey László.