Pert nyert a Közgép, vége a kizárásnak

június 22, 2016

simicska_GRIDfekvo-e1423563855684

Pert nyert a Közgép a Közbeszerzési Hatósággal szemben, így immár jogerős ítélet van arról, hogy nem volt jogos Simicska cégének kizárása a közbeszerzésekből.

Másodfokon is pert nyert a Közgép a Közbeszerzési Hatósággal szemben, így most már jogerős bírósági ítélet van arról, hogy nem volt jogos Simicska Lajos cégének kizárása a közbeszerzésekből három évre – közölte az Index. Ennek értelmében a Közgép termesztetésen ismét indulhat pályázatokon, ami azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy nyerni is fog azokon.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt korábban, a Közgép ellen azért foganatosították a legsúlyosabb szankciót, mert a cég állítólag hamis adatokat közölt. Az ajánlatkérő Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Közgép szerb alvállalkozójának hajóját kezdte ki – a zárt fedélzetből hiányolt néhány négyzetmétert –, ezért a megbízást végül a Mészáros és Mészáros Kft-vel fölálló A-Híd Zrt.-Swietelsky Vasúttechnika Kft. konzorcium vitte el. A Közgép azzal védekezett, miszerint ők csak közvetítették az alvállalkozójuk által megadott paramétereket.

A kizárás nem tetszett az Európai Bizottság (EB) ellenőreinek sem, és könnyen előfordulhat, hogy emiatt visszakérik a győr-gönyűi kikötőfejlesztési projekt támogatási összegének negyedét, ami nagyságrendileg 1,6 milliárd forintos büntetést jelent.

Az Orbán-Simicska konfliktus kipattanása előtt a Közgép tarolt az állami megrendelésekkel, a botrány óta viszont lényegében Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester építőipari cégei vették át a kivételezett helyét. Ez nem jelenti, hogy a Közgépnek anyagi gondjai támadtak volna, a tavalyi évre vonatkozó céges beszámolókból kiderült: Simicska cége alig érezte meg a háborús helyzetet és 101,5 milliárdos árbevétellel zárt, ami csak 10 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest – írja ugyancsak az Index.