A Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese: nincs olyan választási rendszer a világon, amelyben a jelenlegi helyzetben lévő impotens ellenzék győzne 2018-ban

szeptember 1, 2017

[Képünk illusztráció]

Csütörtökön Budapesten két-két kormányközeli újságíró és politológus bemutatta az úgynevezett Factcheck.hu-t. A Médianéző Kft, a Nézőpont Csoport tagja által működtetett honlap annak munkatársai szerint a médiában megjelentő állításokat kívánja a tényekkel szembesíteni. A pódiumbeszélgetés után munkatársunk interjút készített a pódiumbeszélgetés egyik résztvevőjével, Szarvas Szilveszterrel, a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettesével. 

„Nagy fába vágtuk a fejszénket” – hangsúlyozta bevezetőjében Mráz Ágoston Sámuel politológus, a Nézőpont Csoport vezetője. „A tények elkötelezett híveként nézzük az elkövetkezendő hónapokat a választási kampányban. Ha valaki téved vagy manipulál, szembesíteni szeretnénk a tényekkel” – fogalmazott a kormányközeli szakember, hangsúlyozva, hogy „kizárólag a tényeket” szeretnék szem előtt tartani.

Az ezt követő pódiumbeszélgetésen annak három résztvevője – Dobos Marianne, az Echo TV műsorvezetője, Boros Bánk Levente politológus, a Médianéző ügyvezetője és Szarvas Szilveszter, a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese – számos olyan dolgot idézett a Factckeck.hu-ról, amelyek szerintük a tények elferdítésén alapulnak. Az általuk idézett cikkek kivétel nélkül a sajtó kormánnyal szemben kritikus részében jelentek meg. Idézték például a Népszava.hu-ról Hargitai Miklóst, aki azt állította, hogy a közvélemény többsége ellenzi Paks II-t. Azonban egy, a Magyar Villamos Művek megbízásából készült közvélemény-kutatás szerint 54 százalék támogatja és 36 százalék ellenzi a paksi beruházást, míg tíz százalék nem foglal állást.

Dobos Marianne Oláh Lajosnak, a Demokratikus Koalíció (DK) hivatalosan független országgyűlési képviselőjének a vizes vb-vel kapcsolatos közleményét idézte. Oláh szerint „a kormány egy világbajnokságot sem tud megrendezni”. Holott tud – hangsúlyozta a kormányközeli újságírónő.

Később ugyanő a Népszavát idézte, miszerint a határkerítésben áram van. Ez azonban szerinte rémhírterjesztés.

„Az Orbán-kormány k…a anyját” – mondta Szarvas szerint az újságolvasó, főleg ha csak az idevonatkozó címeket és kopfokat olvassa el.

Dobos Botka Lászlót, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét idézte: ha kormányra kerülnek, megduplázzák, azaz hat százalékra emelik a GDP-n belül az oktatásra szánt részt. A dolog számtanilag nem stimmel – hangsúlyozta Dobos –, ugyanis ez az arány 2015-ben 4,4 százalék volt, azóta pedig 5,2 százalékra nőtt.

Satöbbi.

„Az összes ellenzéki politikusról elmondható, hogy a zsigeri Orbán-gyűlölet vezeti őket és ezzel akarnak győzni 2018-ban” – vélte Szarvas, aki szerint még nem találtak föl a világban olyan választási rendszert, amelyben „a jelenlegi helyzetben lévő impotens ellenzék” nyerni tudna 2018-ban.

A XX. század értékelésének egy pontján a Momentum aktivistája a szabadelvű és a kormányközeli újságíró vitájában utóbbival értett egyet

A közönségkérdések során munkatársunk Stefka Istvánt idézte. A Pesti Srácok lapigazgatója a lap egyik, fél évvel ezelőtti videóján a következőt mondta: „Hatvan évig nem gyászolhattuk meg sem azokat, akik a II. világháborúban elestek, vagy megjárták a Szovjetuniót. Ezek a haláltáborok semmivel nem különböztek más haláltáboroktól.”

Munkatársunk két kérdést tett föl Szarvasnak. Egyrészt 1941-től számolva a hatvan évet 2001-et kapunk. Hogy érthette Stefka, hogy 2001-ig nem lehetett meggyászolni a II. világháborúban a Szovjetunióban elesett magyar katonákat? Másrészt az hogy értendő, hogy ezek a haláltáborok nem különböztek más haláltáboroktól? – kérdezte tudósítónk. „Ezt azért kérdezem, mert, mondjuk Kolimában nem volt gázkamra” – tette hozzá munkatársunk.

„Elég egyértelmű, amit Stefka István mondott” – reagált a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese. „Számháborúba nem mennék bele, hogy a hatvan évet honnan számítjuk. Nyilvánvalóan Stefka István arra gondolt, hogy itt kellett egy politikai kurzusváltásnak történnie ahhoz, hogy egyébként a kommunizmus áldozataira is emlékezhessünk. […] A második az, hogy ön szerint kell a holocaust áldozatai és kommunizmus áldozatai között, és például a haláltáborok között kell különbséget tennünk?”

Munkatársunk így reagált: „Az nem mindegy, hogy egy táborban van-e gázkamra, vagy nincs-e gázkamra. Ez egy lényeges különbség.”

„Az, hogy valaki a kommunizmus rendszere miatt halt meg – és ugye sok tízmillió áldozatról és emberről beszélünk –, és az, hogy valaki mondjuk Auschwitzban vagy más haláltáborban, a náci rendszer miatt halt meg, az ugyanúgy, mind a kettő embertelen, és mind a kettő elítélendő, és mind a kettő haláltábor. Ez az én személyes véleményem, de ha jól olvastam ki az idézetből, amit fölolvasott, akkor szerintem Stefka István sem gondolt másra” – válaszolt a főszerkesztő-helyettes.

Szarvast a Momentum jelenlévő aktivistája egyébként megtapsolta.

A pódiumbeszélgetés után munkatársunk interjút készített a Pesti Srácok főszeresztő-helyettesével, Szarvas Szilveszterrel.

Budapest Beacon: Orbán Viktor miniszterelnök tavaly az október 2-i népszavazás után azt mondta*, hogy a magyarok kilencvennyolc százaléka a kvóta ellen szavazott. (* – lásd a cikk alján) Ezt a tények ismeretében kommentálná-e?

Szarvas Szilveszter: Nem ezt mondta Orbán Viktor.

BB: De ezt mondta, rajta van a Facebookon mindmáig.

Sz. Sz.: Igen, azoknak, akik részt vettek a népszavazáson, abban valóban kilencvennyolc százalékban az igenek nyertek. Nem tudom, hogy mi lenne a valótlanság ebben a mondatban.

BB: Az, hogy a magyaroknak – mármint ha magyarok alatt azokat érjük, akiknek szavazati joguk van – kevesebb mint a fele szavazott nemmel.

Sz. Sz.: Az is állampolgári jog, hogy otthon maradjon az ember. Miért maradtak otthon? Akik elmentek, azoknak a kilencvennyolc százaléka valóban nemmel szavazott.

BB: Orbán Viktor szerint a magyarok kilencvennyolc százaléka szavazott nemmel.

Sz. Sz.: Nyilván akik elmentek erre a népszavazásra.

BB: De Orbán Viktor nem ezt mondta.

Sz. Sz.: Nézze, én nem Orbán Viktor szóvivője vagyok, de kormányszóvivő sem vagyok. Szerintem, ha ilyen kérdései vannak, akkor Orbán Viktort kell megkeresni. Szerintem ezt a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor így értette. Ezek meg tények: az október 2-i népszavazáson a résztvevők kilencvennyolc százaléka nemmel szavazott. Akik meg otthon maradtak, azok miért maradtak otthon? Nyugodtan elmehettek volna, és szavazhattak volna igennel, mert ez állampolgári joguk lett volna.

BB: Lapozzunk. Évekkel ezelőtt a Tutiblogon megjelent egy hosszú elemzés az ukrajnai helyzetről, többek közt a következő kitétellel: „igazából olyan, hogy »ukrán« nem nagyon létezik, mint nép sem igen, mivel az egészet egy Tarasz Hrihorovics Sevcsenko (költő, nem a focista) névre hallgató ürge találta ki a XIX. század közepén”.

Sz. Sz.: A Tutiblog egy véleményportál. A Pesti Srácok a Tutiblog tárhelyszolgáltatója. Ön most egy véleményt idézett, ezért lepődtem meg, hogy a Tutiblogot idézte.

BB: A Tutiblog a Pesti Srácok társoldala.**

Sz. Sz.: Nem. Tárhelyszolgáltatók vagyunk. A Tutiblog nálunk jelenik meg, rajtunk keresztül, de önálló entitás. Ezért lepődöm meg. Ezért lepődöm meg, ha ezt rajtam kéri számon.

BB: Tehát ami a Tutiblogon megjelenik, azért önök nem felelősek.

Sz. Sz.: Tárhelyszolgáltatók vagyunk, nem vagyunk érte felelősek. Ön egy mondatot kiragadott ebből a véleménycikkből. Lehet, hogy az egészet el kell olvasni, hogy jobban képbe kerüljön.

BB: Az egészet elolvastam.

Sz. Sz.: Egy publicista nyilván használhat számtalan műfajt: ironizálhat, lehet szarkasztikus. Ön tizennyolc szót kiragadott egy hosszú publicisztikából. Ezért mondom, hogy az egészet el kellene olvasni és valós kontextusában értelmezni. Ha az egészet elolvasnám, utána erről a publicisztikáról vitázhatnánk, de nem én írtam, nem is a Pesti Srácok írta, a Pesti Srácok tárhelyszolgáltató, a Tutiblog pedig egy önálló entitás, ahová bloggerek, publicisták és nyilvánvalóan újságírók is írnak.

BB: Az imént a pódiumbeszélgetés során az egyik momentumos aktivistára az önök részéről elhangzott, hogy „Lenin-fiúk”. Előrebocsátom, hogy nagyon sok kérdésben nem értek egyet a Momentummal, ámde ezt megindokolná?

Sz. Sz.: A „Lenin-fiúkat” én mondtam, és fönn is tartom a véleményemet. Mit csinált Fekete-Győr András néhány hónappal ezelőtt? Arra vette a bátorságot, hogy besétáljon, de leginkább betörjön egy szerkesztőségbe…

BB: Az Origóhoz.

Sz. Sz.: Igen, az Origóhoz, és ott egy újságírót vegzált és kért számon, miközben ezt megtehetné más fórumokon is. Nem történt más, mint az, hogy Fekete-Győr betört az Origóhoz. Kik törtek be korábban nekik nem tetsző szerkesztőségekbe? A Lenin-fiúk, a Szamuely-fiúk. Nagyon sötét időket idéz, amit Fekete-Győr elkövetett.

BB: Lehet Fekete-Győr András módszerét vitatni, de a Lenin-fiúknak vér tapad a kezükhöz, Fekete-Győrnek meg nem. Ez nem egy minőségi különbség? Kissé nem erős a hasonlata?

Sz. Sz.: Nem. Miért? Tapasztalt ön a rendszerváltás óta olyat, hogy szerkesztőségbe törtek volna be politikusok és ott újságírókat vegzáltak volna? Bevallom, most nekem Fekete-Győr András példáján kívül még egy ilyen eset nem ugrik be.

BB: Még egyszer: nem vér tapad a kezéhez, hanem volt egy erősen vitatható lépése. A Lenin-fiúknak viszont vér tapad a kezükhöz.

Sz. Sz.: Valamelyik Lenin-fiúnak igen, valamelyiknek nem. De Fekete-Győr ugyanazt követte el, mint a Lenin-fiúk: betört egy szerkesztőségbe. Erre gondoltam, és egyáltalán nem a vérről, hanem a csak a módszerről beszéltem, amikor ezt a minősítést tettem, a módszer pedig egy az egyben ugyanaz, mint amit a Lenin-fiúk csináltak.

*Munkatársunk pontatlanul emlékezett: a mondat nem személyesen Orbán Viktortól, hanem magától a Fidesztől hangzott el, és mindmáig olvasható a párt Facebook-oldalán. Ebből következően a továbbiakban Orbán Viktor helyett a Fidesz értendő.

**Ez – hogy tudniillik a Tutiblog a Pesti Srácok társoldala – a Pesti Srácok főoldalán, a Médiaajánlat fejezetben olvasható.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):