Pharaon-ügy – DK: titkolják, hol járt Orbán augusztus 4-én

november 15, 2016

pharaonGhaith Pharaon

Nem árulják el, hol volt Orbán aznap, amikor Ghaith Pharaon és Mészáros Lőrinc jachtja egymás mellé sodródott az Adrián. Az MSZP frakcióvezető-helyettese még ezen a héten levélben fordul az Egyesült Államok nagykövetéhez, világos, egyértelmű választ várva azokra a kérdésekre, amikkel a kormány folyamatosan lerázza az ellenzéket. Amikor egy európai miniszterelnök bármilyen ügyben amerikai titkosszolgálati játszmáról beszél, akkor az amerikai félnek is világossá kell tennie, hogy mit tud erről az ügyről – hangsúlyozza Harangozó Tamás.

A Demokartikus Koalíció (DK) rákérdezett, hogy Havasi Bartalan, a miniszterelnök sajtófőnöke miért nem árulta el augusztus 4-én, hol tartózkodik Orbán Viktor. A párt szerint ez csupán azért érdekes, mert az Adriai-tenger éppen ezen a napon sodorta egymás mellé a spliti kikötőben nemzetközi körözés alatt álló – a miniszterelnök tőszomszédságában ingatlant vásárló – Ghaith Pharaon szaúdi bankár és Mészáros Lőrinc milliárdos felcsúti polgármester jachtját.

Havasi azzal próbálta meg elkerülni az érdemi választ, hogy a miniszterelnök magánprogramjairól nem köteles felvilágosítást adni, csakhogy korábban mindig nyilvánosságra hozták, hol jár a kormányfő a szabadsága alatt.

„A titkolózás arra engedhet következtetni, hogy Orbán és Pharaon ezen a napon is titkos üzleti tárgyalásokat folytathattak. A DK szerint biztonsági kockázatot jelent Magyarország és az Európai Unió számára, hogy a magyar miniszterelnök bűnözői körökkel tart fent személyes és üzleti kapcsolatot” – közölte Gréczy Zsolt, a DK szóvivője.

Havasi Bertalan nekik nem, de az MTI-nek válaszolt: Orbán Viktor Split közelében sem járt ebben az évben.

A sejket az FBI mellett az Interpol is körözi, de a magyar hatóságok ködösítenek az ügyben – erről hétfőn az ATV A nap híre című műsorában beszélt Harangzó Tamás, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) frakcióvezető-helyettese. Szerinte a kormány képviselői folyamatosan egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek azzal kapcsolatban, hogy az amerikai hatóságok miként működtek közre Pharaon beazonosításában. Harangozó Tamás szerint sokat elmond, hogy Orbán Viktor eddig sem az ellenzék részéről megfogalmazott állításokat, sem pedig a botrányt kirobbantó Magyar Narancs cikkében foglaltakat nem cáfolta. Nem tett feljelentést a hetilap ellen, helyreigazítást sem kért. Ez azért különösen veszélyes, mert ha csak a fele igaz annak, ami ebben az ügyben eddig napvilágot látott, az komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Márpedig a Magyar Narancs cikkében elég súlyos állítások fogalmazódtak meg. Egyebek mellett a lap arról írt, miszerint amióta két évvel ezelőtt az üzletember Magyarországra érkezett, mintegy tíz céggel hozható összefüggésbe. Az Adnan Polathoz és a Pharaonhoz köthető cégcsoportok egymással és a miniszterelnöki vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető cégekkel is üzletelnek, miközben kapcsolatban állnak a kormánnyal, és közpénzhez is jutnak a Magyar Nemzeti Kereskedőházak (MNKH) révén. Friss hír ez utóbbival kapcsolatban, miszerint a külügy alá tartozó cég szerződést bontott Pharaon vállalkozásával, azt ugyanakkor a MNKH tagadta, hogy a botrány miatt döntöttek volna így. Az MSZP szerint ez önleleplezéssel ér föl: „A külügyminiszter úr úgy viselkedik, mint egy lüke tolvaj. Amikor lebukik, hirtelen visszateszi a pénzt, és azt mondja, hogy nem történt semmi” – nyilatkozta az RTL Klubnak Nyakó István szocialista képviselő.

Az itthoni Pharaon-cégek nagy része egyébként ingatlanokkal foglalkozik, és meglehetősen kiszámítható forgatókönyvet követ. Minimális, hárommilliós tőkével megalakul egy kft., majd nagyon gyorsan megvásárol egy műemlék épületet (ld. Seregélyesi Kastély, Kútvölgyi Villa, Hőgyészi Kastély, Postabank-székház), méghozzá jókora – a tőkéhez képest különösen magas – tagi hitelből. A Pharaon-cégek eddig mintegy 4,5 milliárd forint tagi kölcsönt kaptak a tulajdonosuktól.

Az sem tűnik lényegtelen körülménynek, hogy a cégháló különböző tagjai személyesen is tartják a kapcsolatot Orbán Viktorral, Tiborcz Istvánnal és Orbán Ráhellel

– írja a lap más szaftos részletekkel egyetemben, ám a cikk megjelenését – ahogyan azt korábban is említettük – semmilyen helyreigazítási kérelem nem követte.

A miniszterelnök emellett október végén a parlamentben azt is elismerte, miszerint találkozott „Pharaon professzorral” egy budapesti díszvacsorán. A hatóságok megvizsgálták az üzletember magyarországi tevékenységét, és abban nem találtak nemzetbiztonsági kockázatot –  tudatta korábban. Szerinte Pharaon körül egy amerikai titkosszolgálati játszma zajlik.

Harangozó ezzel kapcsolatban megjegyezte: Orbán egy parlamenti felszólalásában saját megítélése szerint alig burkoltan megfenyegette, mondván, ha nem vigyáz, könnyen egy amerikai titkosszolgálati játszma részesévé válhat. Harangozó ezért még ezen a héten levélben fordul az Egyesült Államok (USA) magyarországi nagykövetéhez, világos, egyértelmű választ várva azokra a kérdésekre, amikkel a kormány folyamatosan lerázza az ellenzéket.

Amikor egy európai miniszterelnök bármilyen ügyben amerikai titkosszolgálati játszmáról beszél, akkor az amerikai félnek is világossá kell tennie, hogy mit tud erről az ügyről – véli az MSZP politikusa, aki elmondása szerint az amerikai elnökválasztásra való tekintettel nem fordult eddig az Egyesült Államokhoz.

Úgy tűnik, már októberben tudták, hogy ő az a Pharaon, akit köröznek

Úgy tűnik, már októberben tudott arról a Belügyminisztérium (BM), hogy a Magyarországon üzletelő Ghaith Pharaon ugyanaz a személy, akit az FBI köröz – legalábbis erre enged következtetni a Pintér Sándor szaúdi nagykövetnek címzett leveléhez csatolt dokumentum, amelyet az Együtt közölt saját honlapján. A belügyi irat szerint korábban az okozott problémát a magyar szolgálatoknak, hogy a nemzetközi körözésekben „három eltérő születési dátummal szerepel Pharaon”, és ezért „az Alkotmányvédelmi Hivatal többször kérte, hogy a letartóztatás jogalapjának megteremtése érdekében az FBI módosítsa a körözést, és az adatokat egészítsék ki a felszínre került azonossági információval, illetve küldjék meg az érintett személy ujjlenyomatait. Utóbbit elekt­ronikus úton a Hivatal megkapta, és az is megerősítésre került, hogy az AH által megadott adatokkal szereplő személy azonos az általuk keresett személlyel, akinek tevékenységéről, esetleges Magyarországra történő beutazásáról az FBI soron kívül értesítést kért.”

Ehhez képest Lázár János a múlt heti kormányinfón azt mondta: a kapott ujjlenyomatok beazonosításra alkalmatlanok voltak, az ismételt kérésre még nem kaptak újabbakat. Ez nem zárja ki azt, hogy ez a személy ne lenne azonos azzal, akit keresnek, de nem is erősíti meg – tette hozzá.

Vadai: az egész világ tudja, hogy Orbán családja vele üzletel

A DK alelnöke szintén megszólalt a műsorban. Azt mondta: ha Orbán nem tudott róla, kivel üzletel, akkor nyilvánvaló, hogy alkalmatlanok a feladatukra azok az emberek, akiknek az lett volna a dolguk, hogy ne engedjék, hogy egy ilyen ember kerüljön a miniszterelnök közvetlen környezetébe. Vadai Ágnes úgy látja: egyedül a kormánypártok nem kíváncsiak arra, hogyan kerülhetett Orbán Viktor üzleti kapcsolatba Gaith Pharaonnal.

Az ellenzéki politikus szerint egyébként ebben az ügyben a miniszterelnök személye irreleváns, ha azonban a miniszterelnökségről, mint Magyarország külföldi képviseletéről beszélünk, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy a miniszterelnöknek milyen a renoméja, márpedig innentől kezdve az egész világ tudja, hogy Orbán Viktor családja ezzel az emberrel üzletel.

A DK alelnöke szerint az ügy tragikus mivoltát jól mutatja, hogy miközben az elmúlt két évben folyamatosan azt hallgattuk több milliárd adóforintból, hogy az illegális bevándorlás milyen veszélyt jelent Magyarország számára, addig maga a miniszterelnök kerül gazdasági kapcsolatba egy olyan személlyel, akit (egyebek mellett – a szerk.) illegális bevándorlás elősegítésével is vádolnak.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):