A PKN elnöke szerint Hernádi Zsolt Mol-vezér elleni eljárás előre le volt zsírozva

június 25, 2014

hernadi

A Wprost lengyel liberális hetilap által hétfőn közölt hangfelvételen Jacek Krawiec, a lengyel kőolajipari vállalat, a PKN Orlen elnöke beszélgetett Wlodzimierz Karpinski kincstárügyi miniszterrel és az utóbbi helyettesével, Zdislaw Gawlikkal. A kőolajipari cég vezére beszámolt a 2014. januári, budapesti látogatásáról, ahol a vesztegetéssel vádolt volt MOL- vezérigazgatóval, Hernádi Zsolttal találkozott (Hernádi nem hagyhatta el Magyarországot az ellene kiadott nemzetközi körözés miatt). A horvátok azzal vádolták meg Hernádi Zsoltot, hogy 2009-ben tízmillió euró kenőpénzt adott Ivo Sanader akkori miniszterelnöknek, hogy a Mol megszerezhesse az irányítói jogokat az INA-ban, ráadásul a veszteséges üzletrészek leválasztása után, amiket viszont a horvát állam nyelt el.

„Elmentem Hernádihoz, […] és azt mondom neki: hallod, hány évet kapsz te ezért? Erre lazán, mosolyogva mondja, hogy figyelj, a jogászaim valami olyat találtak, hogy ha bármelyik uniós országban elkezdődik a tárgyalás és nem találnak bűnösnek, akkor egész Európában bárhová szabadon mehetek.”

Hernádi Zsolt arra a trükkös eljárásra utal, amellyel kicselezheti a horvát hatóságokat. Magyarországon is indult ellene per: ezt a MOL korábbi vezető jogtanácsosa, Bánhegyi Ilona indította, mert szerinte Hernádi Zsolt horvátországi korrupciós ügye miatt jelentősen csökkent a vállalat részvényeinek értéke. A perrel viszont Hernádi nagyon jól járhat: ha Magyarországon felmentik őt, akkor a horvátok nem nyomozhatnak tovább ellene, mivel a magyar ítéletet nekik is el kell fogadniuk. Bánhegyi ugyanúgy vesztegetés miatt tett feljelentést Hernádi ellen, mint a horvátok, ugyanazon ügyben pedig csak egy ítélet születhet.

Bánhegyi Ilona 2011-ben tett feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen jelentős kárt okozó csalás, valamint jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt is. Ezt a főügyészség napokkal később elutasította, arra hivatkozva, hogy a cselekmény nem bűncselekmény. Ezután indult a pótmagánvádas eljárás, amelyről a kiszivárgott felvételen Hernádi igen optimistán beszélt Krawiecnek:

„Tudod – mondom neki –, azért ez eltart két-három évig. Nem, mondja, áprilisra meglesz az ítélet. És valami Ábel ül mellette, a jogi tanácsadója[…]. Odafordul és azt mondja, Ábel, mond meg Jaceknek, hogy ki fog vádat emelni ellenem a magyarországi tárgyaláson? Mire Ábel: a feleségem. Most képzeljétek el ezt a helyzetet. A felesége ügyész, meglesz a felmentő ítélet, és el van intézve. Most el tudjátok ezt képzelni nálunk?

A felvételen Hernádi jogi tanácsadójaként említett Ábel nem más, mint Galácz Ábel, aki jelenleg is a MOL egyik vezetője, 2008-ban elnöki tanácsadóként vette át az üzletfejlesztés, később ehhez a stratégia irányítását is, emellett pedig annak a Bánhegyi Ilonának a férje, aki beperelte Hernádit. A felvételen viszont pontatlanul fogalmaz Krawiec: Bánhegyi nem ügyészként vesz részt a perben, hanem pótmagánvádlóként. A pótmagánvád indítására a büntetőeljárási törvény alapján akkor van lehetőség, ha az ügyész valamiért nem akarja képviselni a vádat. Ilyenkor helyette a feljelentő képviselheti helyette a vádat – ez történt ebben az esetben is.

Bár Hernádi Zsolt áprilisi ítéletben reménykedett, első fokon csak május végén mentették fel az ügyben, a pótmagánvádló képviselője viszont fellebbezést jelentett be. Amennyiben viszont a Mol-INA-ügyhöz kapcsolódó ítélet jogerőre emelkedik, megnyílik az út a Mol-vezér előtt, hogy kezdeményezhesse a Horvátországban ellene folyó büntetőper megszüntetését.

Hivatkozás:

Lengyel lehallgatási botrány: Hernádi elintézte, nol.hu, 2014. június 24.