Portik Tamás tanúként vallhat arról, üzletelt-e Rogánnal

május 19, 2016

Portik Tamás. Fotó kettőspont OrigóPortik Tamás. Fotó: Origó

A Fővárosi Törvényszék elrendelte Portik Tamás meghallgatását a Rogán Antal és Juhász Péter közötti személyiségi jogi perben. A jelenleg fogvatartott egykori milliárdos vállalkozó korábban azt nyilatkozta: ismeri a propagandaminisztert, és Rogán hazudik, amikor azt mondja, hogy nem találkoztak. A propagandaminiszter annyira elfoglalt, hogy épp nem ér rá a megjelölt időpontban, így a szembesítés vélhetően elmarad.

Portik Tamás június 17-én tanúként vallhat arról, ismeri-e Rogán Antalt, és üzletelt-e az immár propagandaminiszter polgármestersége idején a belváros-lipótvárosi önkormányzattal – közölte Juhász Péter, az Együtt alelnöke a Facebookon szerdán. A Fővárosi Törvényszék a Gyorskocsi utcai büntetés-végrehajtási intézetet jelölte meg az esemény helyszínéül, mivel a sátoraljaújhelyi fegyházban fogvatartott Portikot csak különleges biztonsági intézkedések mellett lehet meghallgatni, a törvényszék Markó utcai épülete erre pedig nem alkalmas.

Portik Tamást a Fővárosi Törvényszék első fokon idén márciusban tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte, miután a testület bizonyítottnak látta, hogy ő adott utasítást a négy ember – köztük a célpont, Boros Tamás – életét követelő 1998-as Aranykéz utcai pokolgépes merényletre, melyet a szlovákiai Jozef Roháč hajtott végre, akire egyebek mellett a Fenyő-gyilkosságot is rábizonyították. A magas testület szintén fölbujtóként a Prisztás-gyilkosságban is bűnösnek mondta ki az egykori milliárdos vállalkozót, aki emiatt októberben első fokon tíz év fegyházat kapott.

Rogán képviselője a meghallgatást a leghatározottabban ellenzi, mondván, az ügyben okiratokkal minden igazolható, csakhogy a bíró már a tárgyalás korábbi szakaszában jelezte, nemcsak okiratok szolgálhatnak bizonyítékul, hanem érdemes Portikot meghallgatni, méghozzá az eljárás azon szakaszában, amikor minden szükséges dokumentum rendelkezésre áll, és Juhász tisztázta, mire alapozta kijelentéseit.

A Károly körúttól a bíróságig

Mint arról a Budapest Beacon is beszámolt korábban, 2011 októberében Belváros-Lipótváros önkormányzata kedvezményesen adott bérbe egy 212 négyzetméteres ingatlant a Károly körúton a Classic Immo Kft. nevű cégnek, amelyet nem sokkal később a Pápa Marianne-hoz köthető Komondor Holding Zrt. szerzett meg.

Két hónappal később a bérlő már kedvezményesen vásárolhatta meg bérleményét 52 millió forintért, amit 2012 júliusában 102 millióért értékesített. A Komondor Holding 2011. november 21-én, tehát közvetlenül az ingatlan megvásárlása előtt szerezte meg a Classic Immo-t.

Az ügyben Juhász Péter, az Együtt alelnöke és V. kerületi önkormányzati képviselője tett feljelentést, amit a rendőrség átlátszó indokokkal elutasított, de az ügyészség hivatalból, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt újbóli nyomozást rendelt el.

Az egykori kerületi polgármester, immár propagandaminiszter Rogán Antal korábban azt mondta: „Az ingatlan ügyében 2012 végén vizsgálatot folytattam le. Törvénytelenségre ugyan nem derült fény, de bizalomvesztés miatt kezdeményeztem a jegyző felmentését.” Igazán bátor húzás volt mindent rákenni Rónaszéki László jegyzőre – akit később hivatali visszaélés miatt gyanúsítottak meg –, csakhogy maga Rogán tájékoztatta a közgyűlést 2011. október 10-én, hogy a Classic Immo-val aláírták a bérleti szerződést. További érdekesség, hogy Puskás András akkori alpolgármester, Rogán Pasa parki szomszédja kezdeményezte az ingatlan eladását 52,4 millió forintért a következő közgyűlésen.

Ki az a Pápa Marianne?

Pápa Marianne Portik egykori élettársa, legalábbis Kocsis Máté szerint. A józsefvárosi fideszes polgármester ezt még az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának elnökeként nyilatkozta a vállalkozó előállításakor.

Portik korábban ráadásul azt állította: ismeri Rogán Antalt, és Rogán hazudik, amikor azt mondja, hogy nem találkoztak. Ezt június 17-én a meghallgatáson is elismételheti, hiába próbálták Rogánék azzal távol tartani az ügytől, hogy Pápa Marianne közleményben cáfolta, miszerint Portik élettársa volt, továbbá egy elfogási jegyzőkönyv is alátámasztja, hogy nem mellőle vitték el a rendőrök.

A hírt szerdán jelentette be Juhász, a 444 szerint azonban elmaradhat a szembesítés, mivel Rogán bokros teendői miatt épp nem ér majd rá. A miniszter ügyvédje még azt is elpanaszolta, hogy a bíróság nem egyeztetett előzetesen időpontot védencével arról, hogy mikor kéne megjelennie egy idézésen – írja a portál.

Korábban is történtek érdekes dolgok a bíróságon

Rogán többek között azért perelte be Juhász Pétert egymillió forintra, mert szerinte az Együtt alelnöke több ízben is valótlanságokat állított vele kapcsolatban, és nemegyszer bűnözőnek is nevezte. Juhász azt állítja ugyanis, hogy az V. kerületi önkormányzat Rogán polgármestersége idején maffiamódszerekkel játszotta ki az ingatlanokat haveroknak, illetve hogy Rogán Portikkal is üzletelt, és hazudott, amikor azt mondta, hogy sosem találkoztak egymással.

Az immár bő egy éve tartó személyiségi per számos ponton összeér tehát az ingatlanpanamát érintő nyomozással, utóbbi ugyanis Rogán ártatlanságát és bűnösségét is bizonyíthatja, ezáltal pontot téve a közte és Juhász között folyó perre is.

Az eljárásban már számos, krimibe illő esemény történt, elég, ha csak a rendőrségen megsemmisült CD-re gondolunk, amely a Rogán polgármestersége idején eladott nyolcszáz ingatlan adatait tartalmazta, vagy arra, amikor a rendőrség véletlenül elküldte a bíróságnak a nyomozást megszüntető határozat tervezetét, miközben az ügyészség annak meghosszabbítását rendelte el.

Csak nehogy történjék Portikkal valami június 17-ig. Nem lenne példa nélküli.