Pusztító árvizek és földcsuszamlások Szerbiában és Boszniában

május 21, 2014

Bosnia

A fizikai pusztítás akkorra, mint amekkorát a háború okozott  – Zlatko Lagumdzija, Bosnyák Külügyminiszter

Komoly nemzetközi segélyakció indult Szerbiában és Boszniában a múlt heti pusztító ciklon miatt. A kiterjedt áradások és földcsuszamlások következtében mintegy 40.000 ember vesztette el otthonát. Boszniában, a 3,8 millió lakos közül több, mint félmillió ember kényszerült elhagyni otthonát. A becslések szerint egymillió ember, az ország lakosságának egynegyede nem jut biztonságos ivóvízhez. Több százezren maradtak fedél nélkül.

A hivatalnokok szerint háromhavi csapadék esett le három nap alatt, emiatt a Száva és más folyók kiléptek a medreikből. A jelentések szerint a régióban rekord mennyiségű eső esett.

A hegyes-dombos boszniai területeken több, mint 2.000 földcsuszamlás pusztította az infrastruktúrát és döntött romba több tízezer házat. Ahogy a víz visszahúzódik, amellett, hogy több millió tonna iszapot és törmeléket kell eltakarítani, a mentőalakulatoknak több százezer állati tetemet is el kell szállítaniuk és meg kell semmisíteniük. A feladatukat viszont jelentősen nehezíti, hogy a háború után mintegy 120.000 taposóakna maradt a területeken.

Ahdin Orahovac, a Bosnyák Aknamentesítési Központ igazgatója a BBC riporterének elmondta, hogy évekkel vetette vissza munkájukat az árvíz. “Minden aknára figyelmeztető táblánkat elmosta a víz. Figyelmeztetnünk kell a lakosságot, hogy ne siessenek vissza házaikba az emberek, mert bizonyos területeken az aknák már új helyeken vannak”.

Zlatko Lagumdzija, Bosnyák Külügyminiszter szerint a fizikai pusztítás akkorra, mint amekkorát a háború okozott. Elmondta, több, mint 100.000 ház és egyéb épület vált használhatatlanná, és az úthálózat is komoly károkat szenvedett el. A földcsuszamlások teljes falvakat pusztítottak el.

Bosnia4

Aleksandar Vucic, szerb miniszterelnök azt mondta, további nemzetközi segítségre van szükségük, főképp élelmiszer, ruha, és palackozott ivóvíz szállítmányokra. Bár az eső már elállt, Belgrádnak szembe kell néznie a megáradt Dunával és Szávával is. A Száván mentőegységek lázasan dolgoznak azért, hogy megakadályozzák a széntüzelésű obrenovaci erőmű elárasztását. Ez az erőmű látja el fél Szerbiát elektromos árammal.

Predrag Maric katasztrófavédelmi tisztségviselő arról számolt be, hogy a helyzet Obrenovacban kritikus volt, hétfőn elrendelték az egész város evakuálását.

Mai nap találkoztam Ljubomir Miladinovic úrral, a Szerb Vöröskereszt képviselőjével. Arról számolt be, hogy a nyugatszerbiai részt teljesen elárasztotta a Drina, Moraua és a Száva, és a Duna is jelentősen megáradt.

A Szerb Vöröskereszt képviselője a Budapest Beacon-nek elmondta, a 186 közigazgatási körzet közül 45-öt érintenek az áradások Nyugat-Szerbiában. Ljubomir Miladinovic, a Szerb Vöröskereszt Nemzetközi Kapcsoatokért felelős igazgatója szerint a régióban élő 1,6 millió ember tíz százalékát érintik az árvizek és a földcsuszamlások, közülük 40.000 mebrenek az otthonát is el kellett hagynia. 3.500 km hosszúságban tönkre mentek az utak. Szerb tisztségviselők azt mondták a BudapestBeacon-nek, hogy az érintett területeken hatalmas szükség lenne bébi-ételekre, tejporra, pelenkákra, személyes higiéniai eszközökre, gumicsizmákra, takarókra, tábori ágyakra és bármire, ami szükséges a 40.000 ideiglenesen iskolákban és más közintézményekben elszállásolt ember ellátásához.

Bosnyák tisztségviselők arról számoltak be, hogy egész Bosznia területén rendkívül súlyos árvizek vannak, ami több, mint egymillió embert érint. A palackozott víz mellett az országnak nagy szüksége van élelmiszerekre és ruhákra is, valamint földmunkagépekre és mobil krematóriumokra is, hogy biztonságosan kezelhessék a többszáz ezer állati teteme.

A Horvát Vöröskereszt illetékesei arról számoltak be, hogy Kelet-Horvátországban mintegy 18.000 ember kényszerült elhagyni otthonát. Ugyankkor a Horvát Vöröskereszt megfelelő mennyiségű palackozott vízzel, élelmiszerrel és ruhával rendelkezik, ami nagyrészben a jelentős társadalmi összefogásnak és anyagi támogatásnak köszönhető. Azonban miután hazatérnak az emberek elhagyott házaikba, fertőtlenítenitőszerekre, festékre és ecsetekre is szükségük lesz. “A takarítás után mindent, ami érintkezett a vízzel, fertőtleníteni kell” – mondta el Marinko Metlicic, a Horvát Vöröskereszt katasztrófavédelmi igazgatója.  “Ahogy az ár visszahúzódik, az újságírók és a filmstábok elmennek, a támogatások pedig elapadnak.”

Hivatkozás

Balkan floods: ‘Quarter of Bosnia’ without clean water, BBC.com, 2014. május 19.