Putyin „szégyenteljes” és „sértő” látogatást tett Budapesten

február 18, 2015

orbanputin1

„Világos, hogy az orosz elnök egyfajta vazallusként tekint Orbán Viktorra és Magyarországra, és hogy a magyar miniszterelnöknek Moszkvából diktálnak” – Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt (MLP) elnöke

Orbán Viktor eladta magát Vlagyimir Putyinnak, tettestárssá vált a gyilkosságban és az agresszióban.”  – Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke

Kedden rövid látogatásra érkezett Budapestre a Vlagyimir Putyin által vezetett orosz tisztviselőkből álló delegáció. Putyin találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel és Áder János köztársasági elnökkel is.

Putyin látogatását megelőzően a rendőrség – két héten belül immár harmadszor – elbontatta az Ország Gyűlése Mozgalom (OGYM) parlament mellett felállított táborát, és számos utat zártak le Budapesten.

Az orosz vezető egy órás késéssel érkezett meg a Liszt Ferenc repülőtérre, ahol Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadta őt. Putyin a legszigorúbb biztonsági intézkedések mellett a repülőtérről saját, Moszkvából idereptetett páncélozott limuzinjával először a Hősök terére ment, ahol megkoszorúzta az ismeretlen katona síremlékét. A 30 autóból álló konvoj (valamint a 2 kísérő helikopter) onnan a Fiumei úti temetőbe látogatott, az 1956-os forradalom során elhunyt orosz katonák nemrég felújított sírjaihoz. A temetőben Putyin fegyvertelennek tűnő orosz díszegyenruhás katonák társaságában koszorút helyezett el az „ellenforradalom” leverése során életüket vesztett szovjet katonák emlékművénél.

OrbanPutin2

Innen Putyin a parlamentbe ment, ahol Orbán Viktorral két órán keresztül tárgyalt. Ezidő alatt Szijjártó Péter Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel találkozott. Az ebédet követően a két ország vezetője öt együttműködési megállapodást írt alá, majd közös sajtótájékoztatót tartott. Ezután az orosz elnököt a Sándor palotában fogadta Áder János köztársasági elnök. Putyin még az este folyamán a reptérre ment és visszautazott Moszkvába.

Putyint népes küldöttség kísérte, eljött Szergej Lavrov külügyminiszter, Alekszandr Novak energiaügyi, Alekszej Uljukajev gazdaságfejlesztési, Nyikolaj Fjodorov mezőgazdasági miniszter, az orosz-magyar kormányközi gazdasági vegyes bizottság elnöke, Pavel Popov védelmi miniszter-helyettes, Vlagyimir Megyinszkij, a kulturális tárca vezetője, Veronika Szkvorcova egészségügyi miniszter is. Alekszej Miller, a Gazprom energetikai cég vezérigazgatója, Vlagyimir Jakunyin, az Orosz Államvasutak első embere valamint Szergej Kirijenko, a Roszatom vezetője is a küldöttség tagja volt.

Az ellenzék 

A különböző civil szervezeti aktivisták és ellenzéki csoportok többféle módon adtak hangot nemtetszésüknek az orosz vezető budapesti látogatásával kapcsolatban:

A MostMi! civil szervezet a Bajza utcát ünnepélyesen átnevezte Politovszkaja utcára, a Vlagyimir Putyin születésnapján, 2006. október 7-én meggyilkolt Anna Politkovszkaja orosz oknyomozó újságíró emlékére. A kérlelhetelen kritikus meggyilkolása óta számos újságírót ért hasonló sors Putyin “szuverén demokráciája” alatt.

Putyin látogatása előtt Szél Bernadett, az LMP társelnöke a Duna-parton, szemben a parlamenttel hívott össze sajtótájékoztatót. Az ellenzéki politikus szerint “két bajba jutott, de nem egyenrangú vezető találkozik a magyar fővárosban. Szerinte Orbán Viktor munkája nyomán Magyarország nemzetközi megítélése mélypontra zuhant, míg Vlagyimir Putyinnak azt kell demonstrálnia: van még olyan uniós vezető, aki szóba áll vele.” Szél szimbolikusnak nevezete, hogy Vlagyimir Putyin egy olyan emlékművet koszorúz meg Budapesten, amely az 1956-os forradalomról és szabadságharcról ellenforradalomként emlékezik meg.

Az MSZP sajtótájékoztatóján arra figyelmeztette Orbánt, hogy „Magyarország függetlensége nem rezsikérdés”. Tóth Bertalan, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese azt kérte a miniszterelnöktől, hogy ne saját, ne pártja és ne az oligarchák érdekeit, hanem a magyar nemzeti érdeket képviselje. A politikus szerint semmilyen indoka nincs Orbánnak arra, hogy áruba bocsássa Magyarország függetlenségét, ezért a legfontosabb célnak azt nevezte, hogy a magyar kormányfő ne kössön hosszú távú gázszerződést az orosz elnökkel.

A Fidesz így reagált Tóth közleményére: Magyarország elemi érdeke a gázszállításról szóló megállapodás, hiszen ez garantálja, hogy a magyar családok az elkövetkezendő időszakban is fűthessenek otthonaikban. Szerintük Tóth Bertalan nyilatkozatából egyértelműen kiderült, hogy a szocialistáknak fogalmuk sincs Magyarország energiapolitikai helyzetéről. A Fidesz szerint Magyarország továbbra is a béke pártján áll, ezután is az orosz-ukrán konfliktus békés megoldását szorgalmazza, és kiáll az Ukrajnában élő magyarok biztonsága érekében.

Demonstrálók

Putyin autókonvoja az orosz követség előtt is elhaladt, ahol körülbelül 100-an tüntettek a magyar-orosz barátság mellett a Bajza utca – Andrássy út sarkánál. A tüntetők a békéért demonstráltak, szerintük kelethez tartozunk, a nyugati média pedig hazudik az ukrajnai eseményekről.

A delegáció ugyanakkor elhaladt számos orosz-ellenes tüntető mellett is, beleértve azt a félmeztelen nőt is, aki mellkasára a “Stop Putin” feliratot írta. Ahogy a konvoj elhaladt mellette, felemelte ruháját, amelyen a “Putin go home” (Putyin menj haza) felirat volt látható egy nyíllal, amely az orosz zászló színeire festett ágyéka felé mutatott. Vele szemben a rendőrök kényszerintézkedést alkalmaztak és elvitték.

protest2

Reakciók Putyin látogatásával kapcsolatban

Magyar Szocialista Párt (MSZP)

A szocialisták szerint Orbán Viktor miniszterelnök elárulta a magyar nemzeti érdeket. Tóth Bertalan azt mondta: az orosz elnök „biodíszletnek” használta Magyarországot, hogy megmutassa, van olyan uniós és NATO-tagország, ahol barátsággal fogadják. Az ellenzéki párt szerint Putyin arra is felhasználta a találkozót, hogy a hosszú távú gázszállítási szerződésből le nem hívott gázt drágábban adhassa, valamint az is kiderült, hogy ”szemet vetett” a magyar gáztározókra.

Tóth Bertalan követelte, hogy hozzák nyilvánosságra a kétórás megbeszélés minden részletét, mert kizártnak tartja, hogy csak a tárcák közötti egyezményekről lett volna szó.

Együtt

A kisebb liberális párt indokolatlannak és aggasztónak tartja az orosz elnök látogatását, amelynek szerintük az egyetlen oka az volt, hogy Vlagyimir Putyin az Európai Unióban “parádézhasson”. Az együtt szerint az Európai Unió diplomáciai karanténban tartja Oroszországot az ukrajnai fegyveres agresszióban való részvétele miatt, Orbán Viktor azonban lehetővé tette, hogy Oroszország rést üssön ezen. Ezért a párt szerint történelmi felelősség terheli a miniszterelnököt.

Lehet Más a Politika (LMP)

Az LMP szerint Orbán Viktor az Oroszországgal szembeni teljes függés útjára vitte Magyarországot. Szél Bernadett úgy látja, erősödött Magyarország kitettsége, amely a gázfüggőség tekintetében a visegrádi országok közül már eddig is a legjelentősebb volt.

Demokratikus Koalíció (DK)

A DK szerint Orbán Viktor miniszterelnök kedden elárulta Európát, az európai közösséget és Magyarországot. Niedermüller Péter EP-képviselő, a párt alelnöke szerint a magyar kormány „gyáván elmismásolta” azt a tényt, hogy az orosz-ukrán konfliktusban Oroszország az agresszor. A politikus azt mondta: még azt is Vlagyimir Putyinnak kellett „kiböknie”, hogy a paksi szerződésről is tárgyaltak, és hosszú évtizedekre „lényegében gyarmattá tették Magyarországot.”

A DK képviselői csütörtökön kezdeményezni fogják, hogy az Országgyűlés politikai nyilatkozatban ítélje el az Ukrajna elleni agressziót – közölte szerdán Molnár Csaba. A párt ügyvezető alelnöke szerint Orbán Viktor korábbi kijevi útja során nem ítélte el az Ukrajna elleni orosz agressziót, kedden pedig Budapesten „buzgón szorongatta a gyilkos kezét”, eladta magát Vlagyimir Putyinnak, tettestárssá vált a gyilkosságban és az agresszióban, „lehet, hogy nem a saját kezével, de legalábbis hallgatólagosan azt támogatva”.

Magyar Liberális Párt (MLP)

A liberálisok szerint a találkozó arra volt jó, hogy az orosz elnök megalázza a magyar miniszterelnököt és Magyarországot. Fodor Gábor pártelnök megdöbbentőnek nevezte, hogy az orosz elnök azon a Hősök terén koszorúzott, ahol egy még „egészen másik” Orbán Viktor 1989-ben a szovjet csapatok kivonását követelte. A SZDSZ korábbi politikusa, Fodor azt is megjegyezte, hogy Putyin a Fiumei úti sírkertben egy olyan parcellánál koszorúzott, ahol a kiírás szerint „az ellenforradalmárokkal szembeni harcban elesett orosz katonák sírját találjuk.” Szerinte ez egy olyan megalázó gesztus Magyarország és a miniszterelnök felé, ami „önmagában elképesztő”, ugyanis a magyar demokrácia kiindulópontja az 1956-os forradalom.

Fodor szerint világos, hogy az orosz elnök ”egyfajta vazallusként tekint Orbán Viktorra és Magyarországra”. A találkozó önmagában szégyenteljes volt és világossá tette, hogy a magyar miniszterelnöknek „Moszkvából diktálnak.”

Jobbik

A Jobbik az egyetlen párt (természetesen a Fideszen kívül), amely talált pozitívumot a Putyin-Orbán találkozóban. Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője fontos eredménynek nevezte, hogy ezután is stabilan érkezik gáz Oroszországból, ugyanakkor kiemelte, hogy hiteltelennek, cinikusnak és hazugnak tartják Orbán Viktor azon szavait, amelyekkel kártékonynak nevezte az Európai Unió Oroszországgal szembeni szankcióit. Mirkóczki Orbán Ukrajnával kapcsolatos nyilatkozatát felháborítónak minősítette: az rendben van, hogy Orbán békét akar, de a Jobbik elvárta volna, hogy kifejtse azt is, mit kíván konkrétan tenni.

A sírkertben szereplő feliratok ügyét a szóvivő „példátlan blamának” minősítette.

Hivatkozás:

https://www.facebook.com/mostmi

https://www.mti.hu