Ahogy főnöke, Orbán Viktor miniszterelnök, Rogán Antal is a Fidesz karrierpolitikusa. Miután 1995-ben diplomát szerzett, a Magyar Nemzeti Banknál kezdett dolgozni.1996-ban csatlakozott a Fideszhez. A következő évben alapító tagja volt a Fidesz ifjúsági tagozatának, a Fidelitas-nak. A pártnak tett szolgálataiért cserébe Rogán felkerült a Fidesz országos listájára, és bekerült a parlamentbe 1998-ban. 2002-ben megválasztották az V. kerületi közgyűlésbe, ahol a Fidesz frakcióját vezette. 2006-ban a parlamentbe is bekerült és megválasztották az V. kerület polgármesterévé is. 2010 óta a parlament gazdasági bizottságát is ő vezeti. Az elmúlt két évben ő vezette a Fidesz parlamenti delegációját.
Március 21-én Rogán sürgetőnek érezte, hogy megváltoztassa vagyonbevallását, miután egy baloldali ifjúsági szervezet bejelentette, hogy a Földhivatal bejegyzései alapján Rogán Antal 100%-os tulajdonosa egy 149 négyzetméteres budai luxuslakásnak, nem pedig 50%-os birtokosa annak, ahogy arról korábban nyilatkozott.
Március 26-án a 444.hu arról számolt be, hogy a módosított vagyonbevallásban jelentős vagyonnövekedés is szerepelt. Rogán erre úgy reagált, hogy a korábbi vagyonnyilatkozat módosítása nem jogellenes, és azzal indokolta a változtatást, hogy más politikus is megtette már azt a múltban.
A közszereplőknek évente egy alkalommal vagyonbevallást kell készíteniük. A nyilvánosság számára is elérhető dokumentumokat a magyar sajtó és a politikai ellenfelek is fürkészik. A vagyonbevallások jelentősége azóta nőtt meg, hogy januárban kiderült Simon Gáborról, az MSZP elnökhelyetteséről és parlamenti képviselőjéről, hogy elmulasztott bejelenteni egy osztrák bankszámlán tartott mintegy 240 millió forintot. A kialakuló botrány során nem maradt Simonnak más lehetősége, mint lemondani összes pártban viselt tisztségéről és parlamenti székéről. Két héttel ezelőtt Simont őrizetbe vették, a gyanú szerint hamis útlevelet használt egy budapesti bankfiókban, amikor bankszámlát nyitott. Simon jelenleg is előzetes letartóztatásban van, az ellene felhozott vádakat tagadja.
A letartóztatás híre, és a be nem jelentett bankszámla súlyosan koptatta az MSZP és az egyesült ellenzéki szövetség támogatottságát az április 6-ra kiírt országgyűlési választások előtt.
Nincs itt semmi látnivaló, kivéve az egészséges kapcsolatot a feleségemmel.
Rogán kézzel írott módosítása a 2014-es vagyonbevallásához fűzött magyarázatban úgy szól, hogy „az ingatlant házastársi közös vagyonnak tekintem, így valójában 50%-a a feleségem tulajdona. Az ingatlan-nyilvántartásban azonban 100%-ban sajátként szerepel”.
Az szinte azonnal kiderült, hogy Rogán felesége, Rogán-Gaál Cecília valóban résztulajdonosa az exkluzív budai ingatlan-együttesben található lakásnak, annak ellenére, hogy saját jövedelemmel nem rendelkezik. Részben ő a tulajdonosa annak a szomszédos lakásnak, amelyet az V. kerületi alpolgármester, Puskás András barátnője is birtokol. Puskás és barátnője együtt élnek ugyanennek az épületnek egy másik lakásában, amelynek a pár résztulajdonosa.
Rogán felesége a szomszédos 141 négyzetméteres lakás 52%-os tulajdonosa. A tulajdoni lap szerint mindkét lakást hitelre vásárolták, 111.000 eurós jelzáloghitel szerepel Antal, és 30 millió forintos jelzáloghitel Cecília nevén.
Ebben az exkluzív, elkerített épületegyüttesben a beszámolók szerint a lakások 81,5 millió forinttól 162,6 millió forintig érhetőek el, ami átlagosan 597.000 forintos négyzetméterárat jelent. A Rogán tulajdonában álló lakás a becslések szerint nagyjából 90millió forint körül van. Felesége 52%-os tulajdonrésze a beszámolók szerint hasonló értéket képvisel.
Március 28-án Rogán Antal sajtótájékoztatót tartott, ahol politikai ellenfeleit kritizálta, amiért meggyanúsították őt. Rogán elmondta, a második lakást azt követően vásárolták, hogy megszületett második gyermekük 2012-ben, és így két szobával tudták bővíteni saját lakásukat.
Kedden, április 1-én Rogán nyilatkozatot adott ki, miszerint családjának 60 millió forintos hiteltartozása van, és családjától, valamint barátoktól kapott támogatását. Arról nem tett említést, hogy mennyit.
Az egyesült ellenzék visszavág
Március 29-én Juhász Péter, az Együtt-2014 társelnöke látogatást tett az épületegyüttesnél. A látogatás során rögzített videóban Juhász rámutat néhány ellentmondásra Rogán sztorijában, többek között azzal kapcsolatban, hogy megszerezték a szomszédos lakást abból a célból, hogy két szobával bővítsék a meglévő 149 négyzetméteres lakásukat. (Juhász szerint az egyik lakás a B. épület első emeletén, míg a másik a C. épület harmadik emeletén található.)
A YouTube videó végén, Juhász elmondja, “Nagyon várjuk Rogán Antal magyarázatát, hogy miért verte át négy éven keresztül a választókat, az állampolgárokat. Arra is várjuk a válaszát, hogy honnan van ez a vagyona, és miért nem tüntette fel annak méretét korábban a vagyonnyilatkozatában. Az azért furcsa, hogy Budapest V. kerületének polgármestere és alpolgármestere közösen közel 300 millió forintnyi ingatlanvagyonnal bír csak ebben az épületegyüttesben. ….”
Juhász Péter Facebook oldalán az alábbi bejegyzés volt látható 2014. március 31-én:
BREAKING!
Rogán Antal 4 év után kijavította vagyonnyilatkozatát!
Egy hét leforgása alatt közel 100 millió forintnyi vagyont vallott be 3-4 év késéssel Rogán Antal!
Gratulálunk!
Bekerült a vagyonnyilatkozatba az eddig eltitkolt
– 50% tulajdonrésze a 100 milliós ingatlanban,
– a lakása valós mérete,
– a garázs és a tároló.
Tehát már tudjuk, mije van ebben az épületegyüttesben.
De még mindig nem tudjuk, MIBŐL van!
Ugyanis a vagyonnyilatkozatokból egyáltalán nem látszik, hogy honnan szerzett az alpolgármesterével együtt több, mint 300 milliós vagyont az elmúlt 5 évben.
Továbbra is várjuk a magyarázatot.
A bejegyzés végén Rogán 2014-es vagyonnyilatkozatára mutató link szerepel. Kiderült, hogy Rogán március 31-én is megváltoztatta vagyonbevallását, hogy azon további olyan vagyont tüntessen fel, melyet korábban nem.
Tartani a lépést a szomszédokkal
Később aznap a 444.hu kiderítette, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Fideszes képviselő szintén rendelkezik egy lakással ebben a luxus ingatlan-együttesben, csakúgy, mint Csetényi Csaba, aki társtulajdonosa egy olyan cégnek, amely számos kormányzati közbeszerzést nyert meg, illetve egy olyan cégnek, amely több dohányboltot is birtokol.
Varga a beszámolók szerint az áprilisi bolondok napjának egy részét azzal töltötte, hogy módosítsa vagyonnyilatkozatát, és olyan vagyont is bevalljon luxuslakása kapcsán, amelyekkel kapcsolatban korábban ezt elmulasztotta. Úgy tűnik, még a pénzügyi végzettségű politikusoknak is nehézségei adódnak saját vagyonuk nyomon követésében!
A 444.hu szerint, a körülzárt épületegyüttes a Budapesti Ingatlanhasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) tulajdonában van, melynek tulajdonosai között szerepel az FHB elnök-vezérigazgatója, Spéder Zoltán (övé az index.hu és a napi.hu is), az index.hu korábbi tulajdonosa, Nobilis Kristóf, egy panamai cég, a Chatterley Business Corporation, és Schmidt Mária, a Terror Házának igazgatója is (aki a beszámolók szerint örökölte tulajdonrészét, miután férje 2006-ban elhunyt).
Azon túl, hogy Spéder tulajdonos a BIF-ben, az ő bankja nyújtott hitelt Rogán feleségének a lakások megvásárlásához.
Spéder bankja, az FHB az egyik tulajdonosa annak a cégnek, amely korábban idén megvette a kormánytól a Takarékbank többségi részvénycsomagját. Rogán bizottsága kulcsszerepet játszott a bank államosításáról és újraprivatizálásáról szóló döntés meghozatalában, ami gyakorlatilag megfosztotta a takarékszövetkezeteket (és tulajdonosaikat) a Takarékbanki tulajdoni érdekeltségüktől.
Ki tud pontosan követni ennyi vagyont?
Április 2-án Juhász Péter és a Demokratikus Koalíció képviselőjelöltje, Kerék-Bárczy Szabolcs meglátogatta a Budapest V. kerületi városházát, és kérték, hogy megnézhessék Rogán vagyonnyilatkozatát. Azt találták, hogy Rogán elmulasztotta megemlíteni további mintegy 25 millió forint értékű tetőteraszát. Az origo.hu arról ír, hogy a vagyonnyilatkozatban az apjától és nagyanyjától örökölt negyedrészben tulajdonolt szülőfalubéli családi ház sem szerepel a vagyonnyilatkozatban.
Bár Rogán már kétszer módosította 2014-es vagyonnyilatkozatát, nem tette meg ugyanezt a 2010 és 2013 közötti időszak esetében. Egy jogi szakértő azt mondta el a Budapest Beacon-nek, hogy az információ ilyen mértékű pontatlan megadása kimerítheti a csalás fogalmát. Azonban, az még várat magára, hogy a parlament mentelmi jogi bizottsága és az ügyészség ugyanúgy járnak-e el Rogán esetében, mint Simonéban.
Hivatkozás:
Március 21-én megduplázódott Rogán Antal budai ingatlanvagyona, 444.hu; 2014. március 26.
P9342X, Pasa Park, 1022 Budapest, ingatlanonki.hu
Rogán utólag, kézzel írta át a vagyonnyilatkozatát, HVG.hu; 2014. március 26.
Juhász: Vizsgálni kéne Rogánék ingatlanvagyonát, Index.hu; 2014. március 28.
Rogán ingatlan vagyona, YouTube.com; 2014. március 29.
Rogán és helyettese 300 milliós ingatlanvagyont halmoztak fel, Index.hu; 2014. március 29.
Rogán másodjára is átírta vagyonbevallását, HVG.hu; 2014. március 31.
Ma Varga Mihály módosította a vagyonnyilatkozatát, 444.hu; 2014. április 1.
Tudja, mije van még Rogánnak?, 444.hu; 2014. április 2.
Rogán egy vidéki házat is kihagyott a nyilatkozatából, origo.hu; 2014. április 3.