Rogán nem megy el a saját perére

október 27, 2016

rogan-parlament-mtiRogán Antal. Fotó: MTI

Nem megy el a csütörtök kora délutáni, közte és Juhász Péter közötti személyiségi per soron következő tárgyalására a propagandaminiszter. Rogánt a Miniszterelnöki Kabinetiroda által szervezett sajtótájékoztatón kérdezték a helikopterezésről is, amivel kapcsolatban azt mondta: nem számít, hogy mit mondott a Népszabadság újságírójának, az ugyanis magánbeszélgetés volt.

Csütörtökön délután folytatódik a Rogán Antal kontra Juhász Péter személyiségi jogi per, azonban a Fővárosi Törvényszéken tartott tárgyaláson a propagandaminiszter nem jelenik meg.

Ezt az utolsó pillanatban, budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, távolmaradását pedig azzal indokolta, hogy az Együtt alelnöke lejáratókampányt indított ellene, ő viszont semmilyen formában nem kíván asszisztálni Juhász és Portik közös akciójához. Felperesként szerinte nem köteles alávetni magát a szembesítésnek – áll az Index helyszíni tudósításában. Egyébként is: közjegyző előtt nyilatkozott, hogy sosem találkozott Portikkal – ez elég kell, hogy legyen.

Sajtóhírek szerint ma sor került volna a Portik Tamással való szembesítésre – ami legutóbb halaszthatatlan közfeladatainak ellátása miatt (előre egyeztetett külföldi út, pontosabban egy nyúlfarknyi cikk miatt a Bildben – a szerk.) meghiúsult, ám Juhász Péter a Facebookon jelezte: ma nem is lett volna szembesítés. „Menekül az igazság elől. Megfutamodott, mert tudja, hogy nem tud már kitérni azelől, hogy bebizonyítsam: bűnözőkkel üzletel!” – tette hozzá az Együtt alelnöke.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt korábban, Portik Tamás terhelő vallomást tett Rogán Antalra a propagandaminiszter és Juhász Péter között zajló személyiségi jogi perben, ami azért kezdődött több mint egy évvel ezelőtt, mert az Együtt alelnöke bűnözőnek nevezte a Fidesz politikusát.

A gyilkosságban felbujtóként való közreműködésért fegyházbüntetését töltő egykori milliárdos vállalkozó egyebek mellett elmondta, hogy ismeri Rogánt, sőt, személyesen adott át neki tízmillió forintnyi eurót egy belvárosi Fidesz-irodában, hogy az akkor még belváros-Lipótváros polgármestereként tevékenykedő politikus közreműködjön egy belvárosi ingatlan áron aluli megvételében.

Ahogyan arról a Budapest Beacon ugyancsak beszámolt korábban, időközben a Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) megszüntette az V. kerületi ingatlanügyekben több mint egy éve húzódó nyomozást, szerintük ugyanis nem történt bűncselekmény a számos önkormányzati ingatlannak a Rogán Antal polgármestersége idején lefolytatott privatizációja során.

Rogán: nem számít, hogy mit mondtam egy magánbeszélgetésben a Népszabadság újságírójának

A sajtótájékoztatón a letelepedési kötvényekről is kérdezték a minisztert. Rogán fenntartotta a véleményét, miszerint arra szükség volt. Szerinte a kormány nem a Jobbiknak enged, hanem a saját menetrendjét követi, akkor is, ha úgy dönt, hogy kivezetik a konstrukciót. kérdésre válaszolva közölte, hogy az FBI-körözés alatt álló, pár napja Orbán Viktor tőszomszédságában ingatlant vásároló Ghaith Pharaon szaúdi üzletember nem letelepedési kötvényt vett, hanem vízummal érkezett Magyarországra.

Rogán megkerülte a választ arra a kérdésre, hogy elismeri-e, hogy hazudott a Népszabadságnak a helikopterezésről. Szerinte magánbeszélgetést (!) folytatott Csuhaj Ildikóval, a lap munkatársával, és nem tartozik arról számadással. Az Index kérdésére, hogy hazudott-e, azt válaszolta, hogy erről már mindent elmondott korábban. A megismételt kérdésre ugyanezt válaszolta. A 24.hu kérdésére azt sem volt hajlandó kijelenteni, hogy többé nem fog hazudni – áll ugyancsak az Index tudósításában.

(Rogán, illetve a helikoptereztető cég csak azután ismerte el az utat, hogy kiderült, fénykép készült a helikopterből kiszálló propagandaminiszterről – a szerk.) Szerinte akkor lehetne őt hazugsággal vádolni, ha aznap végül nem mondta volna el, hogy mi történt.

A lemondást egyébként akkor fontolná meg, ha a munkája nem lenne eredményes, de mivel a kormány népszerű, ezért ez nem merült fel benne.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):