Rogánék olcsón adták el az V. kerületi üzlethelyiséget a bűnöző barátnőjének – Blikk

november 30, 2014

Karoly_krt

Az ingatlan ügyében 2012 végén vizsgálatot folytattam le. Törvénytelenségre ugyan nem derült fény, de bizalomvesztés miatt kezdeményeztem a jegyző felmentését.” – Rogán Antal, a Fidesz parlamenti képviselője, az V. kerület korábbi polgármestere

A Blikk, Magyarország egyik legolvasottabb napilapja két cikket közölt a hétvégén, melyek betekintést nyújtanak az V. kerületi „bizniszbe” a korábbi polgármester, Rogán Antal és a korábbi polgármester-helyettes, Puskás András alatt.

Szombaton a Blikk számolt be arról, hogy a kerület eladta a Károly körúton a 212 négyzetméteres utcafronti üzlethelyiséget (a fenti képen, 2011-ben) a piaci ár kevesebb, mint feléért. A vevő, a Classic Immo Kft., annak a holdingnak a tulajdonában van, melynek ügyvezetője a gyilkosságért elítélt Portik Tamás barátnője.

Portik a beszámolók szerint az 1990-es években gazdagodott meg olajszőkítésből, és 1996-ban felbujtás miatt elítélték Prisztás József gyilkossági ügyében. Emellett érintett lehet az 1998-as Aranykéz utcai robbantásban is.

A Blikk szerint a város szívében lévő, forgalmas utcára nyíló 212 négyzetméteres üzletért a Classic Immo Kft. 2011-ben mindössze 52,4 millió forintot, azaz négyzetméterenként 247 ezer forintot fizetett, de ingatlanszakértők szerint a forgalmas főút környékén a 600 ezer forintos négyzetméterár sem irreális. Ebben az esetben 127 millió forintot kasszírozhatott volna a kerület az ingatlanért.

A Blikk cikkéből kiderül, hogy a vevő, a Classic Immo Kft., az adásvételt megelőzően két hónapig bérelte az ingatlant, majd bejelentette vételi szándékát az önkormányzatnál. Korábban az ingatlant művészeti galériaként működtették, de 2011-ben megszűnt a bérleti jogviszony, mivel a bérlő nem akarta a megemelt bérleti díjat megfizetni.

Amikor Rogán Antalt kérdezték az ügyletről, ő a korábbi jegyzőt, Rónaszéki Lászlót tette felelőssé, de azt nyilatkozta, hogy: „Az ingatlan ügyében 2012 végén vizsgálatot folytattam le. Törvénytelenségre ugyan nem derült fény, de bizalomvesztés miatt kezdeményeztem a jegyző felmentését”.

Rogán magyarázata aligha lehet kielégítő annak fényében, hogy vasárnap kiderült, maga Rogán tájékoztatta a közgyűlést 2011. október 11-én, hogy aláírták a Classic Immo Kft.-vel kötött bérleti szerződést, illetve, hogy Puskás András alpolgármester, Rogán szomszédja kezdeményezte az ingatlan eladását 52,4 millió forintért a következő közgyűlésen.

A Blikk rámutatott, hogy az üzlet lebonyolításával Sélley Zoltánt, a kerületi vagyonkezelő vezetőjét bízták meg, aki Rónaszékit követte jegyzőként a kerületben, miután Rónaszékit 2013 szeptemberében indoklás nélkül menesztették.

2014 áprilisában Sélley azzal került a figyelem középpontjába, hogy a közgyűlésen egy 1.000 euró értékű cipőben jelent meg.

A 212 négyzetméteres üzlet „baráti áron történő eladása” nem egyedi eset Rogán polgármestersége alatt. 2010-ben egy hét ingatlanból álló csomagot értékesített a kerület a piaci ár alatt 2,7 milliárd forintért egy luxembourgi bejegyzésű cégnek. Akkor a kerület nem hozta nyilvánosságra a vevő nevét.

A hét ingatlan egyike Pest történelmi negyedében, a Dorottya utcában található lakóépület, melyet jelenleg alakítanak át egy 120 szobás szállodává. A tulajdonos cég többségi tulajdonosa Serfőző Péter, a korábbi kormányszóvivő, Giró-Szász András sógora. Giró-Szászt nemrég nevezték ki a miniszterelnökség kommunikációs államtitkárává. Giró-Szász is rendelkezik egy kisebb részesedéssel a projektben, mivel résztulajdonos a Safe Port Project Kft.-ben, melyet szintén Serfőző irányít.

A Dorottya utcai ingatlannal kapcsolatban pénteken adott ki nyilatkozatot a kerület, miszerint az ingatlanárak 30 százalékkal estek a 2008-as gazdasági válság hatására.

(Lehet, hogy általánosságban ez megállja a helyét, de nem hisszük, hogy ez a pesti történelmi városnegyedben található ingatlanokra is igaz. – a szerk. )

Rogán 2006 és 2014 között töltötte be Lipótváros polgármesteri tisztségét, Puskás pedig 2014 júniusában mondott le tisztségéről, miután az Export Import Bankhoz igazolt. Röviddel ezután derült ki, hogy Puskás, Rogán, valamint Puskás korábbi főnöke, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is ugyanabban a második kerületi luxus-lakóparkban, a Pasa Parkban rendelkeznek lakásokkal, de egyikük sem tudta az ingatlanok pontos méretét, tulajdoni hányadát és/vagy értékét megfelelően bevallani vagyonbevallásában.

A Pasa Park beruházás az FHB zRt. ügyvezetőjéhez, Spéder Zoltánhoz köthető, aki a Takarékban államosítását és reprivatizálását is kitalálta, majd cége irányító többséget szerzett a cégben nemzetközi pályázat során. Emellett Spéder a tulajdonosa az olyan népszerű hírportáloknak is, mint az index.hu, a portfolio.hu, és ő a napi.hu kiadójában az igazgatótanács elnöke is.

Puskást polgármester-helyettesi posztján Szentgyörgyvölgyi Péter, a közgyűlés fideszes tagja váltotta. Októberben Szentgyörgyvölgyit választották meg a kerület polgármesterévé, annak ellenére, hogy kiderült, mindössze havi 65 ezer forintért bérelt egy 110 négyzetméteres lakást a kerülettől.

Hivatkozás:

http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/egy-honapot-sem-vartak-az-eladassal-2308939

http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/portik-elettarsanak-adtak-el-olcson-uzletet-roganek-2308463