Rubovszky: „Viktor nem engedi”, hogy Ádert újraválasszák

május 19, 2016

Rubovszky György, Vas Imre. Fotó kettőspont Hír TV per Hirtv.huRubovszky György és Vass Imre a május 9-i bizottsági ülésen. Fotó: Hír TV/Hirtv.hu

Rubovszky György kereszténydemokrata bizottsági elnök szerdán interjút adott a Népszabadságnak egy korábbi kijelentésével kapcsolatban. A Hír TV ezt követően idézte Rubovszkyt, s ez alapján úgy tűnik: a kormánypárti politikus hazudott a Népszabadságnak.

Közvetlenül az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának május 9-i ülése előtt Rubovszky György, a bizottság kereszténydemokrata elnöke és Vas Imre fideszes alelnök beszélgetett a bizottsági ülés helyszínén. A beszélgetést rögzítette a Hír TV. Miután Vas figyelmeztette Rubovszkyt, hogy egy kamera is a teremben van, Rubovszky azt mondta Vasnak:

„Ezt a mennyiségű hangot, ezt csak nem tudja rögzíteni. […] Közölték, hogy nem létezik, hogy újraválasszák. A Viktor nem engedi meg. […] Ennél ügyesebben… Egyetlenegy lényeges kérdést nem adott vissza úgy, hogy megakadályozta volna.”

A KDNP képviselője később a Hír TV-nek úgy nyilatkozott, hogy utóbbi egy magánbeszélgetést rögzített.

A Népszabadságnak adott szerdai interjújában Rubovszky egyenesen letagadta, hogy a beszélgetés során Áder Jánosról lett volna szó.

A Népszabadság cikkének megjelenése után azonban a Hír TV közölte: a kormánypárti politikus igenis kimondta Áder nevét. Az orgánum idézte is a kereszténydemokrata bizottsági elnököt:

„Egyébként engem csak az zavar, hogy amióta én képviselő vagyok, a legalkalmasabb köztársasági elnök az Áder volt. […] Ennél többet a Fideszért nem lehet tenni. Hát a Schmitt Palit ezért buktatták meg. […] Egyetlenegy lényeges kérdést nem adott vissza úgy, hogy megakadályozta volna.”