Sarokba állítva – Bírálja-e a nemzetközi közösség Magyarországot fiatal demokratikus intézményei feladása miatt?

október 20, 2014

Amikor 2000 júniusában 106 ország külügyminisztere aláírta a Varsói Megállapodást a Demokráciák Közösségéről, akkor Magyarország volt a közösségi vízió mintagyereke. Az ország kiugrása a szovjet dominanciából és a gyors demokratikus fejlődés megerősítette azt a hagyományos bölcsességet, hogy a demokrácia az egyetlen legitim kormányzási forma – és azt, hogy a 21. század egy új világrend megalakulását hozza el. 2011-ben Magyarország csatlakozott a Demokráciák Közösségének kormányzó tanácsához, de egy múlt havi ENSZ találkozón a Közösség eljárást kezdeményezett Magyarországgal szemben, ami ahhoz vezethet, hogy Magyarországot kizárják a tanácsból és a Közösségből. Ha Magyarország megy, az annak a nemzetközi elismerése lesz, hogy az országban megszűnt a demokrácia.

A Demokráciák Közössége, a világ egyik vezető demokrácia-klubja, államok kormányközi szervezete, mely elkötelezett a demokratikus értékek és intézmények fejlesztése mellett. Támogatja tagországait a demokratikus fejlődés lépéseiben, azáltal, hogy elősegíti a párbeszédet és feltárja a legjobban bevált gyakorlatokat. A Közösség szerint alapító okirata, a Varsói nyilatkozat, az „egyik legteljesebb és legkövetkezetesebb dokumentum a demokráciáról” és kinyilvánítja szándékát a demokratikus átalakulás támogatására világszerte.

Magyarország valaha beleillett a sorba, de 2010-óta kormánya olyan irányelveket követ, amelyet egyre inkább úgy jellemeztek, mint „Magyarország putyinizálódása”.

Röviden, Orbán Viktor miniszterelnök ellopta Putyin forgatókönyvét. Átírta az Alaptörvényt a fékek és ellensúlyok eltörlése, a bíróságok leépítése, a média és vallásszabadság lemorzsolása érdekében.

A 2014. áprilisában megtartott választások, amikor Orbánt harmadszor iktatták be, szabad volt, de nem igazságos. Pártja, a Fidesz, újraírta a választási szabályokat saját érdekük szerint, ami megnehezítette az ellenzéki pártok számára, hogy teret nyerjenek. Májusban a Fidesz az Európai Parlamenti választásokat is simán megnyerte. Múlt hétvégén pedig Orbán tovább növelte hatalmát az önkormányzati választások során, mivel minden megyei közgyűlés irányítását megszerezte. “Magyarország egy erős ország, mert a szavazataival olyan egységet mutat, ami ritka Európában” – mondta. Ez az „egység” felhatalmazást ad Orbánnak, hogy folytassa tekintélyelvű rendszerének építését.

Sonni Efron, a Human Rights First vezető munkatársa rámutatott, hogy a magyar politikai ellenzék vezetői évek óta a politikai szabadság légkörének egyre nehezebb helyzete miatt emelik fel hangjukat. Orbán egyre közelebbi kapcsolatba került a neonáci, antiszemita Jobbikkal, és átvették a Jobbik szinte összes választási kampányígéretét. Kormánya támogatja a holokauszt revizionista interpretációját is, kisebbítve a magyar fasizmus történelmét és a náci együttműködés jelentőségét. Orbán júliusban beszélt szándékairól megdöbbentő beszédében. Kifejezte meggyőződését az „il-liberális állam” magasabbrendűségében, és Orbán példaként említette az olyan elnyomó rendszereket, mint Oroszország és Kína, mint sikeres politikai szervezetek. A rendszerek, „melyek képesek sikeressé tenni bennünket”, mondta honfitársainak, „nem nyugatiak, nem liberálisak, nem liberális demokráciák, sőt talán nem is demokráciák”.

A gondolatmenettel összhangban Orbán démonizálta a Magyarországon működő liberális civil szervezeteket, mint „idegen ügynököket”. A nyár folyamán különleges rendőri erők ütöttek rajta a civil szervezeteken egy látszólagos könyvelési problémával kapcsolatos vizsgálat miatt. Olyan tiszteletben álló civil szervezetek, mint a Transparency International és a Társaság a Szabadságjogokért kerültek Orbán feketelistájára.

„Keleti nyitás” politikája részeként, Orbán új gazdasági szövetséget kovácsolt Putyinnal, és eladósította az országot a következő harminc évre. Múlt hónapban a Gazprom kérésére lezárta az Ukrajnába irányuló gázszállítmányokat.

Finoman fogalmazva is álságos, hogy Magyarország vezető pozíciót tölt be egy demokratikus szervezetben. Valójában Magyarország jelenléte a Demokráciák Közösségében sértő azokkal az országokkal szemben, amelyek felülkerekedtek a kommunizmus örökségén, a gyarmati rendszeren, a polgárháborún és a diktatúrán annak érdekében, hogy taggá válhassanak. Példának ott van Mali: Az ország közösségbeli tagságát 2012-ben felfüggesztették a katonai puccsot követően; idén viszont ismét felvették a demokratikus normák helyreállításának elismeréseképpen. Mali befogadása a Közösségbe szimbolikusan és funkcionálisan is fontos, mivel törekednek fenntartani a stabil demokratikus intézményeket és bevett gyakorlatokat. De a Közösség maga értékelődik le, amikor olyan államokat fogad be, mint Orbán Viktor il-liberális állama.

Magyarország számos szervezettől eredménytelen megrovásban részesült – kezdve a Velencei Bizottságtól, az Európa Tanácson, az Európai Emberi Jogi Bíróságon, az EBESZ-en át saját legfelsőbb bíróságáig. De Orbán nem zavartatta magát, és ment tovább. Mivel az Egyesült Államok és az EU Ukrajnára koncentrál, kezdett úgy tűnni, hogy átcsúszik a radar alatt, és jelentősen megerősíti a tekintélyelvű rendszerét Ukrajna felszabadulásával egyidőben.

De múlt hónapban Obama elnök beszédében Magyarországot említette példaként a civil társadalom letörésére irányuló egyre növekvő lépésekkel kapcsolatban. A The Daily Show– című műsorban Bill Clinton is Orbánról beszélt, mint aki „örökké hatalmon akar maradni a pénzért”. Talán a legfontosabb, hogy az Egyesült Államok fellépett, és a Demokráciák Közössége hivatalos jelentést adott ki a magyar demokrácia helyzetéről. Egyben felkérték Magyarországot, hogy fontolja meg, akar-e ragaszkodni a Közösség értékeihez és intézményeihez. Egy szó, mint száz, ez azzal ér fel, hogy Magyarországot arról kérdezik, akar-e egyáltalán demokrácia maradni.

Hacsak nem Orbán kormánya a reformokra szavaz, valószínűsíthető, hogy a Közösség Magyarországot egy olyan országra fogja lecserélni a kormányzó tanácsban, amely jobban megérdemli azt. Efron szerint Magyarország akár az előtt kiléphet a szervezetből, mielőtt a szavazásra sor kerül, megóvva ezzel Orbánt további diplomácia szégyentől. Lehet, hogy a Demokráciák Közössége csak egy marginális szervezete a világ színpadán, de Magyarország eltávolítása a tanácsból – és a lehetséges kilépése a szövetségből – nagyon komoly szimbolikus jelentőséggel bír: Orbán nem élvezheti egy demokratikus szervezet tagságával járó előnyöket, miközben az összes olyan demokratikus normát megsérti Magyarországon, melynek védelmére felesküdött.

A lépés az Európai Uniót is keményebb hozzáállásra sarkallná. Hogyan kezelne a novemberben beiktatásra kerülő új Európai Bizottsági elnök, Jean-Claude Juncker, egy olyan tagállamot, amelyet nyíltan antidemokratikusnak ismernek el. Norvégia Európai Ügyekért felelős minisztere, Vidar Helgesen máris kérte az Európai Uniót, hogy tegyen lépéseket. Az ilyen esetekben Orbánnak az a szokása, hogy követeket küld, akik elmagyarázzák, hogy Orbán lépéseit félreértették, de egyre nehezebben képzelhető el, hogy hogyan tudja ezt fenntartani ezt a játszmát. Norvégia óriási összegeket költ magyarországi civil szervezetekre, és civil társadalmi kezdeményezésekre, egyértelművé tette, hogy le fogja állítani a folyósításokat. Magyarország norvég nagykövete a héten mond le pozíciójáról. Széles körben úgy vélekednek, hogy a döntés oka a magyarok viselkedésének védhetetlensége a norvég hatóságok előtt. (A fenti fotón magyar tiltakozók emelik fel kezeiket, hogy tudassák a magyar miniszterelnökkel, „álljon le”, miután norvég szervezeteket azzal vádolt, hogy beavatkoznak a politikába.)

Újabb nemzetközi zavart okozott, amikor október 6-án az Európai Parlament szavazott Navracsics Tiborról, Orbán jelöltjéről az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Állampolgársági ügyek biztosi posztjának betöltéséről. Navracsics Magyarország igazságügyi minisztere volt, mialatt Orbán nekiment az ország bírói testületének és korlátozta a Legfelsőbb Bíróságot. A biztosi poszt az európai civil társadalmi tárcát is a kezébe adta volna, ami hátterének ismeretében elég problémás.

Az Egyesült Államok Magyarországgal szembeni politikája is megváltozott. Victoria Nuland, az Egyesült Államok európai ügyekért felelős külügyi államtitkár-helyettese nemrég azt mondta:

„Hogyan képesek éjjelente aludni a NATO 5. cikkelyének takarója alatt, miközben nappal az „il-liberális demokrácia” szekerét tolják; felkorbácsolják a nacionalizmust; korlátozzák a sajtószabadságot; és démonizálják a civil társadalmat?

Ugyanezt kérdezem azoktól, akik a tisztességtelen hivatalnokokat védik a felelősségre vonás alól, megkerülik az országgyűlést, ha úgy tartja kedvük, vagy olyan mocskos üzleteket kötnek, mely növeli országuk energiafüggőségét annak ellenére, hogy a több-lábon állás politikájáról beszélnek.

Bár megjegyzéseit általánosságban fogalmazta meg, a lemaradó európai vezetők felé, kérdéseit nyilvánvalóan Orbánnak címezte. Október 17-én tíz Orbán közelálló tisztségviselőnek és üzletembernek tiltották meg, hogy belépjen az Egyesült Államokba, ami tovább jele annak, hogy az Egyesült Államok tovább fokozza a nyomást Orbánra a tekintélyelvű rendszerének megváltoztatása érdekében.

De Efron érvelése szerint az EU-nak és a NATO-nak is fel kell lépnie, ha azt akarják, hogy Magyarország ne hagyja el a liberális demokráciát. Orbán irányító keze alatt az ország rövid idő alatt csatlakozhat a nemzetközi “hanyatló demokráciákhoz”. A demokratikus országokból érkező egyre nagyobb nyomás hatására Orbánnak döntenie kell, milyen állam is lesz Magyarország. Sokak szerint már döntött is, július 26-i beszédében az il-liberális rendszereket dicsőítette. De a demokratikus társaságoktól való formális száműzetés – a Demokráciák Közösségétől, az EU-tól, és másoktól – új lépés egy olyan irányba amelyből egyre nehezebb visszafordulni.

Hivatkozás:

http://www.foreignpolicy.com/articles/2014/10/17/at_the_back_of_the_class_hungary_democracy_orban