Schmuck Andor embere széttrollkodta a Republikon konferenciáját

szeptember 8, 2015

juhasz_peter_egyutt_pm_milla_9-e1419922875124„Az ellenállás formái. Milyen stratégiák működhetnek a kormánnyal szemben?” címmel tartottak szerdán Budapesten kerekasztal-beszélgetést a Republikon Intézet szervezésében részben pártpolitikusok, részben civil celebritások részvételével. Gulyás Márton nőket akart, Papp Réka Kingát viszont meg akarták dugni a szponzorok. Fürst Izabella széttrollkodta az egészet.

A Republikon Intézet által jegyzet konferencia első megszólalója, Gulyás Márton civil aktivista entrée gyanánt kifejtette: alacsonynak látja a vitában résztvevő női arányt. Annak a véleményének adott hangot, hogy általában a közéletben is magasabb kellene, hogy legyen a nők aránya.

Az alapkérdésre – hogy tudniillik milyen stratégiák működhetnek a kormánnyal szemben – némi elmúlthuszonötévezést követően Gulyás úgy reagált: a kormánnyal szembeni sikeres föllépés érdekében meg kell jeleníteni azon népes, ám kirekesztett csoportokat, melyek nem képviseltetik magukat a politikai életben. Szerinte ott főleg a felsőközéposztály és az afölötti rétegek képviseltetik magukat.

Papp Réka Kinga újságíró, civil aktivista egyetértett az előtte fölszólalóval: szerinte is szükség van „a női megszólalókra”.

„A performance-politizálásnak leáldozott” – folytatta Papp. „Kovács Gergő (a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke, a konferencia egyik meghívottja – a szerk.) el sem jött” – mondta. Úgy vélte: „ki kell menni a terepre és csinálni kell a kétkezi munkát”. Közölte: ha politizálunk, fölmerül az a kérdés, hogy honnan lesz rá pénz, és mihez kezdünk a szponzorainkkal. „Mihez kezdünk Simicska Lajossal vagy a Hit Gyülekezetével, miközben előbbi a Hír TV-t, utóbbi az ATV-t tartja a kezében?” – kérdezte.

Arra a fölvetésre, miszerint a nők alacsony arányban vannak jelen a politikában, Beke Károly, az MSZP elnökségi tagja úgy reagált: az MSZP részéről két nőt hívtak meg a konferenciára, ám „mindkettő külföldön van”, így jobb híján vesz ő részt a kerekasztal-beszélgetésen.

Beke úgy vélte: nem a demokratikus pártok jelenlegi szavazótáborának újrafölosztására van szükség, „hanem nyissunk egy kicsit szélesebbre”. Hangsúlyozta: nem új összefogásra kell, „hanem ennél sokkal több”: a politikai szférák – azaz a pártok, a civil- és a szakszervezetek – között meg kell teremteni a kooperációt.

Juhász Péter, az Együtt alelnöke (képünkön) szerint „a megoldást senki sem tudja”. Ha valakinek kész stratégiája lenne „az egyre inkább fasisztoid elemekkel tüzelt kormánnyal szemben, az menne elöl” – vélte.

Váratlan intermezzo hozott színt a konferenciába. Fürst Izabella – aki majdnem főpolgármesterjelölt-jelöltje lett a Schmuck-féle szociáldemokrata pártnak, aztán mégsem – a közönség soraiból többször is belekiabált a vitába, amikor pedig a Republikon konferenciájának közönsége szót kapott, ezzel maximálisan (vissza)élt. A közönség mindezt kitapsolással díjazta.

„Szerintem 2010-ben a teremben ülők közül senki sem gondolta volna, hogy öt év múlva itt fog tartani az ország” – mondta Juhász Péter. Az Együtt alelnöke arra hívta föl a figyelmet, hogy egy körülbelül két évvel ezelőtti pedagógustüntetésen a százharmincezer tanárból körülbelül ötszáz volt jelen, a többség a teljes apátiába süllyedt.

Az Együtt V. kerületi önkormányzati képviselője úgy vélte: „erőt kell mutatni”, de ehhez a demokrata erők együttműködésére van szükség. Az általa jegyzett szeptember 13-i tüntetésre hívta föl a figyelmet: „fontos, hogy sokan legyünk”.

„Juhász Péter a kevés olyan ellenzéki politikus egyike, aki reményt tud adni. Amit ő csinál, az példaértékű munka. Viszont nincs mögötte párt” – mondta Gulyás Márton, aki nem látja, „hogy a pártok pártokként működnének és ez az MSZP-re is vonatkozik”. Hangsúlyozta: 2006 óta nem történt az MSZP-ben politikai innováció. „Rossz struktúra, eladósodottság, klienshálózat jellemzi, a pártállami múltjával és a rendszerváltás kori gazdasági átmentéssel mindmáig nem számolt el, és nincs igazi törekvése a leginkább elnyomottak, kirekesztettek fölkarolására” – fogalmazott.

Juhász attól lenne boldog – reagált a moderátori szerepet vivő Tóth Csabának, a Republikon Intézet stratégiai igazgatójának egy kérdésére –, „ha 2018-ban rezsimváltás lenne”.

Ugyanerre a kérdésre Papp Réka Kinga azt mondta: „Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének. Rengeteg hülyeséget beszélek.” Közölte: ő már lemondott a boldogságról. Szerinte „egyszerű, határozott, baloldali megoldásokra” van szükség, majd ugyanazzal a svunggal nekiment a DK-nak: „a Nyugati Fény blogon rasszizmus és nőgyűlölet megy”. Azt mondta: „a jobbikos trolloknál csak a DK-s trollok gázabbak”.

Papp többször is leneoliberálisozta a magyar médiát, s afölött kesergett, hogy „a baloldali kezdeményezések alig jelennek meg a médiában”.

Úgy vélte: „tök szuper lenne egy rezsimváltás, de nem lesz”. Hangsúlyozta: „reális a Fidesz és a Jobbik összefogásra”.

Beke Károly visszautasította a Gulyás Márton által hangoztatott bírálatokat. Egyebek mellett azt mondta: egyetlen ÁSZ-vizsgálat sem talált semmilyen hiányosságot az MSZP évi elszámolásaiban, emellett „az MSZP tudja produkálni a legtöbb aláírásgyűjtést ebben a rendszerben”.

Az MSZP elnökségi tagja „a nagy demokratikus élményeket” hiányolta: nincs országos sztrájk, egységes fellépés a kormánnyal szemben, és nagyon nagy tüntetés is csak a netadós volt. „Akkor lennék elégedett, ha a politikai szereplők – pártok, szakszervetek és civilszervezetek – ezt az élményt tudnák adni” – mondta.

Juhász is visszautasította Gulyás őt ért bírálatait. Az Együtt alelnöke szerint nem igaz, hogy nincs mögötte párt. „Nem vagyok magányos harcos és van mögöttem párt. Csak ennek megjelenítése iszonyúan erőforrásos dolog. Sok helyi emberünk van egy-egy adott ügyben” – mondta, példaként az Illatos úti hulladékok elszállítását említve, melyben nagy szerepe volt Baranyi Krisztinának, pártja IX. kerületi önkormányzati képviselőjének.

Az ellenzéki politikus az általa szerveződő országos antikorrupciós hálózatra hívta föl a figyelmet. „Bárki benne lehet, aki az ügyért tesz. Civilek, helyi politikusok is jöhetnek, bármely pártból” – mondta.

Ennél a pontnál Fürst Izabella ismét, sokadszor lendületbe jött. Személyesen fog kigolyózni valakit – bár az a Budapest Beacon tudósítója számára nem derült ki, hogy kit –, és kétkamarás parlament lesz – derült ki szavaiból. „Mikor nézett utoljára tükörbe?” – kérdezte ordítva Juhásztól.

Juhász szerint radikálisan új megoldásra van szüksége a demokratikus oldalnak a győzelem érdekében. A különböző erők együttműködésre szükség van, összefogásra nem föltétlenül.

„El kell jutni oda, hogy nem 1,1, hanem 2,5 millió választója legyen a demokrata pártoknak” – reagált erre Beke Károly. Úgy vélte: el kell érni azokat, akik „következetes, komoly baloldali képviseletet akarnak”.

Bár Beke elismerte: a 2002 és 2010 közötti kormányok követtek el hibákat, amikor Gulyás azt kérte az MSZP elnökségi tagjától, hogy konkrétan soroljon föl hármat, utóbbi egyet sem mondott. „Vissza kell térni a modern kor kihívásaihoz, a jóléti állam modelljéhez. Ebben van változás a 2002 és 2010 közötti nyolc évhez” – reagált Gulyásra.

Papp a végén újabb lendülettel szedte ízekre a szerinte „neoliberális” sajtót, majd a „munkavállalók kizsákmányolásáról” értekezett. Nem állt meg félúton, közölte: aktivistaként civilszervezeteknek próbált pénzt előteremteni. A remélt szponzorok azonban nem adtak, de közölték, hogy „szívesen megdugnák”.

A Budapest Beacon rövid interjút készített Juhász Péterrel. Tudósítónk azt kérdezte tőle: mivel ő azt mondta, hogy „bármely pártból”, ez azt jelenti-e, hogy az általa említett antikorrupciós hálózat a Jobbikkal is együttműködne-e.

Juhász hangsúlyozta: nem pártokkal, hanem személyekkel – akik pártpolitikusok, de civil aktivisták is lehetnek – képzeli el ezt az együttműködést. Jobbikosok azonban kizárva: „egy olyan értékközösséget hozunk létre, melybe a Jobbik nem fér bele”. Mint fogalmazott, „olyan emberekkel akarunk együttdolgozni, akikkel egyértelműen közös értékeink vannak”.