Semjén tagadja az útlevélmaffia létezését Magyarországon

szeptember 19, 2014

utlevelek

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tegnap védelmébe vette a magyar állampolgársági eljárási folyamatot, miután az Index egy kétrészes írást közölt a magyar „útlevélmaffiáról”, amely a Fidesz 2010-es gyorsított állampolgársági eljárásra vonatkozó törvénye után épült ki.

Semjén elmondta: “A magyar állampolgárság megadásának a folyamatát szigorúan ellenőrzik a magyar közigazgatási szervek, és amennyiben indokolt, a rendőrség és a titkosszolgálat is bevonásra kerül”. “Az olyan esetekben, amikor valaki visszaélést követett el, vagy arra kísérletet tett, az elkövetőt letartóztatták” – tette hozzá a tárca nélküli miniszter.

Azonban az Index hosszabb időt lefedő oknyomozó beszámolója szerint iparággá nőtte ki magát a magyar állampolgárság „eladása”, mivel a magyar útlevél messze a legolcsóbb, leggyorsabb és legegyszerűbb módja az EU állampolgárság megszerzésének. A magyar útlevélmaffiában korrupt hivatalnokok és ügyvédek is részt vesznek, akiknek a főleg ukrán és orosz állampolgárok akár 10.000 eurót is fizetnek egy magyar útlevélért.

Szalai Bálint, az Index újságírója beszámolt egy moszkvai családdal történt találkozóról a budapesti Deák téren, amint egy „állampolgárság-kereskedőre” vártak éppen. A család az újságírónak elmondta, hogy egyikük apja már megkapta a magyar útlevelét és jelenleg Németországban él, miután „gondjai akadtak” az orosz állami hatóságokkal, ahol korábban alacsony beosztású hivatalnokként dolgozott.

Szalai hónapokat töltött el azzal, hogy megismerje a magyar állampolgárság megszerzésének belső folyamatait az ukrán és orosz állampolgárok részére, a megvesztegetéseket a helyi képviselők és állami tisztviselők esetében.

Egy volt „állampolgárság-kereskedő” név nélkül elmondta az Index újságírójának, hogy nem kevesebb, mint 200 állampolgársági kérelmet nyújtott be a kelet-magyarországi Kisvárda melletti falu polgármesteréhez, aki 1.000 eurót kért minden egyes kérelem aláírásáért, anélkül, hogy a törvényben előírt magyar nyelv ismeretét ellenőrizték volna. A polgármester ilyen módon 60 millió forintra tett szert fél óra alatt. Egy átlagosnak mondható ügymenet 7.000 eurós költségéből mintegy 2.000 eurót tett ki a magyar hivatalnokok és a kereskedő jutaléka, míg a pénz nagyobbik részét az „útlevélügynökségek” kapták meg.

A virágzó állampolgársági üzlet a kettős állampolgárságról szóló törvény előre nem látható következménye volt, melyet az Orbán kormány 2010-ben, a hatalom megnyerése után sebtében fogadott el. A törvény módosító javaslatait nem vették figyelembe, mielőtt azt aláírásra az akkori köztársasági elnöknek, Sólyom Lászlónak megküldték. A párt tagjai megjegyezték, hogy két kitétel – a magyar felmenők és a magyar nyelv ismeretének a bemutatása – túlságosan egyszerű. Az a tény, hogy a magyar felmenők és a nyelv ismeretét bizonyító dokumentumokat bármely helyi önkormányzatnál vagy okmányirodánál be lehetett adni, a rendszer nyitva maradt a visszaélésekkel szemben, érveltek a Fidesz másként vélekedő képviselői.

A magyar útlevél megszerzése azzal kezdődik, hogy az ukránok megküldik a hivatalos papírokat a magyar ügyintézőnek, aki megvesztegeti az itteni hivatalnokokat. Ezután az ukrán állampolgárnak nincs is más teendője, mint 4-6 hónappal később letenni az állampolgársági esküt. Rövid időn belül megalakultak az olyan bűnöző csoportok, amelyek sikeresen győztek meg ukránokat arról, hogy ez egy összetett folyamat, amiért 5 – 30.000 euró közötti összeget (1,5-9,4 millió forintot) kértek el, viszont az ő költségeik kimerültek a vesztegetési pénzek kifizetésében.

Az ukrán válság és az orosz belső feszültségek miatt az együttműködés az útlevélmaffiával a feltételezések szerint az egyik fő bevételi forrást jelentette a magyar hivatalnokok egy csoportjának. Hamarosan a magyar felmenőkkel és nyelvismerettel nem rendelkező külföldiek is beadták kérelmeiket, miután kiderült, hogy nem is kell személyesen megjelenni az állampolgársági kérelem benyújtásánál. Az „ügyintézők” folyamatosan emelték a hamis magyar ősöket bizonyító dokumentumok elkészítésének ellenértékét. Az érintettek szerint az ilyen kérelmezők 80 százaléka mindenféle gond nélkül kapta meg a magyar állampolgárságot. Ezután az oroszok is nagy számban kezdtek el kérelmeket benyújtani, legtöbbjük hamis ukrán dokumentumok segítségével.

Az Index beszámolójának második részéből az derül ki, hogy két évvel azután, hogy a magyar kormány és az Alkotmányvédelmi Hivatal észrevette, hogy a laza követelmények katasztrofális következményekhez vezettek, elhatározták, hogy kiegészítik a törvényt.

A törvény módosítása megszüntette az állampolgársági kérelmek beadásának a lehetőségét a regionális irodáknál, ezzel a több ezer korábbi befogadó helyszín nagyjából 300-ra csökkent. Ezzel ugyan elbátortalanították a hamis dokumentációkat beadókat, de nem előzték meg a hivatalnokok korrupcióját.

Ezalatt Budapesten a helyzet kicsúszott az irányítás alól. Két egymással rivalizáló banda is foglalkozik útlevél ügyintézéssel, az egyiket K. Igor, a másikat M. Szása (Sándor) vezeti. Ezek a bandák magyar és ukrán tisztviselőket is terrorizáltak és átverték ügyfeleiket.

Az ukrán rendőrség is vizsgálódik a bűnbandák ügyében, ami magyarázat lehet Szása barátnőjének eltűnésére, miután értesítette a rendőrséget a kórházból azt követően, hogy barátja dühös ügyfelei bántalmazták.

Az üzletág időközben egyre növekszik, szerbek és románok is egyre inkább érdeklődnek a magyar útlevél megszerzésével kapcsolatban. Ezekben az országokban nagyon sokan tudják bizonyítani magyar származásukat, így lényegesen olcsóbb a szolgáltatás még akkor is, ha magyarul egyáltalán nem beszélnek. Az állampolgársági bűnszervezet azonban megnehezítette a magyar gyökerekkel rendelkező és magyarul beszélő, jogszerű kérelmezők dolgát, mivel a hivatalnokok egyre szkeptikusabbak lettek.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal nem adott választ az Index riporterének kérdéseire arról, hogy hány hamis útlevélkérelemről van tudomásuk, és hogy mi a véleményük az iparág magyar oldaláról.

Tavaly a Népszabadság számolt be egy sikeres ukrán cégről, amely magyar útlevél ügyintézéssel foglalkozik, és szolgáltatásait az internetes weblapján hirdeti. A honlap szerint a cég hivatalos telefonszámokkal és bejegyzett kijevi irodával is rendelkezik. 2013-ban a magyar útlevél ára ukrán állampolgároknak 5.000 euró, míg oroszoknak 9-10.000 euró volt.

A Demokratikus Koalíció kezdeményezte a parlament törvényalkotási és nemzetbiztonsági bizottságának közös összehívását a magyar állampolgárság megszerzési folyamatának az áttekintésére, a szocialista képviselők Semjén menesztését követelték.

Hivatkozás:

http://index.hu/gazdasag/2014/09/16/magyar_nyelven_szavaltak_szep_magyar_szoveget/

http://nol.hu/kulfold/20131001-barkinek_talalnak_gyokereket-1416525

http://vengrija.com.ua