Sérelemdíjat kell fizetnie Toroczkainak

október 25, 2016

toroczkai-laszlo-a-jobbik-alelnoke-mti-foto-kelemen-zoltan-gergelyToroczkai László. Fotó: MTI, Kelemen Zoltán Gergely

A Jobbik alelnökének többek között egy, a Facebook-oldalára kikerült komment miatt kell félmilliós sérelemdíjat fizetnie egy újságírónak.

A Kúria helyben hagyta a Szegedi Törvényszék korábbi ítéletét, ami alapján a Jobbik alelnökének 350 ezer forint sérelemdíjat, 103 ezer forint perköltséget, valamint 148 ezer forint illetéket kell megfizetnie, mert a Facebook-oldalán „szennycsatorna-tölteléknek” nevezett egy újságírót, egy kommentelő pedig ugyanitt azt írta: „Először talán az újságírót lelőni lehetne”írja a Délmagyar.

A Kúria indoklása szerint mindegy, hogy Toroczkai, vagy csak egy kommentelő követi el a jogsértést, a politikust nem mentesíti a felelősség alól, ha azzal védekezik, miszerint nincs technikai lehetősége az összes komment moderálására, Ásotthalom polgármestere tehát a magas testület megítélése szerint felelős a kommentek tartalmáért is.

Toroczkait Mayer Aranka, a Hírhatár újságírója perelte be korábban. Ő a lapnak azt mondta: az elsőfokú ítélet óta már húsz hozzászólást töröltetett a jobbikos politikussal, és csak azért nem perelte be, mert azonnal törölte a posztjait. Hozzátette: Toroczkai már kifizette neki az összeget, amire a bíróság kötelezte.

Toroczkai a Délmagyarnak elmondta, miszerint sok pere van – Mayer ellen például már nyert egyet, amiben neki ítéltek meg hasonló összegű sérelemdíjat –, egyúttal megdöbbentőnek nevezte, hogy (részben – a szerk.) a kommentelői miatt marasztalták el. „Gondoljon bele, Kovács Irma néven regisztrálok a Facebookon, felmegyek Gyurcsány oldalára, és írok valamilyen rágalmat, hazugságot hozzászólásként Toroczkai Lászlóról. Utána beperelem Gyurcsányt, akitől kártérítést követelek. Ez példátlan. Még a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédői is megkerestek az elsőfokú ítélet után, hogy küldjem el a bírói indoklást” – magyarázta Toroczkai.

Dojcsák Dalma, a TASZ szólásszabadság programvezetője a törvényszéki döntés után – még februárban – az mno.hu megkeresésére leszögezte: közéleti vita zajlott a polgármester és az újságíró között. Az ilyen vitában az akár megbotránkoztató értékítéletet is tűrnie kell a résztvevőknek, s különösen igaz ez a közhatalmat gyakorló politikusokra, illetve a vitákban véleményt formáló, magukat a kritikának kitevő újságírókra.

Szerinte az ítélet a jövőben visszaélésekre adhat okot, és tömeges öncenzúrához vezethet. A Facebook technikai beállításai mellett jelenleg nincs lehetőség a kommentek előzetes moderálására – hangsúlyozta Dojcsák –, miközben az Alkotmánybíróság (AB), illetve a jelen ügyben eljáró bíróság szerint is az egyszer megjelent komment megvalósítja a jogsértést – magyarázta akkor a szakértő.

Kerestük az üggyel kapcsolatban Dojcsák Dalmát, aki elmondása szerint még nem látta a Kúria részletes indoklását, de amint ez megtörtént, készséggel áll rendelkezésünkre.

Az ásotthalmi polgármester azóta egyébként jobban figyel a moderálásra, és kéri a hozzászólókat, hogy próbáljanak úgy fogalmazni, hogy ne adjanak ilyen perekre lehetőséget. Ha sértő a posztja, akkor törli, de főképpen a kommentekre figyel, és törli a hozzászólást, ha az erőszakra buzdít – jegyezte meg.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):