Szakály Sándor lett az új Veritas Történetkutató Intézet vezetője

január 1, 2014

Szakaly

Szakály Sándor lett az új Veritas Történetkutató Intézet vezetője

Szakály Sándor magyar hadtörténészt választotta ki a kormány a Veritas Történetkutató Intézet igazgatói posztjára.  Az intézetet egy 2013 október 25-i kormányrendelet hozta létre, feladataként a magyar közjogi hagyományok méltó bemutatását, az elmúlt 150 év eseményeinek a nemzettudatot erősítő feldolgozását és a jól megalapozott nemzeti történelmi tudat kialakulásának támogatását jelölte meg.  Az intézet a dualizmustól az 1989-es rendszerváltásig terjedő korszakot kutatja.

Szakály kinevezését kormányzati körök támogatták, ezért az nem volt meglepetés. Az intézet igazgatói posztjának pályázatát Lázár János, miniszterelnöki államtitkár szervezte, aki 2010 és 2012 között a Fidesz parlamenti delegációját vezette.

Sághy Miklós irodalom és média professzor bírálta a kinevezést, mert szerinte az intézet a tudóstársadalom ügyeibe felülről beavatkozva hozhatja létre saját történelmi igazságát, és propagandacélokat is szolgálhat. „Amikor történelmet akartak írni szakmai és értelmiségi viták helyett, annak mindig rossz vége lett” – mondta Sághy. A Népszabadságnak Földes György, a Politikatörténeti Intézet főigazgatója a Veritas kapcsán úgy nyilatkozott, hogy a kormányoldalon „egyetlen nemzeti hagyománnyá akarják tenni a jobboldali hagyományt, s kiszorítani abból a baloldali és liberális örökséget. Mégpedig úgy, hogy 150 évvel kiterjesztik a múltban a mai jobboldali politika illetékességét”.

Szakály fő kutatási területe egyébként Magyarország 1919 és 1945 közötti politika- és sporttörténete, illetve Magyarország második világháborús szereplése. Korábban a Hadtörténeti Intézetben és a Magyar Országos Levéltárban is dolgozott, 2001 és 2004 között a Duna Televízió alelnöke volt. Tavaly január óta az NKA Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiumának elnöke.

A Veritas az ötödik a jelenlegi kormány által létrehozott tudományos központok sorában, a Molnár Tamás Kutató Központ, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Nemzeti Örökség Intézete és a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum után. A Magyar Narancs liberális hetilap szerint az MTA Történettudományi Kutatóintézet tagjai nem támogatták a kormány azon döntését, hogy olyan kormányzati finanszírozású intézményt hozzon létre, mely a történelmi revizionizmusnak szenteli tevékenységét.

Hivatkozások:

Szakály Sándor lehet a Veritas főigazgatója, magyarnarancs.hu, 11 November 2013

Szakály Sándor lett a veritas vezetője, mno.hu, 1 January 2014