Néhány százan tüntettek szombat délután Felcsúton Vágó Gábor felhívására a korrupció ellen, míg a Kétfarkú Kutyapárt felhívására mellette. A résztvevők minden helyi nevezetességet megtekintettek, a Pancho Aréna, Orbán Viktor háza, a polgármesteri hivatal, a vasútállomás, a Mészáros és Mészáros Kft. telephelye és Mészáros Lőrinc birtoka sem maradt ki. A polgármester apró meglepetéssel is készült a tüntetőknek.
Mészáros Lőrinc cégei sorra nyerik a közbeszerzéseket, ő maga pedig már ötödik a leggazdagabb magyarok listáján. Mindössze egyetlen év alatt közel százmilliárd forinttal gyarapította vagyonát, ha így folytatja, könnyen a világ leggyorsabban gazdagodó milliárdosává válhat.
Ha valaki ma Magyarországon kiejti a száján, hogy Mészáros Lőrinc, elég sok embernek a pénz ugrik be: „ez az első, ami eszembe jutott” – mondja egy középkorú hölgy a Pancho Aréna parkolójában, nem sokkal a Vágó Gábor és a Kellesz-Korrupcióellenes Szövetség által szervezett tüntetés előtt. Mikor visszakérdezek, hogy kinek a pénze, rögtön jön is a válasz, hogy Orbán Viktoré.
„Orbán takarodj, rothad a narancs” – skandálták a szinte kivétel nélkül transzparensekkel megjelenő Quaestor-károsultak, valaki pedig tényleg hozott néhány penészes narancsot szemléltetésképp. Transzparenshez az is jutott, aki nem hozott – nem meglepő, hiszen többen busszal érkeztek –, igaz, a furgon hátuljából, amely később a tömeget vezette föl, feltehetően a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) néhány nappal ezelőtti workshopjának termékei bukkantak elő: ezeken egyebek mellett olyan üzenetek voltak olvashatók, mint az „igazságos, átlátható korrupciót”.
Orbán és Mészáros magánvagyonná alakítja át a közvagyont – mondja Vágó Gábor, a Lehet Más a Politika (LMP) egykori országgyűlési képviselője a színpadra lépve, hozzátéve, miszerint sokan félnek, de azért vagyunk itt több százan ezen a szeles, de legalább szép napos szombat délutánon, hogy megmutassuk: „szarrá lopják ezt az országot”.
„Azt hiszik, hogy megúszhatják, de nem évülhet el” – folytatta Vágó ezzel a népszavazási kérdésére célozva, amely úgy szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a korrupciós bűncselekmények büntethetősége legalább tizenkét év elteltével évüljön el?” A kérdés a Nemzeti Választási Bizottságon (NVB) átment, de egy rejtélyes magánszemély megtámadta a döntést, így a végső szó a Kúriáé. Orbánék úgy viselkednek az országban, mint Döbrögi a falujában – tette hozzá.
A rövid szónoklat után a résztvevők néhány lépés után már Orbán házánál tolongtak, majd át is adták az ajándékot, azt – így Vágó Gábor – „amit ön (mármint a miniszterelnök) a legjobban szeret”. A pénzt, csak éppen nem igazit, hanem külön erre a célra Mészáros, vagy épp Vida Ildikó képmásával ellátott, többek között 47-ezres meg ötvenmilliós címleteket. Repült az égbe a sok bankó, majd a demonstrálók gyorsan össze is szedték – máshol is kell majd, meg egyébként sem szemetelünk.
A tömeg ezután hosszú útra indult. Az első megálló – kilométerekben mérhető távolságra – a községháza volt. Útközben történt egy előállítás, ám kisvártatva elengedték az illetőt – hogy mi történt, az sajnos nem derült ki. A kertkapukba kimerészkedő helyiek inkább csak némán szemlélték a tüntetőket, de volt, aki kifejezetten harciasan reagált a sípolva-skandálva elvonuló tömeg látványára: gyurcsányozásban tört ki, vagy épp azt hangoztatta, miszerint „ezek nem normálisak”. A kisboltba betérve megkérdeztem az eladó hölgyet, neki mi a véleménye, de mondta, hogy ő nem politizál, örül, hogy van munkája, bár az meg nyugdíj mellett már nem könnyű, csak hát ugye ott vannak az unokák.
Az önkormányzatnál szóba került annak „megszerzése”, és Váradi András, az alcsúti juhász halálának furcsa körülményei is. Itt hangzott el először – s később még többször –, hogy 2019-től már nem Mészáros Lőrinc lesz a helyi polgármester. A kapura egyénként – állítólag a Fidelitas műve – az „üdvözöljük a Soros-fiúkat” feliratú molinót feszítettek ki.
A következő állomás a Mészáros és Mészáros Kft. telephelye – a kapun egy ugyanolyan molinó, mint a polgármesteri hivatalnál –, vagy ahogyan Vágó Gábor nevezte, „a birodalom zászlóshajója”. Az egykori politikus szerint Orbán azért vette maga mellé Mészárost, mert a miniszterelnök nem szereti a nála okosabbakat, s míg Simicska tudott nemet mondani és önállósodni, addig erre a felcsúti polgármester nem képes. Ő csak a „pénztáros”, virtuális kivetülése Orbán vágyainak.
A több kilométeres séta harmadik állomása már a valóban elképesztő méretű és adottságokkal rendelkező Mészáros-birtok volt. Itt a szervező arról beszélt, hogy a pénzügyi rendszertől a földeken át a médiáig mindent lenyúltak, és most már az emberek pihenése sem szent, lásd a bicskei tó esetét, amit Mészáros miután megvett, szépen le is kerített, és felépített rá két villát. Az egyiket nyilván magának, „de kié a másik?” – teszi fel a kérdést Vágó, hozzátéve, hogy ebben a „közpénznyelő-rendszerben” senki nincs biztonságban. Bármelyik vállalkozóhoz bekopogtathat Mészáros, és ha nem mond neki igent, akkor ellehetetlenítik. A játékpénz itt is előkerült, és ahogy az előző helyszínen, úgy itt is összeszedték a résztvevők, miután jelképesen szétszórták.
Mészáros Lőrinc biztonsági emberei egyébként sokak megdöbbenésére többféle pogácsával és palackozott ásványvízzel várták a tüntetőket, ám a gesztus nem aratott túl nagy sikert, és csak nagyon kevesen kóstolták meg az ajándékot.
Az utolsó helyszín az egyre romló idő miatt nem újra a Pancho Aréna, hanem a Vál-Völgyi kisvasút állomása lett. Sokan fellélegeztek: megannyi kilométer volt már ekkor a lábakban, néhányan pedig az állomáson kapható fagyinak és kávénak is nagyon megörültek. Itt elsőként Kovács Gergő, az MKKP elnöke tette le ünnepélyesen a leendő űrállomás alapkövét, pontosabban „alapchipjét”, majd Juhász Péter lépett a színpadra, aki a tőle megszokott, kérlelhetetlen következetességgel ekézte Orbánt és az egykor gázszerelő, ma multimilliárdos barátját.
Az Együtt elnöke úgy látja: a korrupció már nem is jó szó, mert ami ma Magyarországon történik, az inkább „szabad rablás”. Felcsúton nincs olyan cég, ami ne kötődne Orbánhoz, strómanjain keresztül pedig Budapestig övé az összes föld – magyarázta az ellenzéki politikus. Szerinte nem várhatunk tovább, 2018-ban le kell váltani ezt a kormányt, utána pedig el kell számoltatni őket. Orbánékat csak az unió tartja kordában, ha elfogy a pénz, nem lesz már rá szükség – festett elég baljós jövőt az Együtt elnöke, aki beszédének végén természetesen még szokásához híven odaszúrta, hogy „Rogán Antal bűnöző”. Mondjuk érthető, elég sokat küzdött érte, hogy mondhassa.
Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy Orbán ebben a rendszerben is leváltható, ezért nem szabad hinni a szkeptikusoknak. A politikus egy elég speciális példát hozott a korrupcióra: szerinte azért akarják átrakni a fóti gyermekotthon lakóit már most is túlzsúfolt helyekre, hogy aztán Mészáros rátehesse a kezét az ingatlanra. Több más, például a bicskei gyermekotthon épületének is ez lehet a sorsa.
Hadházy Ákos szerint egyáltalán nem lesz könnyű az elszámoltatás – vagy ahogy inkább szerinte nevezni kellene: igazságszolgáltatás – főleg nem az igazán nagykutyáknál, akik mindent lepapíroztak. Az LMP társelnöke példaként az Orbán és Mészáros közötti gyanús ügyekre a hatvanpusztai birtokot és a helyi homokbányát említette.
Demeter Márta volt szocialista, jelenleg független országgyűlési képviselő úgy látja: ma már nincs törvényalkotás, csak a fideszes üzleti érdekeknek megfelelő döntéseket hajtják végre a parlamentben. Szerinte is nagyon kemény felelősségre vonás lesz, ugyanakkor a politikai felelősség kérdése sem elhanyagolható: vissza kell adni az emberek jogát, hogy számon kérhessék a választott vezetőiket – hangsúlyozta.
A politikusok után jöttek a civil szónokok – először Vámos Csaba, a Magyar Munkavállalókért Mozgalom elnöke. Szerinte ahhoz, hogy változás történjen, mindenkinek ki kell lépnie a komfortzónájából, a „lájkhuszárok ugyanis nem fogják megváltani a világot”. Őt követték a Tanítanék Mozgalom képviselői: szerintük a legsúlyosabb korrupció az oktatás tudatos lezüllesztése, amivel az ország jövőjét lopják el.
Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egykori munkatársa volt az utolsó szónok, akivel kapcsolatban a Fővárosi Főügyészség alig néhány napja kimondta: nem valósult meg egyetlen bűncselekmény sem azok közül, amelyekkel a feljelentő NAV vádolta. A határozat azt is kimondta, hogy a közérdekű bejelentők ellen akkor sem indítható büntetőeljárás, ha a közérdekű bejelentés kapcsán megsértik a jogszabályokat. Ezt Horváth felkonferálásánál Vágó is kiemelte, mint ahogyan azt is, hogy nem tudták ellehetetleníteni, mert ő nem adta fel. Horváth András beszédében maga is arra biztatott mindenkit, hogy bátran álljon ki, ha valami disznóságot tapasztal, mert a közérdekű bejelentésnek igenis van létjogosultsága.
Vágó és Horváth Orbán és egy alvezére bőrébe bújva egy néhány perces performansszal szórakoztatta a lelkes tüntetőket, majd zárásképp kiemelte: a mai, felcsúti rendezvényhez hasonlóan a pártok, civilek és magánszemélyek összefogására van szükség a rendszer leváltásához is.
Egy túlbuzgó résztvevőnek mindeközben még arra is futotta az erejéből, hogy az állomásról kigördülő kisvasútra több, például „Állítsuk meg Moszkvát” feliratú matricát is fölragasszon.
Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):