Szelektíven emlékezett az MTI Pozsgay Imrére: alig esett szó az MSZP-s múltról

március 26, 2016

Pozsgay Imre. Fotó kettőspont IndexPozsgay Imre. Fotó: Index

Az, hogy a pénteken elhunyt Pozsgay Imre a Magyar Szocialista Párt alelnöke és első frakcióvezetője volt, továbbá, hogy ő lett volna az MSZP köztársaságielnök-jelöltje, ha az 1990 elejére tervezett köztársaságielnök-választást a négyigenes népszavazással annak ellenzői – mindenekelőtt az SZDSZ és a Fidesz – nem fúrják meg, nem derül ki az MTI cikkeiből – még a fizetős MTI-éiből sem.

Mint arról a Budapest Beacon korábban az MTI idevonatkozó híre alapján beszámolt, pénteken elhunyt Pozsgay Imre, a pártállami korszak többszörös volt minisztere, aki az utóbbi időkben a Fidesz oldalán exponálta magát.

„1989 októberében Pozsgay alapító tagja volt a Magyar Szocialista pártnak (MSZP). Az 1990-es szabad választáson Pozsgay az MSZP jelöltjeként vereséget szenvedett Sopronban, de listáról bejutott az Országgyűlésbe, ahol az MSZP frakcióvezetője lett. Még 1990-ben kilépett pártjából, valamint a frakcióból, és 1994-ig független képviselő volt” – írtuk.

Ez a bekezdés azonban nem az MTI, hanem szerkesztőségünk műve volt. Az ingyenes MTI idevonatkozó két mondata ennyi: „Országgyűlési képviselő 1983-ban lett. 1950-56-ig az MDP, 1956-89 között az MSZMP, 1989 októberétől 1990 novemberéig az MSZP tagja.”

Az, hogy 1983-tól Pozsgay meddig volt országgyűlési képviselő, az ingyenes MTI híradásából nem derül ki. Az sem derül ki belőle, hogy Pozsgay alapítója és az sem, hogy az alapítástól 1990 novemberi kilépéséig elnökségi tagja volt az MSZP-nek. Az sem, hogy 1990 májusától szintén a pártból történt kilépésig pártja alelnöke volt, mint ahogy az sem, hogy – ugyancsak a pártból és a frakcióból történt 1990 novemberi távozásáig – ő volt az MSZP parlamenti frakcióvezetője.

Mindemellett az ingyenes MTI olvasója azt sem tudja meg, hogy az MSZP Pozsgayt tervezte köztársaságielnök-jelöltnek állítani a végül a négyigenes népszavazás, azaz főleg az SZDSZ és a Fidesz által megfúrt, 1990 elejére tervezett köztársaságielnök-választáson. Az MTI azt sem írja, hogy az első szabad választáson a soproni választókerületben Pozsgayt a fideszes Szájer József győzte le.

A fizetős MTI sem sokkal bővebb. Forrásaink szerint ott az eddigieken túl egy, az ingyenes MTI-n nem olvasható portré is foglalkozik az elhunyttal, azonban az eddigiekhez képest Pozsgay és az MSZP kapcsolatáról mindössze ennyi plusz áll a portréban: „Az 1990-es szabad választásokon az MSZP Bács-Kiskun megyei területi listáján jutott be a parlamentbe. 1990 novemberétől függetlenként folytatta képviselői munkáját.”