Szijjártó oroszul szólalt föl New Yorkban – ez történt szerdán menekültügyben

október 1, 2015

Szijjártó PéterA korábbiakhoz képest kicsit kevesebb határátlépés, túlterhelt bíróságok, 370 millió menekült gyerekeknek, verekedés Zákányban – ez történt szerdán menekültügyben.

Szerda reggel mintegy ezer-ezerötszáz menekült várakozott a zákányi állomáson, hogy továbbhaladhasson. Kedd este óta két-háromezer ember lépte át a zöldhatárt, a hatóságok mindenkit vonatra kísértek. Az Atv.hu helyszíni tudósítójának nyilatkozó menekültek azt mondták: kellemesen csalódtak Magyarországban.

Estére újabb vonat telt meg a Somogy megyei Zákányban. A zsúfolt körülmények között várakozó menekültek közül ketten vagy többen elég komolyan összeverekedtek, és csak a gyorsan intézkedő rendőröknek köszönhető, hogy nem lett komolyabb csetepaté – számolt be szintén az atv.hu helyszíni tudósítója.

Az Atv.hu arról is beszámolt, hogy a zákányi lakosok aktívan kiveszik a részüket a katonák és rendőrök ellátásából. A helyi éttermek például a vasútállomásra hordják ki a pizzákat, egy zákányi lakos pedig azt mesélte, hogy ők nyolcvanöt palacsintával járultak hozzá a rendőrök és a katonák ellátásához.

370 milliót adnak a menekült gyerekek ellátására

A nemzetközi védelemben részesülő gyerekek gyerekvédelmi szakellátásban történő elhelyezéséhez szükséges férőhelyszám bővítéséhez és működtetéséhez szükséges többletforrás biztosításáról döntött a kormány. A Magyar Közlönyben megjelent határozatával a kabinet megbízta a nemzetgazdasági minisztert, hogy a kísérő nélküli kiskorúak ellátása érdekében biztosítson 368,8 millió forint összegű forrást az idei költségvetésben az Emberi Erőforrások Minisztériumának. A határozat felhívta egyúttal az emberi erőforrások miniszterét arra, hogy folyamatosan kísérje figyelemmel a nemzetközi védelemben részesülő gyerekek helyzetét és arról szükség szerint, de legalább félévente tájékoztassa a kormányt. Balog Zoltán feladata továbbá, hogy készítsen előterjesztést, ha további forrásra van szükség az ilyen gyerekek elhelyezése érdekében.

Nehezen bírják a bíróságok

A migrációs ügyek tárgyalását óriási kihívásnak nevezte a bírósági szervezetre nézve az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke szerdán Pécsett. Handó Tünde sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta, hogy a bevándorlással kapcsolatos, elsőbbséget élvező eljárásokat a meglévő ügyteher mellett, gyorsan, magas színvonalon kell lefolytatni. A Szegedi Törvényszék szeptember 15-étől mostanáig 273 büntetőüggyel foglalkozott, ami rendkívüli leterheltséget jelent, tucatnyi bíró két hete minden nap reggel nyolctól este nyolc óráig dolgozik – hangsúlyozta az OBH elnöke.

Simicskó: „emberfeletti tempóban halad a kerítésépítés”

Emberfeletti tempóban halad a kerítésépítés a horvát határon – mondta Simicskó István honvédelmi miniszter szerdán az M1-nek, miután a magyar-horvát határnál lévő Gyékényesnél terepszemlét tartott a határzárépítésénél.

Simicskó szerint a katonák és a rendőrök gőzerővel dolgoznak. A kerítésépítés szempontjából ez egy nehéz szakasz, de munkagépek segítségével igyekeznek a lehető leggyorsabban elkészülni a határzárral – tette hozzá.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Simicskó István Benkő Tibor vezérkari főnökkel tájékozódott az ideiglenes biztonsági határzár eddig elkészült munkálatairól, a katonák elhelyezési és ellátási körülményeiről, valamint a rendőrség munkájában részt vevők tevékenységéről.

Pintér: „a szabadság forgott kockán”

A magyar-szerb határszakaszon azért volt szükség a részleges határzár elrendelésére, mert „a szabadság forgott kockán” – mondta Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának szerdai ülésén. A tárcavezető kiemelte: az EU schengeni rendelete kimondja, hogy meg kell védeni a külső határokat, biztosítani kell, hogy a zöldhatáron ne jusson át senki, és az adott ország határozza meg, hogy milyen feltételek mellett lehet az EU-ba bejutni. Ha az unió külső határa nem megfelelően biztonságos, nem lehetséges schengeni belső térről beszélni, ahol a polgárok a közös határokat ellenőrzés nélkül szabadon átléphetik – indokolta a miniszter részleges határzár elrendelését.

A tél sem állíthatja meg a menekülteket

A jelenlegi információk alapján nem úgy tűnik, hogy az Európára, s köztük Magyarországra nehezedő illegális migrációs nyomás enyhülne a közelgő tél miatt – erről számoltak be az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának tagjai, a testület szerdai zárt ülése után.

Húsz ítélet született határzár tiltott átlépése miatt, több mint négyezren érkeztek

Húsz ítéletet hozott határzár tiltott átlépésének bűntette ügyében a Szegedi Járásbíróság szerdán – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője az MTI-t. A bíróság négy vádlottat egy, tizenhatot két évre kiutasított Magyarországról. Egy esetben a bíróság elhalasztotta a tárgyalást. A vádlottak többségében szíriai és iraki állampolgárnak vallották magukat, de volt köztük olyan is, aki afgán személyi adatokat közölt. Az ítéletek jogerősek.

Szerdán 4255 embert fogtak el tiltott határátlépés miatt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata csütörtökön a Police.hu-n.

Újabb embercsempész-szervezetet fogtak el

Főként magyarországi befogadóállomásokról utaztatott Nyugat-Európába illegális bevándorlókat az az embercsempész bűnszervezet, amelynek tizenhárom tagját egy hete fogták el Budapesten és Mohácson a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozói egy összehangolt akció keretében – közölte a rendőrség szerdán a honlapján. A gyanúsítottak – főként befogadóállomásokról – február óta szerveztek be illegális bevándorlókat, akiket magyar állampolgárok bevonásával gépkocsikban utaztattak tovább Nyugat-Európába. A nyomozók tíz helyszínen tartottak egyszerre házkutatást, több tucatnyi mobiltelefont, laptopot és adathordozót foglaltak le. A rendőrök egy épülő ingatlant is találtak, ahol a gyanúsítottak illegális bevándorlók átmeneti elszállásolását kívánták biztosítani.

A kihallgatások után két nigériai, két szír, egy szudáni és egy szenegáli állampolgárt vettek őrizetbe, akiknek a Győri Járásbíróság elrendelte az előzetes letartóztatását, a bűnszervezet többi tagja szabadlábon védekezik. Velük szemben a további eljárást az NNI folytatja le.

Szijjártó oroszul beszélt az ENSZ-ben

A terrorizmussal szemben fellépni a Közel-Keleten csakis a globális erőfeszítések egyesítésével, együttműködéssel lehet – jelentette ki Szijjártó Péter külügyminiszter (képünkön) az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) a közel-keleti és észak-afrikai konfliktus rendezéséről és a terrorizmus elleni harcról rendezett szerdai nyílt vitájában.

A tanácskozást összehívó, a BT-ben ebben a hónapban elnöklő Oroszország iránti udvariassági gesztusként a magyar tárcavezető oroszul kezdte el angol nyelvű felszólalását.

Bebizonyosodott, hogy globális akarattal és együttműködéssel még a legnehezebb nemzetközi problémákat is meg lehet oldani, ez pedig nem lehetséges Oroszország nélkül – mondta Szijjártó, aki rámutatott arra, hogy a transzatlanti közösség és Oroszország kapcsolatainak újragondolása nélkül lehetetlen lesz stabilizálni a helyzetet a polgárháborús Szíriában, amely pedig az Európába irányuló bevándorlási hullám legfontosabb forrása.