Szolidaritási tüntetés az igazgató mellett a Teleki Blanka Gimnáziumnál

február 19, 2016

Tüntetés a Teleki Blanka Gimnáziumnál, 2016. február 19. Fotó kettőspont Lestyánszky ÁdámTüntetés a Teleki előtt. Fotó: Lestyánszky Ádám, Budapest Beacon

Péntek délután körülbelül ezren gyűltek össze a budapesti Teleki Blanka Gimnázium előtt, hogy kifejezzék szolidaritásukat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által megtámadott igazgató mellett, és hogy megmutassák, nem félnek. Pedagógusok és diákok példátlan összefogását hívta életre a kormányzati arrogancia, és egyre nyilvánvalóbb, hogy ők nem hátrálnak meg.

Óriási, már-már túlzott rendőri biztosítás mellett mintegy ezer ember gyűlt péntek délután össze Budapesten, a Teleki Blanka Gimnázium előtt, hogy kifejezze szolidaritását a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) által vegzált igazgató mellett.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt korábban, Pukli Istvánt a tankerület vezetője kedden találta meg: Mogyorósi Attila vizsgálatot indított, és levélben szólította föl az igazgatót, hogy számoljon be, milyen körülmények között mentek el tüntetni Miskolcra az iskola tanárai, és miként tájékoztatták a szülőket a miskolci Herman Ottó Gimnáziumot támogató nyílt levelükről. A tankerület vezetője elképesztő mennyiségű dokumentum összegyűjtését kérte néhányórás határidő megjelölésével.

Az eset után gyors ellenállás szerveződött, és Kálovics Enikő, a Független Diákparlament (FDP) képviselőnője péntek délutánra tüntetést hirdetett a Facebookon. Az esemény tulajdonképpen egész nap tartott, az emberek virágok ezreit tűzték az iskola kerítésére, kifejezve ezzel szolidaritásukat – számolt be többek között testvérlapunk, az Abcúg is.

A tömeg már jóval a kezdés előtt elkezdett gyűlni az Ajtósi Dürer sor két oldalán, ám amikor a rendőrök lezárták a rövid útszakaszt a forgalom elől, az emberek gyorsan megtöltötték a kétszer háromsávos úttestet, a járdákat, de még a szemközti irodaház parkolójának egy részét is. Az iskola kerítése fehérlett a margarétáktól, a liliomoktól, jácintoktól, de volt olyan is, aki cserépben krizantémot hozott. A virágok között kis táblácskák is föl-fölbukkantak, az egyiken például az alábbi szöveg volt olvasható: „Ne bántsd a tanárt!”

A tömegben több kockás inget is transzparenssé alakítottak, így üzenve Klinghammer Istvánnak, az előző Orbán-kormány felsőoktatási államtitkárának, aki még a múlt hét szombati pedagógustüntetés idején jegyezte meg, hogy „olyan pedagógusokra van szükség, akik okosak, erkölcsösek, és ezeket adják át a diákoknak. Ezért vagyok pipa, ha a tv-ben nézem, hogy borotválatlan, kockás inges tanári kar grasszál.” A kockás ing azóta az ellenállás szimbólumává vált, pénteken diákok és tanárok ezrei mentek így az iskolába, és álltak össze egy-egy közös képre.

A Teleki előtt a metsző szélben elsőként Törley Katalin, a terézvárosi Kölcsey Ferenc Gimnázium Közalkalmazotti Tanácsának (KT) elnöke a Tanítanék Mozgalom képviseletében lépett a mikrofonhoz, és meghatottan beszélt a diákok és tanárok között pénteken megnyilvánult összefogásról. „Ilyenre életemben nagyon kevés példát láttam” – mondta Törley, aki szülőknek és diákoknak egyaránt megköszönte azt, amit ezen a napon a tanáraikért tettek.

Tüntetés a Teleki Blanka Gimnáziumnál, 2016. február 19. Fotó kettőspont Lestyánszky Ádám II.Fotó: Lestyánszky Ádám, Budapest Beacon

A pedagógusoknak elege van a kormány pökhendiségéből és lekezeléséből. Felnőtt, jogtudatos állampolgárok vagyunk – hangsúlyozta a Kölcsey tanárnője. Visszautasítjuk a kormányzati hazudozást, a csúsztatást, és visszautasítjuk azokat a kicsinyes és nemtelen támadásokat azok ellen, akik fölemelik hangjukat azért, hogy végre történjék valami a magyar közoktatásban – tette hozzá.

Törley ezután a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárának, Pilz Olivérnek a levelét olvasta föl. A pedagógusok ellenállásának egyik ikonikus alakjává nőtt Pilz ebben modern kori Don Quijoténak nevezte Puklit, s jelezte: hiszik, hogy együtt tudnak javítani a gyerekek és tanárok jövőjén. Barátjaként a Puklit ért támadás miskolci kollégájának is ugyanúgy fáj, és bármi legyen is a küzdelem vége, az erkölcsi győzelem mindenképp a Teleki igazgatójáé – írta Pilz.

Törley beszédét azzal zárta: „Nem félünk!” Mire a tömeg egy emberként kezdte skandálni: „Nem félünk, nem félünk!”

A szecessziós épület aládúcolt bejárata előtti mikrofonhoz Balogh Bence, az iskola egyik diákja lépett, aki az iskola tanulóinak teljes támogatásáról biztosította a tanári kart, majd fölszólította az Emberi Erőforrások Minisztériumát (EMMI), hogy a diákságot is hívja meg az oktatási reformokkal kapcsolatos egyeztetésekre, hiszen ez az egész rendszer róluk szól. A Teleki tanulói hétfőn ezért írásban fordulnak a szaktárcához, és egy hetet adnak a válaszra, ellenkező esetben „komolyabb eszközökhöz” folyamodnak majd – magyarázta. „Veletek vagyunk” – kiabálták többen a tömegből. „Tényleg bármire képesek vagyunk, hiszen az életünkről van szó” – tette hozzá a szónok, aki végül az ország összes diákját hasonló ellenállásra szólította föl.

A rengeteg fehér virág azt szimbolizálja, hogy egy célért küzdünk: egy jobb oktatásért – kezdte utolsó fölszólalóként beszédét Kálovics Enikő, az esemény szervezője, aki humoros mondókába öntve mesélte el mindazt, amivel a kormány az utóbbi hetekben támadta a tanárokat, köztük például Pilz Olivért vagy Pukli Istvánt. Utóbbi egyébként a beszédeket az iskola kapujában állva hallgatta végig.

„Megfélemlítéssel a felsőbb erők nem mennek semmire, inkább a társadalom ellenszenvét szítják – folytatta a szervező. Kálovics az állásukat féltőknek azt üzente, ne féljenek, mert a népben az erő, és együtt képesek győzni, a szülőknek pedig azt, hogy ne engedjék gyerreküket február 29-én iskolába, ezzel vállalva szolidaritást az oktatási rendszer átalakítása mellett. „Engem nem tudnak ellehetetleníteni, most már itt vagyok” – idézte Kálovics Pukli Istvánt, majd arra kérte a jelenlévőket, hogy egyperces néma csönddel gondoljanak azokra, akik félnek.

Videó: Lestyánszky Ádám, Budapest Beacon

A tömegben több ismert személy is föltűnt, például a Párbeszéd Magyarországért (PM) két társelnöke, Karácsony Gergely, Zugló polgármestere, és Szabó Tímea országgyűlési képviselőnő.