Szombat.org: a magyar csak a bőrfejűt utálja jobban a cigánynál – derül ki egy kutatásból

március 30, 2015

Antiszemitizmus

A Szombat.org egy 2014-es, a magyarországi előítéletességre vonatkozó kutatás eredményeit ismerteti. A kutatás szerint a magyar társadalom jelentős része előítéletes – s nemcsak a cigányokkal, a homoszexuálisokkal és a zsidókkal szemben. A cigányoknál csak a bőrfejűeket utálja jobban, de a romániai magyarokat is eléggé.

A Szombat.org ismerteti a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) megbízásából, a Medián által készített kutatást. A zsidó portál írásából kiderül, hogy a kutatás 2014 végén, kérdőíves módszerrel történt, a nagykorú népességet reprezentáló ezerkétszáz fős mintán.

A kutatás nemcsak a magyarországi antiszemitizmusra vonatkozik, hanem a Szabadság téri szobor fogadtatására is.

„A magyarországi antiszemitizmus mértéke 2014-ben az előző évhez képest érdemben nem változott. A lezajlott kismértékű elmozdulás a polarizáció irányába hat: az elmúlt egy évben nőtt az antiszemita állításokra immunisak aránya, ugyanakkor minimálisan nőtt azok száma is, akik számos ilyen állítással egyetértenek” – írja a Szombat.org. A kutatás – derül ki a portál ismertetéséből – megkülönböztet nem antiszemitákat, mérsékelt antiszemitákat és szélsőséges antiszemitákat. 2006 és 2014 között a nem antiszemiták aránya 66-ról 68 százalékra, a szélsőséges antiszemitáké 18-ról 21 százalékra nőtt, míg a mérsékelt antiszemitáké – akik bizonyos kérdésekre előítéletes, más kérdésekre előítélettől mentes választ adnak – 16-ról 11 százalékra csökkent.

Bár ezek szerint valamennyire a társadalom 32 százaléka antiszemita, ennek ellentmond, hogy a megkérdezettek 44 százaléka nem örülne annak, ha egy zsidó a szomszédságába költözne. Színesíti a képet, hogy a zsidóság igencsak hátul kullog a mezőnyben: bőrfejűt a lakosság 76, cigányt 73, arabot 65, homoszexuálist 61, kínait 60, négert 59, románt 57, zsidót 44, romániai magyart 37, svábot 33, amerikait 30 százalék nem szeretne szomszédjának. 2013-hoz képest kizárólag az amerikaiakkal szembeni ilyetén ellenérzés csökkent – 31-ről 30 százalékra – a homoszexuálisokkal és a svábokkal kapcsolatos ellenérzések mértéke stagnál, míg az összes többi kisebbségre vonatkozó ellenérzés mértéke nőtt – legnagyobb arányban a romániai magyar bevándorlóknál: 30-ról 37 százalékra, azaz 23 százalékkal. A kutatásban a pirézekre és a vizigótokra nem kérdeztek rá – de például a szászokra sem: érdekes lett volna, hogy mennyire térnek el a szászokkal kapcsolatos ellenérzések a svábokéitól.

A kutatás kitér a Szabadság téri emlékművel kapcsolatos véleményekre is. Az összlakosság 52 százaléka nem ért egyet az emlékmű fölállításával. Az ellenzék nem újnyilas részével szimpatizálók 69, a Jobbik-szimpatizánsok 52 százaléka ellenzi az emlékművet – nyilván különböző megfontolásból persze.

A kutatás arra is kitér, hogy a közvélemény – és azon belül a különböző pártok szimpatizánsai – mennyire tartja Magyarországot felelősnek a hazai Soáért. A Szombat.org ismertetőjéből kiderül: a Fidesszel szimpatizálók 51, az ellenzék nem újnyilas részével szimpatizálók 60 százaléka ismerte el Magyarországnak a magyarországi Soában betöltött felelősségét.

„A tanulmány részletesebb változata a Szombat áprilisi számában lesz olvasható. Március 31-én a Tett és Védelem Alapítvány és a szerzők sajtótájékoztatón ismertetik a kutatási eredményeket” – zárul a Szombat.org ismertetője.

Terveink szerint a keddi sajtótájékoztatóról beszámolunk.