Tanácsadás százezrekért

július 1, 2016

magyar-nemzeti-kereskedohaz-e1460607785458Szijjártó Péter. Fotó: MTI, Máthé Zoltán

Matolcsy rokona, Giró-Szász bizalmasa, valamint egykori és jelenlegi fideszes képviselők is jelentős összegekhez jutottak, köszönhetően a külügy felügyelete alatt működő Magyar Nemzeti Kereskedőháznak.

Bár a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt-t azzal a céllal hozták létre, hogy a magyar vállalkozások számára biztosítson külföldi üzleti lehetőségeket, kiderült, hogy „az állami társaság busás hasznot hajt a kormányközeli holdudvarnak is” – írta meg csütörtökön az mno.hu.

A portál végignézte a tanácsadói szerződéseket, és azt találta, hogy „a meglehetősen átláthatatlan módon működő társaság kifizetési listáján több, a Fideszhez köthető személy, illetve Matolcsy György jegybankelnök rokona is feltűnik”.

Utóbbi a gazdasági tárcánál állt alkalmazásban, amíg annak vezetője Matolcsy György volt, ám két hónappal azután, hogy Matolcsy-t jegybankelnökké választották, rokonának megszűnt a munkaviszonya a minisztériumban. Nem sokkal ezután kötött vele szerződést az MNKH, és fizetett neki ki két és fél év alatt közel tízmillió forintot.

Nem járt rosszul Lengyel Zoltán egykori fideszes képviselő sem, akit bár a nagyobbik kormánypárt korábban kizárt a tagjai közül, úgy tűnik, mégsem hagyták az út szélén. Lengyelnek 2009-ben tört derékba a politikai karrierje, amikor felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, amiért egy igazoltatáskor rendőrökkel dulakodott. Ő idén január óta havonta 800 ezer forintért ad tanácsot a kereskedőháznak.

Hajdu Petra, a Kormányzati Információs Központ egykori sajtófőnöke is a tanácsadók között van: neki az állami cég havonta egymillió forintot fizet azért, hogy az Egyesült Államokban (USA) folytasson úgynevezett ügynöki tevékenységet, és nyújtson kereskedelmi szolgáltatásokat az állami vállalatnak.

Nógrádi György „biztonságpolitikai szakértő” is helyet kapott a tanácsadók között: őt havonta 500 ezer forinttal díjazza az MNKH.

Jelenleg aktív képviselők is föltűnnek a listán, Lánszki Regő, II. kerületi fideszes önkormányzati képviselő például havi 400 ezerért segíti a kereskedőházat.

Minden rendben

„A megnevezett szakértők számos olyan feladatot látnak el, melyekhez szakmai tapasztalatuk, nemzetközi kapcsolatrendszerük elengedhetetlen, legyen szó okos város technológiákról, nemzetközi gépipari beszállítói környezetről, az amerikai piacok minőségi elérését és helyi szinten történő magyar cégek képviseletének ellátásáról, vagy épp exportképes agrártermékek felkutatásáról és azokhoz kapcsolódó termékpályák korrekciójáról” – közölte a kereskedőház.

Nem átlátható

Schmuck Erzsébet, a Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési képviselője a minap írásban kérdezte Szijjártó Pétert a részvénytársaságról. Többek közt arról érdeklődött, mely országokban, milyen postacímen és mekkora költségvetéssel működteti kirendeltségeit az MNKH.

A tárcavezető meghökkentő válaszokat adott. Szerinte aki kíváncsi az amúgy közpénzből működő külföldi kereskedőházak postacímeire vonatkozó adatokra, az az adott célország cégnyilvántartásában találhatja meg azokat. Szijjártó azt is elárulta, mennyibe kerül az MNKH: 2014-ben csaknem félmilliárd forintot költöttek erre a célra, tavaly pedig 2,6 milliárd forintot emésztett fel a rendszer működtetése.

DK: az MNKH egy fideszes kifizetőhely

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a MNKH (is) a Fidesz kifizetőhelye lett, ezért a párt azt követeli a kormánytól, hogy bontsa föl a „haveri szerződéseket” a cégnél. A DK szerint az, hogy a magyar külkereskedelem a tizenkét évvel ezelőtti szintet sem éri el, bizonyítja, hogy a fideszes rokonok nem munkáért vagy hozzáértésért, hanem a „két szép szemükért” kapják az állami milliókat.

Magyar Nemzeti Kifizetőház”

„A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. külkereskedelmi sikereiről nem sokat hallottunk az elmúlt években, viszont sajtóhírek alapján úgy tűnik, a Külügyminisztérium felügyelete alá tartozó állami cég ugyanúgy közpénzből fizeti ki a fideszes rokonokat és barátokat, mint a jegybanki alapítványok” – olvasható Mesterházy Attila közleményében.

A Külügyi bizottság szocialista képviselője szerint bár már több mint négymillió magyar él a létminimum alatt, a fideszes rokonok és barátok nem maradnak az út szélén.