Tarlós vélhetően nem indul a következő főpolgármester-választáson

április 9, 2015

tarlos

Budapesten közigazgatása átalakul 2019-ben. Az ötletet a kormány támogatja – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Tarlós István, Budapest főpolgármestere. A Hvg.hu által idézett interjúból az is kiderül: nem biztos, hogy a politikusnak bármilyen szerepe lesz az említett közigazgatási reformban, mert nem tervezi, hogy indul a következő főpolgármester-választáson.

„Huszonhárom kerület túl soknak tűnik a város méretéhez képest” – mondta Tarlós a kedden megjelent Magyar Nemzetben olvasható interjújában. A Hvg.hu által ismertetett interjúban a főpolgármester úgy fogalmaz: a rendszert tovább komplikálja a tény, hogy az egyes kerületek eltérő számú lakossággal rendelkeznek. A kerületek különböző jellemzői azt jelzik, hogy szükségleteik is határozottan eltérőek.

Kétséges, hogy az átalakításban Tarlós részt venne-e, mivel – mint a Hvg.hu-ban olvasható – „az interjúban ismét elmondta, hogy a következő ciklusban nem akar indulni a főpolgármesteri posztért”.

Tarlós szerint a tömegközlekedést, a városrendezést és parkolást, és a közterület-felügyeletet központilag kellene megtervezni. Hozzátette: a kormány is beállt az ötlet mögé. A főpolgármester szerint az átalakítás 2019-es határidővel teljesülhet.

A fideszes politikus szerint 2010 előtt a városi közlekedés kész káosz volt, az egy időben zajló munkálatokat nem koordinálták kellőképpen a fővárosban. „A kellemetlenségekért természetesen újra elnézést kérek a budapestiektől, de legalább most történik valami, és megújul a város” – fogalmazott Tarlós.

Megújul a Margitsziget, és a római-parti hullámtér megerősítéséről is gondoskodnak, új szemétfeldolgozó üzemet építenek, felújítják a régit, illetve kicserélik a vízhálózat azbesztcement csöveit – mondta a főpolgármester.