Tarsoly: a Quaestor csődje olyan, mint szafaládét csinálni Overdose-ból

november 25, 2016

tarsolyTarsoly Csaba az ellene és társai ellen indított büntetőper tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken 2016. október 13-án. Az ügyészség öt vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást rótt a vádlottak terhére. Fotó: MTI, Marjai János

Ártatlannak vallja magát egy, a csütörtöki Magyar Narancsban megjelent interjúban a tavaly márciusban csődbe ment Quaestor vezetője, az előzetes letartóztatásban ülő Tarsoly Csaba. A volt cégvezető szerint a fiktívkötvény-kibocsátásban és az ügyfélvagyon ellopásában nem egyszerűen ő nem vett részt, de mindez nem történt meg. Közben az is kiderült, hogy Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnöke nem tud arról, amit felettese, Szijjártó Péter külügyminiszter az üggyel kapcsolatban korábban állított.

A csütörtöki Magyar Narancs nagy ívű interjút közölt a Quaestor előzetes letartóztatásban lévő egykori vezetőjével, Tarsoly Csabával. A Magyarnarancs.hu csak egy rövid előzetest és egy annál is rövidebb zanzát közölt az interjúról, ám az Index szemlézte azt, meglehetősen gazdagon.

Az interjúból kiderül: nem sokkal a Quaestor tavaly márciusi bedőlése előtt Tarsoly tárgyalt Orbán Viktor szomszédjával, a nemzetközi körözés alatt álló Ghaith Pharaonnal. A felek – akiket Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hozott össze – egy csepeli ingatlanügyletet akartak nyélbe ütni.

A kétszázmilliárd forintot (!) eltüntető cég feje saját elmondása szerint ártatlan. „Mint mondja, ő maga már régóta nem vett részt a Quaestor operatív ügyeiben, nem az ő utasítására hozták létre a T2 Technikai számlát, aminek kulcsszerepe volt a csalásokban. A bűncselekményekről – amelyek szerinte inkább csak szabálytalanságok – utólag szerzett tudomást, és mint mondja, azért nem szólt a hatóságoknak, mert próbálta »megóvni ezeket a huszonéves embereket attól a helyzettől, amiben ő van most«” – írja a Magyar Narancsban megjelent cikket szemlézve az Index.

A volt cégvezető nem egyszerűen azt állítja, hogy a fiktívkötvény-kibocsátásban és az ügyfélvagyon ellopásában nem volt szerepe, de azt is, hogy mindez nem történt meg. „Ezek olyan légből kapott állítások, hogy hihetetlen. […] A fiktív kötvények emlegetése csupán arra szolgál, hogy engem bűnösnek állítsanak be” – idézi a portál a hetilapot, illetve Tarsolyt, aki  többek közt azzal érvel, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) idevonatkozó vizsgálatai mindig mindent rendben találtak.

„Az előzetesben ülő cégvezető szerint az éppen elég bizonyíték a jó szándékára, hogy soha nem próbált meg nagyobb összeggel lelépni az országból, holott erre még a botrány kitörése és a letartóztatása közti három hétben is lett volna lehetősége, ehelyett ő az utolsó pillanatig a cég megmentésén fáradozott, állítja” – írja az Index.

Tarsoly szerint a Quaestor megmenthető lett volna, ha hagyják neki megvásárolni a Hungáriát, „ezzel elkerülve a piaci pánik továbbgyűrűzését”, illetve ha az állam beszáll a Quaestorba, mint ahogy a 2008-as pénzügyi csőd után is beszállt az állam a bankok megmentésébe.

Az Index itt egy saját októberi cikkét idézi: a bírósági tárgyaláson Tarsoly azt mondta, hogy a cég csődje olyan, mintha szafaládét csináltak volna Overdose-ból.

„Tarsoly szerint még Orgován Béla, a kérészéletű stróman bevonása sem a szálak megkavarását szolgálta, csupán kellett egy ember, aki majd döntéseket hozhat az ő letartóztatása után, amire akkor már számítottak. A börtönviselt ex-közmunkás Orgovánt egy állítólagos reorganizációs tanácsadó találta erre a célra, Tarsoly Csaba pedig annyit legalább elismer, hogy hibázott, amikor nem nézett utána ki ez az ember” – írja az orgánum.

Tarsoly azt állítja: a bukás előtti utolsó napokban semmiféle iratmegsemmisítésre vonatkozó utasítást nem adott ki. Ha volt is iratmegsemmisítés, az a munkatársak túlbuzgóságának köszönhető.

„Tarsoly Csaba keményen bírálja Orbán Viktort, szerinte a miniszterelnök Kossuth rádiós interjúja miatt indult az igazán nagy ügyfélroham. »Ha Nyugat-Európában enged meg magának egy politikus ilyen szavakat, akkor másnap már nem politikus«, mondta a brókercégeket kockázatosnak minősítő nyilatkozatról” – közli az Index.

A tavaly márciusi csőd idején a sajtóban megjelenti információt, miszerint ő az utolsó pillanatokban készpénzben kivett 1,2 milliárdot, a volt Quaestor-vezető hazugságnak nevezte. Ennek a töredékét vette ki és azt is „a győri focicsapatra fordította”.

„A volt Quaestor-vezér a beszélgetés során többször is igyekezett bizonygatni rozzant anyagi helyzetét, megemlítette például, hogy 2005-ben vett magának utoljára autót, amit a válságkor aztán el kellett adnia. »Azóta az egyik brókerem használt VW Golfját használtam«, mondta Tarsoly, aki állítja, nincsenek külföldi bankszámlái sem, ahova elrejtette volna a pénzt” – olvasható az interjúszemlében.

Az interjú legvégén Tarsoly egyfelől elnézést kért az ügyfelektől, másfelől viszont visszakérdezett a Magyar Narancs újságírójának: „[…] Ha az emberek az utolsó fillérjüket is elvesztették, akkor miből tudnak időről időre százezres értékben kivetítőt, színpadot bérelni, molinót és pólót gyártani, hogy ellenem tüntethessenek?”

„Olyanok mondásait, akik nagyon súlyos bűncselekményekkel vádolnak, azért egészen másképp veszi az ember, mint azokét, akik komolyan vehető emberek” – jegyezte meg Lázár János kancelláriaminiszter, aki egy elkeseredett ember vagdalkozásának nevezte a Tarsoly-interjút.

Az interjúban olvasható, az MNB-re vonatkozó több állítás miatt, a jegybank rágalmazás és becsületsértés miatt följelenti Tarsolyt – írta csütörtökön a 444. A lap arra is fölhívja a figyelmet, hogy mi az, ami miatt az MNB nem tesz feljelentést, tehát ezzel közvetve elismeri, hogy igaz. „Tarsoly például azt állítja az interjúban, hogy volt egy találkozója a felügyelet embereivel március 5-én, amikor egyebek mellett arról is beszélt, hogy felvásárolná a Hungária Értékpapírt. […] Erről a személyes találkozóról a felügyelet emberei nem tettek említést a rendőrségnek adott tanúvallomásaikban, bár utólag érthető, hogy Windisch (Windisch László, MNB-alelnök, aki tanúvallomást tett a Tarsoly-perben – a szerk.) maga utalt rá. Tanúvallomásában azt mondja, hogy »a Hungária Értékpapír Zrt. botrány kirobbanásakor megegyeztünk abban, hogy Tarsoly úr naponta e-mailben Végh úrnak megküldi, hogy milyen pénzkiáramlás volumene és hogyan alakul«. Arról nem tett említést, hogy ez egy személyes találkozó volt, ahol Tarsoly más dolgokat is elmondott cégéről, annak állapotáról” – közli a 444.

Az ügyhöz hozzátartozik, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter beosztottja, a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnöke, Ésik Róbert a Hír TV-nek adott csütörtöki interjújában azt állította: nem tud arról, hogy ők hozták össze a Quaestor-vezért Ghaith Pharaonnal, Szijjártó viszont ennek épp az ellenkezőjét állította.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):