Taxisblokád: pattanásig feszült volt éjjel a hangulat

január 19, 2016

Taxistüntetés - Folytatódik a demonstráció a BelvárosbanFotó: MTI

A taxisok éjjel az uberesekre vadásztak, amihez rendőri segítséget próbáltak igénybe venni – mérsékelt sikerrel.

Hétfőről keddre virradó éjjel folytatódott a taxisok forgalomlassító akciója az Erzsébet térnél, ahol a résztvevők a maguk szórakoztatására elkezdték a pirosnál álló autókat figyelni, hátha kiszúrnak pár Uber-sofőrt. Volt, hogy beérték egy veretes anyázással, de volt, hogy körbeállták az autót és leköpték, illetve megpróbáltak kárt okozni benne – számolt be a történtekről az Index.

Az egyik incidens során a taxisok körbeállták az egyik uberes autóját, szidalmazni kezdték a sofőrt, miközben megpróbálták rávenni, hogy húzza le az ablakot. Hamarosan a rendőrök is megjelentek, akiket arról próbáltak győzködni a taxisok, hogy parancsolja ki az uberes kocsi utasait, és lépjenek föl a sofőrrel szemben, mert szabálytalan, amit csinál. Több taxis eközben nyugtatni próbálta a többieket, ám ez nem mindig hatott, az egyik taxis például egy uberes kocsi után szaladt, és belerúgott.

A rendőrök ezután kérdőre vonták a férfit, aki azzal érvelt, hogy ha őt felelősségre vonják, akkor vonják az uberest is, mert az meg áthajtott a piroson. Végül meggyőzték egymást, hogy nem érdemes ezzel szórakozni, mert nem jönnek ki belőle jól.

A tüntetők a rendőrségnél egyelőre szerda éjfélig jelentették be a demonstrációt, tehát ha nem történik érdemi változás, addig biztosan célszerű elkerülni a belvárost.

Kedden reggel a hétfőihez hasonlóan a Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila út és az Andrássy út kereszteződésénél egy-egy forgalmi sávot szabadon hagyva akadályozták a forgalmat a taxisok.