Be nem jelentett demonstrációba kezdett hétfő reggel több taxis Budapesten, az Andrássy út – Bajcsy-Zsilinszky út – József Attila utca kereszteződésében. A sofőrök az Uber személyszállító szolgáltatása ellen tiltakoznak. Bár a kormány tavaly nyáron elfogadta az új taxisrendeletet – ezzel gyakorlatilag betiltva a konkurenciát közösségi szolgáltatást –, az Uber továbbra is működik.
Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt, legutóbb tavaly júniusban tüntettek a taxisok, akik egységes piaci szabályozást követeltek. Az utóbbi években megjelentek a különböző mobilapplikációkra épülő közösségi szolgáltatások – ilyen az Uber vagy a Wundercar –, amelyek világszerte komoly ellenállásába ütköznek a hagyományos taxisok részéről. A kifogás velük kapcsolatban az, hogy minden rendeletet figyelmen kívül hagyva működnek, kárt okoznak, holott mindenki, aki díj ellenében szállít, szolgáltatónak számít, így ugyanazon szabályoknak kell megfelelnie, mint minden taxisnak.
Az Uber által nyilvánosságra hozott adatok alapján a cég másféléves magyarországi működésének köszönhetően csaknem egymilliárd forinttól estek el a hagyományos taxisvállalkozások, miközben a közösségi szolgáltatónak nincs semmilyen rezsiköltsége – nyilatkozta a tavaly nyári demonstráción Metál Zoltán, az Országos Taxisszövetség (OTSZ) elnöke.
Bár a kormány gyorsan el is fogadta az új taxisrendeletet, az csak 2018. január 1-én lép életbe, és mivel az Uberre is vonatkozik, így ez egyben azt is jelenthetné, hogy az fuvarmegosztó alkalmazások helyzete még két évig nem változik, csakhogy a rendelet egyes részei – így például, hogy alkalmazásokkal taxizni Budapesten ezentúl csak sárga autóval, és csak hatósági árszabással – már jelenleg is érvényben vannak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is keményen rászállt az ubersekre, a cég mindezek ellenére továbbra is működik, a számok alapján ráadásul egyre nagyobb a forgalma.
A legtöbb taxisnál mostanra telt be a pohár, és gyorsan szerveztek is egy demonstrációt, melyet a szervezők már napokkal korábban bejelentettek, igaz, a Városháza elé, és délelőtt tizenegyre. Ehelyett azonban már kora reggel elkezdtek gyűlni az Andrássy út – Bajcsy-Zsilinszky út – József Attila utca kereszteződésében. Nem lesz petíció, sem követelések, csak meg akarják mutatni magukat a résztvevők. A megmozdulásnak nincs vezetője, legfeljebb szervezői, kemény magja – írta szombaton a Szabadtaxi blog. Nem a szövetség áll a mostani tiltakozások mögött – nyilatkozta ennek megfelelően Metál a Hvg.hu megkeresésére.
Az MTI tudósítója szerint száz-száhúsz taxi demonstrál, incidens nem történt, az autók a Bajcsy-Zsilinszky út – József Attila utca – Andrássy út kereszteződésénél sorakoztak föl, ahol egy-egy forgalmi sávot szabadon hagyva akadályozzák a forgalmat – írja a Police.hu. A rendőrség a demonstráció biztosítása céljából az egyeztetéseket rendbiztosok útján megkezdte, a forgalom tereléséről és irányításáról gondoskodik – teszik hozzá. A taxik szélvédőjén a Uber felirat pirossal áthúzva látható, rajta a „No thanks!”, azaz a „Köszönjük, nem!” felirat.
Az esemény Facebook-oldalán található fölhívást változtatás nélkül – még egyszer: változtatás nélkül – közöljük:
Kiállunk a törvényben garantált jogainkért és követeljük a jogtalan állapotok azonnali megszüntetését! Követeljük az UBER és a többi illegális személyszállító azonnali betiltását. Követeljük a büntetések azonnali kiszabását az összes említett ,”vállalkozásra,” és azok szereplőire (soförök). Követeljük az Uber alkalmazás azonnali kikapcsolását (oldják meg és kész). Követeljük a legális taxisokkal kapcsolatos elvárások normalizálását. Célunk Tarlós István főpolgármesterrel megértetni a jelen állapot tarthatatlanságát. Célunk országunk vezetőinek a figyelmeztetése ,hogy nem vagyunk bírkák. A helyzet megoldásának kitalálása, módja és kivitelezése nem feladatunk. Az érdekvédőink nem védenek, hanem taposnak rajtunk, a fuvarszervezők is. Nem politikusok vagyunk, hanem taxisok, mi az utcán vagyunk jók, de ott nagyon ! Akik meg létrehozták ezt az egész sz@r helyzetet (Tarlós, közgyűlés, Orbán, Bkk, Metál, Putyin, Obama, Merkel, Netanjahu ..stb..mit érdekel minket, hogy kicsoda ) nagyon gyorsan kezdjenek kapkodni, hogy helyrehozzák …
A taxisok elhatárolódnak minden, szerintük „kollaboráns” kollégától és szervezettől, akik együttműködnek a városvezetéssel: a város és az ország vezetőit, de saját érdekvédőiket is okolják, akik szerintük nem megfelelően látták el feladatukat. Szerintük Tarlós István főpolgármesternek is meg kell értenie, hogy a jelenlegi állapot tarthatatlan.
„Ez már nem vicc, vége a nyugalmas heteknek, mára pattanásig feszült a hangulat, könnyen lehet, hogy hamarosan nagyon durva dolgok történnek” – fakadt ki a Nol.hu névtelenségbe burkolózó forrása. Az elmúlt napokban a taxisok között végigjárt egy dokumentum, amelyben a sofőrök a kijelölt személyeket megbízzák érdekeik képviseletére. A cselekvésre fölszólító meghatalmazást körülbelül két és félezer fővárosi taxis írta alá. A sofőrök követelik, hogy a magyar hatóságok tartsák be a kormány tavaly elfogadott rendeletét, és tiltsák be azokat a személyszállítási szolgáltatásokat, amelyek nem felelnek meg az előírásnak.
A Nol.hu forrása szerint a fővárosi taxisok eddig azért maradtak csendben, mert bár az országos rendelet számukra „ostoba elemek” tömegét tartalmazza, ám az abban foglaltak az Uber szolgáltatásának beszüntetését is lehetővé tennék. A volán mögött ülők pedig abban bíztak, hogy a hatóságok ennek érvényt is szereznek, ez azonban eddig nem történt meg, s az Uber ma már havi százezer fuvart bonyolít, amellyel a budapesti személyszállítási piac egyik legnagyobb szereplőjévé vált.
A fővárosi taxisok száma mindeközben hatszázzal csökkent az elmúlt bő két év alatt, így ma 4700 taxiengedély van forgalomban, ami még mindig meghaladja az optimális számot, az ugyanis 3800-4000 járművet indokolna – derül ki a Világgazdaság október végi cikkéből. Metál Zoltán akkor a lapnak úgy fogalmazott: nem az Uber népszerűsége miatt lehet lassabban taxit fogni Budapesten, hanem azért, mert föl van túrva a város.
Nem jó szájízzel távoztak Tarlóstól, ismét lezártak
Délelőtt a főpolgármesterrel való – előre tervezett – tárgyalás is lezajlott. A 444 helyszíni tudósítása szerint Tarlós István három taxis tárgyalópartnere csalódottan hagyta el a Városházát. Az egyikük annyit mondott: „negatív” volt Tarlós hozzáállása, egy másik pedig annyit, hogy elvi támogatást kaptak a főpolgármestertől. Több részletet nem árultak el. Arra a kérdésre, miszerint folytatják-e a tüntetéseket, egyikük annyit mondott, hogy azok csak most kezdődnek.
A főpolgármester nem sokkal a tárgyalás után közleményt adott ki, melyet változtatás nélkül közlünk:
„Az adófizető, jogszabályokat betartó magyar taxisok a továbbiakban is számíthatnak a Főváros támogatására Uber-ügyben. A taxisrendeletet a Főváros korábban azért módosította, hogy a városban megszűnjön az azt megelőző 15 évre jellemző felfordulás, másrészt azért, hogy békésebbek legyenek a taxisok munkakörülményei. Az Uber-sofőrök a fővárosi taxisrendelet előírásainak nem felelnek meg. A Főváros célja – a Kormánnyal együttműködve – a jogszerűség érvényesítése; az, hogy a taxisrendeletet mindenki betartsa. A Fővárosnak azonban nincs hatósági eszköze és fizikai lehetősége arra, hogy az Ubert betiltsa vagy lekapcsolja, a szabályokat be nem tartó »vadtaxisokat« kiszorítsa.”
Koradélután taxisokból álló küldöttség indult a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz (NKH), a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz (NGM), az Igazságügy-minisztériumhoz (IM), a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), valamint az Uber irodájához is. A taxisok célja az volt, hogy információt kérjenek követelésük teljesítésének időpontjáról, mivel azonban nem jártak sikerrel, délután fél négy előtt nem sokkal teljesen lezárták a Deák tér környékét. Csak a mentőket, a rendőröket, a tűzoltókat, valamint a buszokat engedik át, bár egyes sajtóhírek szerint a buszoknak mégsem kegyelmeznek a taxisok. Az újabb akció a szervezők szerint azért történt, mert nem foglalkoztak érdemben az ügyekkel.
Rendőri nyomásra a demonstrálók az újabb blokád kezdete után nem sokkal mind a Bajcsy-Zsilinszky, mind pedig az Andrássy úton elérhetővé tettek egy-egy sávot. A Police.hu-n megjelent közlemény szerint a hatóság oszlatást helyezett kilátásba, ezért a taxisok nagylelkűsége.
Addig tüntetünk, amíg letölthető marad az alkalmazás – mondta az egyik tüntető taxis az Origónak. Czifery Csaba, a Magyar Taxisok Szakszervezetének elnöke a portálnak a tárgyalásokról szólva azt mondta: sehol sem foglalkoztak a követeléseikkel. „A megélhetésünkről van szó, ezért küzdünk. Nagyon sajnálom a budapestieket, de remélem, megértenek minket” – mondta.
Lázár ígérget
A kormány szerdai ülésén megtárgyalja a taxisok ügyét – mondta Lázár János kancelláriaminiszter egy más témában tartott sajtótájékoztatón hétfőn. Mindenkivel konzultálnak, a közlekedési államtitkárság már több alkalommal is egyeztetett a taxisok képviselőjével, és mérlegelni fog minden javaslatot – hangsúlyozta Lázár.
Uber: új technológiákhoz modern szabályozás dukál
Az Uber szerint a hétfői budapesti taxisdemonstráció csak megerősíti, hogy szükség van egy olyan modern szabályozási keretre, amely figyelembe veszi az új technológiák jelenlétét és pozitív hatását – derült ki a szolgáltatónak az MTI-hez eljuttatott közleményéből.
Rengetegen keresik az Ubert
A taxisblokád résztvevői egyvalamit már biztosan elértek: hirtelen rengetegen érdeklődnek az Uber iránt – írja a Hvg.hu. Az Uberrel kapcsolatos magyarországi Google-keresések számában óriási kiugrás tapasztalható. A felhasználók leginkább az „Uber”, az „über” és az „uber taxi” kifejezésekre keresnek.
Az tényleg taxisblokád volt
Legutóbb, 1990 októberében a taxisok, a fuvarozók, és a hozzájuk csatlakozók napokra megbénították Budapest, valamint az egész ország közlekedését az akkoriban szokatlanul súlyos és váratlanul bejelentett, mintegy hatvanöt százalékos benzináremelés ellen tiltakozva.