Tiltakoznak a fák átültetése miatt a Városligetben

december 13, 2016

Fotó: Ligetvédők/Facebook

Nekiálltak átültetni a fákat a Ligetben, a Ligetvédők szerint viszont ez nem átültetés, hanem fakivágás. A Párbeszéd szerint dilettáns és cinikus munka folyik a Városligetben.

Rendőri erősítéssel érkezett a Városligetbe kedd reggel egy faátültető gép, hogy átültessen nyolc darab fát az egykori Kertem szórakozóhely területén.


A Ligetvédők megpróbálták megakadályozni a munkát. Szerintük a faátültetést nem megfelelően készítették elő: egy nap alatt végzik el, ezt pedig az átültetendő fák nem fogják túlélni. A Facebookon azt írják: amelyik fához nem fér oda az átültetőgép, azt kivágják.

Az Index helyszíni beszámolójában tüntetőkre hivatkozva azt írja: a Városliget Zrt. munkatársai egy nagy tiszafa ágait motoros fűrésszel vágták le, hogy a munkagépek be tudjanak menni a területre. Közben markolók gödröket ástak, az egyiket olyan közel az egyik nagy nyárfához, hogy a Ligetvédők szerint a gyökerei vélhetően megsérültek.

A később érkező daru és egy markoló bejutását az aktivisták saját testükkel akadályozzák, a bent lévő gép személyzetét pedig megafonon szólították fel, hogy ne kíséreljék meg a fákat előkészítés nélkül átültetni. Többen a kerítésnek támasztott létrákról figyelik az eseményeket. Azt mondták, akkor fognak bemászni, ha megkezdődik a fák kiemelése.

Frissítés, 15:30 (via kettős mérce):

A faátültetés megkezdése előtt végül több aktivista átmászott a palánkon, akiket bent a munkaterületen a rendőrség igazoltatott. A Ligetvédők nagy részét eltávolították a területről, de egyikük fölmászott egy fára. Később tűzoltók érkeztek a helyszínre, feltehetően azért, hogy lehozzák a tüntetőt a magasból.

Összesen 182 fát akarnak átültetni

A tervek szerint összesen 182 fát akarnak átültetni – írja a 444. A kedden kivonult géppel hat fát azonnal átültetnének, kettőnél előkészítenék az átültetést. Mint azt a Városliget Zrt. közleményében írja, a munkát szakszerűen végzik:

A jelenlegi munkálatokat a Városligetben már végrehajtott faátültetéseket is kivitelező (az Állatkerti körúton épülő pavilonok mellett három darab fát helyeztek át a területen belül), a több mint 50 éves tapasztalattal és 1 millió sikeres átültetésessel a háta mögött álló német Opitz GmbH végzi.

A munkát egyébként egy magyar cég kapta (Galapagos Zoo Service), melynek partnere a német cég.

A december 8-ai keltezésű szerződés szerint 18 millió forintért ültetnek át 8 „idős” fát a Zene Háza (Hungexpo) területéről máshova, illetve még három másik „idős” fát áthelyeznek a Közlekedési Múzeum területéről.

Arról, hogy a múzeumi negyed építkezései miatt hány fát kellene kivágni, megoszlanak a vélemények – írja a lap. A beruházó szerint mindössze 226-ot, amelyből a tiltakozások miatt 182 fát ültetnek át. 44 egyed esetében viszont a költöztetés nem megoldható – ezeket pótolnák.

A Ligetvédők szerint ugyanakkor 600-700 fát érint a beruházás, amelyek nagy része a fakataszter tanúsága szerint nem ültethető át biztonságosan. Ennek oka, hogy a főváros által vásárolt faátültető gép csak a kisebb és közepes fákat – 38 centiméteres törzsátmérőig – tudja átültetni úgy, hogy a beavatkozást a növény túlélje, csakhogy, a fakataszter szerint a városligeti fák átlagos törzsátmérője 41-42 centiméter.

Szakértők körében is megoszlanak a vélemények arról, hogy a fák átültetése mennyire lehet sikeres, az ugyanis függ a fa fajtájától, életkorától, és attól, milyen körülmények között növekedett.

Józan ésszel tízéves korig

A Budapest Beaconnek korábban nyilatkozó, neve elhallgatását kérő kertész például azt mondta: ötvenéves fákat lehetetlen átültetni, és szinte ugyanezt mondta Megyeri Szabolcs, a Liget-projekttel kapcsolatban többször is megszólalt kertész is.

Egyszerűen kizárt dolog, hogy ezek megmaradjanak, ráadásul az sem mindegy, mikor próbálkoznak az átültetéssel. Bizonyos korig – fajtafüggő, de általában tízéves kort emlegettek a kertészek – lehetséges egy fát átültetni, de akkor is csak télen (ez mondjuk megvalósulni látszik – a szerk.), amikor a fa alszik, és akkor is csak úgy, hogy ne repedjen le a földlabda a gyökérzetről, a legfontosabb ugyanis az, hogy a hajszálgyökerek és a föld közé ne kerüljön be levegő. Ez nagy körültekintést és odafigyelést igényel, azonban még így sincs garancia arra, hogy az átültetés után életben marad a növény – magyarázták.

Nemcsak a Közlekedési Múzeum, de az egykori Kertem területén – ahová a Magyar Zene Házát tervezik – sem a tízéves, esetleg még átültethető fák vannak túlsúlyban – írtuk korábban.

Az átültetés kudarcára jó példa a II. János Pál pápa tér (egykori Köztársaság tér). Az Index írta meg még a nyáron, hogy ott (feltehetően) 11-ből 3 átültetett fa élte túl a beavatkozást, vagyis az átültetett fák kevesebb mint harmada.

Van azért pozitív példa is: a Ferenciek teréről és a Március 15. térről tizennégy fát ültettek át a Népligetbe (10 cm törzsátmérő alatt 3 darabot, 11–20 cm törzsátmérő között 5 darabot, 21–30 cm törzsátmérő között 5 darabot, 40 cm törzsátmérő fölött pedig 1 darabot), és úgy tűnik, ezek tényleg mind túlélték a költözést.

A Ligetvédők szerint fák átültetése helyett inkább a kétszáz milliárdos projektet, a múzeumi negyed felépítését kellene leállítani a Ligetben, így ugyanis a fák méregdrága átültetésére sem lenne szükség, a park pedig maradhatna parknak.

Adatigénylést is küldtek

A Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt-nek 2016. november 7-én küldött közérdekű adatigénylésünk ellenére sem kaptuk meg a Városliget kivágásra és átültetésre kijelölt fáinak regiszterét. Szakemberek már korábban is figyelmeztettek: maximum 37 cm törzsátmérőjű fát lehet a megmaradás esélyével átültetni, de ezeknek az egyedeknek is minimum fél év előkészítés szükséges. Ha szeretnénk hogy ezek a fák az átültetés után is megmaradjanak, ez az idő mérettől függően akár 2 év is lehet

írták hétfőn a Ligetvédők.

Szerintük ellentmondásosak a helyszínen az információk a közműkereséstől a fakiemelésen át az új fahely létrehozásáig. Mindez ráadásul olyan helyszínen történik, ahol a nyilvánosságra hozott tájépítészeti tervekben átültetett fák nem szerepelnek.

Párbeszéd: dilettáns és cinikus munka

A Párbeszéd szerint azonnal be kell fejezni a növényzet garantált pusztulásával járó színjátékot.

A dilettáns és cinikus lépés újra leleplezte a kormány szándékait: miközben a fák védelmezőiként és a Liget megújítóiként lépnek fel, valójában a közparki növényzet megtizedelésén, a Városliget beépítésén, a betonkolosszusok útjában álló fák eltakarításán dolgoznak

– írja az ellenzéki párt szerkesztőségünkhöz eljuttatott keddi közleményében.

A Párbeszéd felszólítja a Városliget Zrt-t, hogy hozza nyilvánosságra a Városliget kivágásra és átültetésre kijelölt fáinak regiszterét, „a faátültetésnek nevezett fanyűvést” pedig azonnal hagyják abba, mert a most dolgozó szakembergárda arra sem volt képes, hogy legalább néhány hónapig életben tartsa a Széll Kálmán tér frissen elültettet facsemetéit.

A Párbeszéd ezen kívül felszólítja a kormányt, hogy a Liget fáiért tiltakozó Ligetvédőknek biztosítsák a szabad gyülekezés és véleménynyilvánítás jogát.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):