Törvényi szabályozásban látják a média átláthatóságának garanciáját a főszerkesztők

május 12, 2016

Weyer Balázs. Fotó kettőspont IndexWeyer Balázs, a Főszerkesztők Fórumának elnöke. Fotó: Index

Jogszabályi megoldást javasol a Főszerkesztők Fóruma a média átláthatóságáért – derül ki a szervezet elnöke, Weyer Balázs által jegyzett szerdai közleményből.

„Az elmúlt időszakban a médiapiacot is megrázta a Vs.hu nyilvánosságra került támogatásainak sora és a szerkesztőségi tagok tömeges felmondása. A napvilágra került információk rámutatnak a médiapiac évek óta romló átláthatóságának problémájára és a piac torzulásaira, amely minden szereplőnek rossz: az újságíróknak, dolgozzanak bár ilyen forrásokból részesülő vagy nem részesülő orgánumoknál és – legfőképpen – a közönségnek is. A gyakran a szerkesztőségek számára sem ismert médiatulajdonosok és az állami bevételek átláthatatlansága olyan kiszámíthatatlansági tényező, amely folyamatos etikai kockázatot jelent”áll a szerdai közleményben.

„Ezért a Főszerkesztők Fóruma azt javasolja, hogy az Országgyűlés alkosson jogszabályt a médiatulajdonlás és a médiatermékek állami bevételeinek átláthatóságáról. Mindez két eszközzel érhető el:

– A médiatermékek tulajdonosai (az úgynevezett végső haszonhúzó tekintetében) legyenek nyilvánosak. Tulajdonosaik kilétét a médiatermékek tudassák fogyasztóikkal és tájékoztassák őket minden alkalommal, amikor ebben változás áll be. Mintaként például a tőzsdei bejelentési kötelezettség szabályai szolgálhatnak, ahol elegendő öt százalék feletti tulajdonosi részesedés felett tájékoztatni a nyilvánosságot.

– Jogszabály kötelezze a médiatermékeket, hogy évente nyilvánosan számoljanak be az államtól (nem a kormánytól, hanem minden állami intézménytől, beleértve az önkormányzatokat, az állami vállalatokat, a költségvetési alrendszereket) származó bevételeikről. Egyes médiumok ezt ma önkéntesen megteszik, ugyanakkor nem várható az önkéntes vállalás széles körű növekedése. Az államtól származó bevételek nyilvánossága hozzájárulna a piaci transzparenciához és csökkentené a sajtóban dolgozók kiszolgáltatottságát” – folytatódik a dokumentum.

„Fenti (sic! – a szerk.) megoldások csökkentenék az újságírók és médiacégek kiszolgáltatottságát, növelnék a közönség médiatudatosságát és általában is növelnék a transzparenciát az állam és a média viszonyában” – zárul a Főszerkesztők Fórumának szerdai közleménye.