Tudósítás a „Most Mi” budapesti tüntetésről

január 2, 2015

protest3

19:18 A Himnuszt játsszák. A tömeg elkezdett oszlani az esőben.

19:15 Takács a tömegnek azt mondja, „Merkel (februári) látogatásáig fogunk tüntetni, hogy megmutassuk, Európaiak akarunk maradni”.

19:08 Takács szerint, ha a politika nem is tud változni, a társadalom tud, és ez talán változást hozhat az országban. „Nem engedhetjük meg hogy emberek éhezzenek és fázzanak”.

19:04 Takács azt mondja, Magyarországon a tekintélyelvű viselkedést nem szabad eltűrni, amit a kormány tagjainak gazdagodása és stadionépítések kísérnek.  A „profi ellenzéki politikusokat” azzal vádolja, hogy miattuk térhetett vissza Orbán 2010-ben. Elmondta, az utóbbi 25 évben az elit azért dolgozott, hogy hiteltelenítse a köztársaságot. Az ország nem tudta, mit kezdjen a titkosügynökök aktáival vagy a pártfinanszírozással. 19:00 A”Most Mi” mozgalom alapítója, Takács Bori lép a színpadra. „Nem arctalan tömeg vagyunk. Magyar állampolgárok vagyunk, akik hiszünk abban, hogy Orbánnak és rendszerének menni kell. Azt mondja, ki kell dolgozni egy új és jobb rendszert. Elmondja, 1989 óriási lehetőség volt, mellyel az ország nem tudott élni. „Mi történt velünk és az országunkkal?” A jelenlévőknek szerinte tudnia kell a választ.

18:54 A rendőrség, a mentők és a tűzoltók üdvözlése után Madarász Csaba demokráciaszakértő azt mondja, felesége attól tart, hogy el fogja veszíteni az állását a ma esti beszéd után.  „Láttam civil mozgalmakat Izlandtól Spanyolországig. Vissza kell nyerni a hervadozó önbizalmunkat „. Azt mondja, ha harmóniában van a szív és a tudat, akkor az megújulást hoz az országban.  „Semmiképpen sem vagyunk hülyébbek, mint más országok állampolgárai, és legalább arra van esély, hogy az unokáink olyan országban fognak élni, ahol bőven lesz önbizalom”.

Az egyik tüntető a színpad közelében folyamatosan üvölti az „Orbán takarodj!” rigmust.

18:50 Kálmán azt mondja, a 2010 előtti rendszer visszaállítása nem megoldás. „Azt hiszem elég nyilvánvaló a víziónk: Szabad Magyarország”.

A kormányt parodizáló tábla:

18:48 Kálmán László, nyelvész az ellenzéki pártokat kritizálja.    Vago 18:44 Vágó (fent) azt mondja, „Nem elég a Fideszt szidni, Alternatívára van szükség”. Beszél az egyetnemértés kultúrájának a fontosságáról.  „Nem hátsó kapuban köttetett rendszárváltó alkuk kellenek, hanem szakértők”.

18:41 Az LMP korábbi politikusa, Vágó Gábor a tömeg előtt azt mondja, demokratikus és európai alternatívát kell mutatni a Fidesz kormánnyal szemben. Mindenkit arra bíztat, hogy találjon egy szegény családot, vagy embert, akin segíthet. Vágó szerint a Fidesz napjai meg vannak számlálva. A tömeg tapsol és kiabál.

18:40 Az ATV beszámolója szerint a tömeg 13.000 és 14.000 fő közöttire tehető. A többség középosztálybelinek tűnik, rengeteg fiatal jelent meg. 

18:35 „A kormánynak mennie kell!” A tömeg ezt hangosan üdvözli.

18:33 Udvarhelyi Tessza, a Közéleti Iskola társalapítója azt mondja, a Fidesz mindig is a gazdagokat támogatta a szegényekkel szemben, ahogy most is. A tüntetők házi készítésű táblákat tartanak a magasba:

18:28 A Budapest Beacon tudósítója, Tóth Csaba arról számol be, hogy a tömeg láthatóan és hallhatóan dühös, és azt skandálja, hogy „maffia, maffia”, amennyiben a kormányzó Fidesz párt neve elhangzik. 

18:20 Somody Bernadette, az Eötvös Károly Intézet igazgatója emlékeztetett a három évvel ezelőtti, Alaptörvény elleni tüntetésre. Azt mondja, a tömegnek olyan új köztársaságra van szükség, amely mindenkinek az értékeit tükrözi. A romáknak, a hajléktalanoknak és a melegeknek is azonos jogokkal kellene rendelkezniük Magyarországon. 

18:15 Várady Zsolt, a „Most Mi” társadalmi mozgalom szervezője azt mondja, a civilek politizálást ösztönözni kell. Azt mondja, nem igaz, hogy politikai pártot akarnak alapítani. A tömeg csendben hallgatja. 

18:12 Sárosdy Lilla szervező azt mondja a tömegnek, hogy Orbán haverjai miatt lehetetlenség Magyarországon gyereket vállalni. 

18:11

18:08 Gyurcsány Ferenc 2006-os Őszödi beszéde hallható, melyben a volt miniszterelnök párttársainak azt mondta, hogy „Hazudtunk reggel, délben és este”, azért hogy megnyerjék a választásokat, illetve azt, hogy: „Elkúrtuk. Nem kicsit. Nagyon”. 

18:00 A tüntetők az Oktogontól az Operához érkeznek. 

18:06 Orbán Viktor egyik korábbi, Nyugatot magasztaló beszédét játsszák az esőben gyülekezőknek.

17:55 A tüntetők kezdenek gyülekezni az Operaház előtt a hideg idő és a szemerkélő eső ellenére. A hangszórókból magyar retro rock hallatszik.