A TV2 milliókat hozott össze Juhász Péternek, a KDNP-s politikus pedig elmenekül, amikor ő akar elszámoltatni

március 22, 2016

Juhász PéterJuhász Péter

Mindent megtett a TV2, hogy kimondassa Juhász Péterrel, miből nem telik neki albérletre, azonban ő ehelyett inkább Orbánt, Rogánt, Matolcsyt és Vajnát ekézte. Az Együtt alelnöke följelentette az orgánumot, majd hülyét csinált Hollik István kereszténydemokrata képviselőből.

Juhász Péter igencsak meglepődött, amikor csütörtök reggel azzal szembesült, hogy a TV2 – bár ezt a televízió riportere tagadta – épp leskelődik az ablakában. Vajon honnan tudták, hol él az Együtt alelnöke, aki két hónappal ezelőtt költözött új albérletbe? „Ez csak úgy lehetséges, hogy megfigyelnek és követnek” – állítja a politikus, aki emiatt följelentést is tett pénteken. Mint mondja: tiltott adatszerzés bűncselekményét követték el azzal, hogy bekameráztak a házába. Kérte továbbá a hatóságot, hogy foglalja le a kamerát, amivel elkövették a bűncselekményt. Jogos kérés, hiszen ezt Gulyás Mártonnal és – mint arról korábban beszámoltunk – a 444 újságíróival minden további nélkül megtette a rendőrség.

A Tények – amit kinevezett hírigazgatóként már hetek óta Szalai Vivien, a korábban a Századvégnek dolgozó szerkesztő felügyel – riportjában arra kereste volna a választ, miből nem telik a három gyereket nevelő Juhásznak százharminc négyzetméteres, panorámás budai lakásra, vagyis annak bérleti díjára. A kormánypárti hátszéllel alapított Magyar Időktől érkezett Kunfalvi Nóra ennek megfelelően igyekezett is mindenáron kihúzni a politikusból az orgánum által hőn áhított válaszokat, de hiába, mert Juhász nem állt kötélnek. A teljes, tizenhárom perces felvétel tanúsága szerint az Együtt alelnöke többször is elismételte, miszerint általában szűkösen jön ki a fizetéséből, de a párja is keres, és magánadományokat is kap, azt azonban vérlazítónak tartja, hogy miközben az ország miniszterelnöke megmagyarázhatatlan módon gazdagodik – „tizenhárom hektáron, öt kastélyban él” – addig a közpénzen a stróman Vajna András filmügyi kormánybiztos által megvásárolt, állami reklámokból fönntartott TV2 azzal foglalkozik, hogy ő, aki a korrupcióra igyekszik fölhívni a figyelmet, nem jön ki a keresetéből.

Juhász Péter Vajna és Orbán mellett Mészáros Lőrincre, Rogán Antalra, és Habony Árpádra is kitért, majd a riporternek, illetve a stábnak is keményen odamondott – teljes joggal, hiszen a szakmai etikát sutba vágva az általuk készített műsor nevével ellentétben nem tények alapján létrehozott anyagot, hanem nettó kormánypropagandát próbáltak gyártani. Később gyártottak is, hiszen a híradóba egy körülbelül huszonöt másodperces részlet került be abból, amit Juhász elmondott, természetesen az orgánum kívánalmainak megfelelően azt sugallva, hogy Juhász megmagyarázhatatlanul kevés pénzből él nagy lábon, és még kéreget is. Ez utóbbi legalább igaz, hiszen az ellenzéki politikus még a bankszámlaszámát is közzétette, kérve a TV2 nézőit arra, hogy amennyiben szeretnének hozzájárulni a korrupcióellenes munkájához, akkor segítsék hozzá az ehhez szükséges nyugodt környezet megteremtéséhez.

Az Együtt alelnöke szerint egyébként nincs azon mit szégyellni, ha a korrupció fölszámolásáért legaktívabban dolgozó párt egyik vezetője 350 ezer forintot keres havonta, ellentétben a „közpénzt magánosító” Matolcsy György jegybankelnökkel és az ő havi ötmilliójával.

A személyeskedő riport után a TV2 Juhászt vádolta meg a riporterükkel szembeni személyeskedéssel.

Vasárnap aztán folytatódott (volna) a lejáratókampány. Hollik István kereszténydemokrata képviselő ugyanis Budapesten sajtótájékoztatót tartott, mert szerinte az ellenzéki politikus nem adott magyarázatot arra, miből telik neki lakást bérelni Budán, ezért vagyonosodási vizsgálatot kezdeményeznek ellene (Ezt két hete ígérik, ám eddig semmit sem tettek az ügy érdekében – L. Á.). Valószínűleg Hollik legnagyobb meglepetésére maga az érintett is tiszteletét tette az eseményen, és ha már ott volt, tönkre is tette a kormánypárti politikus napját azzal, hogy készségesen válaszolt az őt ért vádakra, miközben Hollikot azok láthatóan nem érdekelték: miután elmondta a kérdéseit, kimenekült a teremből. Juhász ezután föllépett a pulpitusra, és az újságírók felé fordulva megválaszolta a föltett kérdéseket.

A kereszténydemokrata politikus három dologra volt kíváncsi: egyrészt arra, hogy Juhász miként tud egy olyan lakást bérelni, melynek piaci bérleti díja szerinte havonta 420-460 ezer forint között mozog, másrészt, hogy Juhász miért nem tüntette föl a vagyonnyilatkozatban, miszerint magánadományokból is rendelkezik bevétellel, harmadrészt pedig idézte Juhász egyik korábbi munkatársát, aki szerint ő a Millának adott pénzeket élte föl.

Juhász válasza szerint a szóban forgó lakásért havonta kétszázezer forintot fizet, a támogatásokról azért nem számolt be, mert azok egyike sem lépte át az évi százötvenezer forintot, így azokat nem kell bejelentenie – nem is adóköteles –, a Millában (Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért Egyesület) pedig soha nem volt, és nem is lehetett köze pénzfelvételhez.

Ez utóbbival kapcsolatban egyébként a TV2 kereste a Milla egyik alapítóját, Torsa Mátyást, aki egy csütörtöki Facebook-bejegyzésben firtatta Juhász pénzügyeit, és aki ezzel kapcsolatban, a TV2 megkeresésére jelezte: készséggel áll az orgánum rendelkezésére, miután az riportot készített Rogán ingatlanügyeiről, Vajna kaszinóiról, vagy épp az adóhivatal, illetve az ügyészség működéséről.

Juhász a sajtótájékoztató végeztével köszönetet mondott a Fidesznek és a TV2-nek, hogy „multimilliomossá tették”, mert közvetítésükkel több millió forint adományt kapott. „Köszönöm nekik, hogy kihúztak a sz.rból” – fogalmazott, majd hozzátette: nem fog leszállni Orbán Viktor vagyonosodásáról.