Úgy tűnik, az embereknek nem jön be a kormányzati gyűlöletkampány

június 8, 2015

Kalocsai Kinga, Szeles AndrásValódi polgári engedetlenséget szült a kormány idegengyűlölő plakátkampánya, a hétvégén ugyanis számos helyszínen „megrongálódott” a hirdetés. A renitens idegenbarát rongálóknak a rendőrséggel is meggyűlt a bajuk. Közösségi oldal is alakult a plakátrongálást gördülékenyebbé teendő.

A xenofób nemzeti konzultáció xenofób gyűlöletkampányba fordult át, amikor múlt héten kiderült: plakátkampányban üzen majd a kormány ki tudja kinek, hiszen magyarul aligha értenek az általuk nemes egyszerűséggel csupán gazdasági bevándorlóknak nevezett migránsok.

Az persze várható volt, hogy nem ússza meg mindegyik hirdetés, de ekkora ellenállásra valószínűleg kevesen számítottak. Az Együtt aktivistái például azt tették, amit ígértek: leszaggatták a plakátokat. Meg is gyűlt a bajuk a rendőrséggel, ötvenezer forintot nem meghaladó kárértékű szabálysértés miatt indult eljárás hat aktivista ellen. Az már csak a jegyzőkönyvből derült ki számukra: a rendőrség eleve figyeli a város több pontján a plakátokat, és vadászik a rongálókra. Az Index szerint az Együtt ifjúsági szervezeténekek vasárnapra virradó éjjel bevitt aktivistáit vasárnap délelőtt kiengedték.

Szigetvári Viktor, a párt ügyvezető társelnöke Facebook-oldalán adott hangot elégedettségének: „Örömmel tölt el, hogy egyre több plakáton látszik, sokan nem szeretik, ha a kormány el akarja terelni a figyelmet az oktatás válságáról, a munkanélküliségről és a szegénységről” – írta.

Valószínűleg a Dagály melletti óriásplakát az, amelyet legelőször lefestettek. Kék festékkel egyszerűen átmázolták, a rendőrség pedig a Nol.hu szombat délutáni tudósítása szerint alapos helyszíni szemlét tartott.

Voltak viszont, akiket nem kellett nagy erőkkel fölkutatnia a hatóságoknak, ugyanis föladták magukat: Kalocsai Kinga és Szeles András (képünkön) Budapesten, a Ferdinánd híd Podmaniczky utca felőli szakaszán szaggatta le az egyik gyűlöletplakátot. Miután végeztek, összeszedték a szemetet, berakták egy zsákba, hazavitték a létrát, amit használtak, és besétáltak a VI. Kerületi Rendőrkapitányságra. Tárgyi bizonyítékokkal együtt feljelentették magukat – közölte a Kettős Mérce.

A Nol.hu-nak nyilatkozó két elkövető elmondása szerint nem kötődnek egyetlen párthoz sem. „Magánemberként tettük, amit tettünk” – mondták. „Nem akartunk elbújni, szándékosan nappal, mindenki szeme láttára tépkedtük le a plakátot. Meggyőződésünk, hogy állampolgári kötelességünket teljesítettük” – indokolták, miért mentek el önként a rendőrségre. Elmondásuk szerint a rend őrei egyébként korrektek és kedvesek voltak, de nagyon meglepődtek. Egyeztettek a plakátot kihelyező céggel, ennek alapján húszezer forintban határozták meg az okozott kár mértékét. Ez az összeg az aktivisták szerint nincs arányban azzal a hatalmas rombolással, amit a Fidesz okoz az idegengyűlöletet szító kampányával.

Szeles egyébként – mint az a szervezet Facebook-oldaláról is kiderül – a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) kommunikációs munkatársa. A fönt idézett Facebook-oldalán a TASZ tanácsokat is ad kezdő plakátrongálóknak: „Felhívjuk a figyelmeteket arra, hogy ha ilyen lépésre szánjátok el magatokat, akkor óvatosan szedjétek le a plakátot, a keretre vigyázzatok. Egy plakát értéke húszezer forint, ami szabálysértési eljárást von maga után. Ha a keret megsérül, az már több mint kétszázezer forint. Ez már bűncselekmény, amiért akár egy évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Az önfeljelentés során érdemes elmondani, hogy a rongálás elismerése mellett tettedet polgári engedetlenségnek, politikai véleménynyilvánításnak tartod, álláspontod szerint tevékenységed nem veszélyes a társadalomra” – írják.

Érces hangvételű vasárnapi közleményében a Fidesz azt ígérte: „feljelentést tesz Szigetvári Viktor és bűntársai ellen”. A Demokratikus Koalíció Polt Péter legfőbb ügyésztől várja, hogy hivatalból lépjen föl a plakátok ellen. Az MSZP az Országgyűlésben azonnali kérdéssel fordul a miniszterelnökhöz. Harangozó Tamás, a párt frakcióvezető-helyettese arra kíváncsi, hogy a Belügyminisztérium mely ügyosztálya foglalkozik a politikai véleménynyilvánítás operatív megfigyelésével, valóban elrendeltek-e méregdrága DNS-vizsgálatot a rongálók azonosítására, és ki adott utasítást arra, hogy a rendőrség állományát a kormányzati gyűlöletkampány védelmére használják.

A Hír 24 videóriportja azt sugallja, hogy az utca embere nem ért egyet az állami gyűlöletpropagandával.

A Mandiner ugyanakkor a Kovács Zoltán kormányszóvivőt idéző MTI-t idézi. Kovács egy szombati budapesti sajtótájékoztatóján a föntiek ellenkezőjét állította: eddig négyszázezren küldték vissza a bevándorlásról szóló kérdőívet, amiből több mint kétszázezret már föl is dolgoztak. Ezekből az látszik, hogy a nagy többség határozottabb, keményebb fellépést vár Magyarországtól és az Európai Uniótól bevándorlásügyben – mondta.

A plakátok tönkretételének gördülékenyebbé tételére még közösségi térkép is alakult. Ezen piros jelzés jelenti a még ép, zöld a már kezelésbe vett, a kék pedig a már tönkretett plakátokat. Nyomon követhető rajta a plakátok helye, és minden fontos információ fellelhető a szöveggel, vagy az átalakítással kapcsolatban.