A kormány a terror elleni harcra hivatkozva rendesen bele szeretne látni az emberek magánszférájába

március 25, 2016

Kovács Zoltán; Pintér Sándor; Simicskó IstvánPintér Sándor, Kovács Zoltán és Simicskó István. A kormány mindent tudni akar. Fotó: MTI

Terrorellenes intézkedéscsomagot fogadott el csütörtöki ülésén a kormány – derült ki a Simicskó István honvédelmi és Pintér Sándor belügyminiszter, valamint Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elhangzottakból – számolt be az Index.

A kormány bejelentette a terrorizmus elleni küzdelem jegyében bevezetni kívánt lépések sorát – írja az Index. Az intézkedéscsomagról Pintér Sándor belügy-, Simicskó István honvédelmi miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő számolt be hármójuk csütörtöki közös sajtótájékoztatóján.

Megalakítják a terrorelhárítási információs bűnügyi központot – közli a lap.

„A telefonos és internetes adatszolgáltatást dekódolhatják a magánszolgáltatók, azaz lehallgathatják a telefont, elolvashatják az emaileket. Erről törvényt kell hozni, az egyes kéréseket végrehajtani csak bírói engedéllyel lehet. (Bírói engedéllyel erre most is van lehetőség, de van olyan szolgáltató, amely a forgalmát titkosítja. Ezt az akadályt akarják megszüntetni.)” – olvasható az Index beszámolójában.

A kormány emellett ellenőrizhetné „a gyanús pénzügyi tevékenységeket bizonyos esetekben” – írja az index.hu. A bankszámlára eddig is rá lehetett látni, de a kormány szeretné, ha bizonyos személyeknél folyamatosan lehetne látni a pénzmozgásokat.

Simicskó közölte: az intézkedéscsomag elfogadásához alaptörvény-módosításra van szükség. Mivel ehhez kétharmad (mégpedig úgynevezett nagykétharmad, azaz az összes képviselő legalább kétharmadának igen szavazata – a szerk.) kell, az ellenzék segítségét kérte.