Üzlet Magyarországon: Várhegyi figyelmeztet, a befektetőket rövidesen elijesztik

október 2, 2014

varhegyi

Várhegyi Éva szerint gyászosak a magyar gazdaság kilátásai

Várhegyi Éva közgazdász kreatív könyveléssel és azzal vádolja a Fidesz kormányt, hogy nemtörődöm módon viselkedik a külföldi befektetőkkel szemben. Dr. Várhegyi, a Pénzügykutató intézet kutató-munkatársa, a Magyar Tudományos Akadémia Tagja, nem fogadja el annak jelentőségét, hogy a kormány tartja a saját maga által előre jelzett 3 %-os hiánycélt, és azt mondja, „a kormány elég jó és kreatív munkát végzett annak érdekében, hogy az elmúlt években 3 % alatt maradt a hiány, néha trükkök alkalmazásával, mint például a tavaly év végi árfolyam-trükkökkel”.

Azonban ezek a módszerek a közgazdász szerint csak a látszatnak jók. „Amit Brüsszel számon akar kérni, hogy fenntartható megoldás szülessen a hiány kezelésére, szerkezeti reformok segítségével, amelyek már régóta hiányoznak. Ha csökken a gazdasági növekedés, ami egyelőre nem következett be, akkor nem lesz könnyű a 3% alatti hiányt tartani” – figyelmeztetett.

Várhegyi szerint a kormány politikája gyakran szolgál kozmetikai célokat, de azok romboló hatásúak is. “Idén növekedést tapasztalhatunk, és a kormány elég jól használja ki az EU-s forrásokat, de az ország jogrendszerének a megbízhatatlansága, és a jogállamiság hiánya miatt a befektetőket rövid időn belül el fogják ijeszteni attól, hogy Magyarországon üzleteljenek”.

Ezek az irányelvek mind a gyenge gazdasági kilátásokat jelzik az ország számára, mondta el Kálmán Olga kérdésére. Végeredményben ez nagyon le fogja lassítani a gazdaságot, ami jövő évben megszorításokat vetít előre. A működő tőke sokkal nagyobb arányban áramlik ki az országból, mint amennyi beérkezik, és ez fel fogja borítani azt a kényes egyensúlyt, amelyet jelenleg az ország az EU források miatt élvez.

Hivatkozás:

http://www.atv.hu/belfold/20141001-varhe