Vádat emeltek Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester ellen

július 15, 2015

oroszFolytatólagosan elkövetett, közösség elleni uszítás bűntette miatt vádat emelt Orosz Mihály Zoltán, Érpatak független, Jobbik-közeli polgármestere ellen a Nyíregyházi Járási Ügyészség. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Orosz Mihály Zoltánnal (képünkön) szemben azért emeltek vádat, mert tavaly augusztus 2-án a helyi önkormányzat épülete előtt jelképesen nyilvánosan kivégeztette Benjamin Netanyahu izraeli kormányfőt és Simon Peresz volt izraeli köztársasági elnököt. Az érpataki polgármester beszédében igazságot követelt „az Izrael által elkövetett, palesztinokat sújtó népirtás ellen”, majd megtaposott egy Izrael állam zászlaját utánzó, de szabadkőműves jelképeket tartalmazó papírlapot is.

Orosz a rendezvény utáni úgynevezett hagyományőrző megemlékezésen is gyűlöletkeltésre alkalmas beszédet tartott. Mindkét eseményről felvételt készíttetett, és azokat feltöltette az internetre is.

A történtek miatt a Külgazdasági és Külügyminisztérium ugyan fölháborodásának adott hangot, ám a Legfőbb Ügyészséghez nem ők fordultak, hanem az izraeli nagykövetség.

Az ügyészség tájékoztatása szerint „a beszéd célja az volt, hogy a hallgatóságban bizonyos csoportokkal szemben félelemérzést, ellenszenvet, gyűlöletet alakítson ki, egyidejűleg az általa hamisan beállított támadással szembeni fellépésre buzdított”.

Orosszal szemben felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozták, és kérték a videók végleges törlését is.

Az érpataki polgármester nevéhez fűződik a Budapest Beacon által korábban már bemutatott „érpataki modell” is, amely a bűnüldözésben hirdetett „zéró toleranciáról”, és a kemény fizikai kényszermunkáról, mint büntetési eszközről vált ismertté. Orosz nyilaskeresztes nézeteket vall, extrém ruhatára és önreklámozásra való hajlama miatt még – meglehetősen kétes – nemzetközi hírnévre is szert tett. A 444-nek adott egyik interjújában például azt állította, hogy az 1944-45 fordulóján a nácikkal együttműködő Szálasi Ferenc volt „a legutolsó legitim magyar miniszterelnök”.