Vajda Zoltán: „a Fidesz ellopta a köztársaságot még a hazánk nevéből is”

március 15, 2015

gulyas

Március 15-re „Új magyar köztársaságot!” címmel szervezett demonstrációt a magánnyugdíjak államosítása, illetve az internetadó elleni tüntetések két vezetője, Vajda Zoltán és Gulyás Balázs. A Facebookon közel nyolcezren jelezték, hogy elmennek a tüntetésre. „Várunk mindenkit, akinek fontos a demokrácia és a közös európai értékek“ – olvasható az esemény meghívójában. Mint arról korábban beszámoltunk, a szónokok között ott lesz Kész Zoltán, aki „felszámolta a kétharmadot”, Kulka János színművész pedig állítólag még énekelni is fog.

Vajda Zoltán (képünkön balra) péntek reggel az ATV Start című műsorában azt mondta: szimbolikus jelentőséggel bír, hogy a tüntető tömeg a Keleti pályaudvartól az Astoriáig vonul majd, ugyanis ma Magyarországon nem a bal- és a jobb oldal között van harc, hanem a keleties orientáció és a nyugatias orientáció között. „Mi keletről nyugatra fogunk haladni a szó fizikai értelmében is” – mondta Vajda.

„A Fidesz ellopta a köztársaságot még a hazánk nevéből is, ezért mi egy új köztársaságot akarunk” – kezdődik a szervezők közleménye. Vajda szerint március 15-e egy különleges alkalom: meg fogunk emlékezni március 15-ről, 1848-ról, és a köztársaságról, amelyet Orbán lebontott, „de azért sok okunk ünnepelni nincsen”.

„Olyan új Magyar Köztársaság kell, ahol nem árokba taszítják azt, akinek nincs semmije, hanem felemelik” – folytatódik a közlemény néhány gondolattal később. Vajda szerint nem az elmúlt huszonöt év, hanem az elmúlt öt év az, ami ellen harcolnunk kell – bár a második Orbán-kormány 2010-es hivatalba lépése előtti húsz év hibáit is ki kell javítanunk.

A Facebookon meghirdetett demonstráció vasárnap délután háromkor kezdődik a Keleti pályaudvarnál. Az esemény két házigazdája Fullajtár Andrea és Kulka János színművész lesz. Az első felszólaló Káposznyák István, a Szolidaritás Mozgalom aktivistája lesz, aki – mint Vajda fogalmazott – Debrecenből, azaz a szó fizikai értelmében keletről jön mondta Vajda. Őt követi Kész Zoltán, a Fideszt legyőző nyugatias politikus, aki „népmesei hősként fog beszélni”.

Ezután a tömeg átvonul majd az Astoriához, ahol négykor Parti Nagy Lajos Kossuth-díjas költő, drámaíró lép majd színpadra. Ezt követően Nagy Emília, a Hálózat a Tanszabadságért aktivistája és tanár fog beszédet tartani, majd következik Závada Péter, zenész, költő – Závada Pál író fia –, aki saját versét adja elő.

A vers után Pletser Ágnes, Civil Női Kormány aktivistája szónokol, majd Kulka János énekel el egy dalt, valamint rövid beszédet is tart. Őt követi a politikai blokk, amelyet Lattmann Tamás, nemzetközi jogász, és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense nyit majd. A két főszervező, Gulyás Balázs (képünkön jobbra) és Vajda Zoltán beszédével zárul a tüntetés, ami után felcsendül Beethoven Örömódája.

„Aki nem Orbánnal a Múzeumkertben, fizetett vagy ingyen ebéddel odazsarolt diákok között akar ünnepelni, azokat szeretettel várjuk” – hangsúlyozta Vajda. Bár a tüntetést civil szervezetek jegyzik, bármilyen párt és csoport aktivistáját szívesen várják – tette hozzá Vajda Zoltán.