Vasárnap délután a korrupció ellen tüntetnek országszerte

április 19, 2015

16547817277_60f7f75153_b-e1425860422625Vasárnap délután – a legtöbb helyen négykor – közel száz településen tüntetnek majd „a korrupció kormánya” ellen. A tüntetéssorozat központi Facebook-oldalán vasárnap hajnalig 3422-en ígérték biztosra, hogy elmennek. Pápa Levente Együtt-alelnök szerint nem a résztvevők száma a legfontosabb, hanem hogy eljusson az üzenet az emberekhez.

A civil szervezetek mellett a tüntetések szervezésében részt vesz a Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Demokratikus Koalíció (DK), az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért (PM) és a Modern Magyarország Mozgalom (Moma) is. „A tüntetések célja, hogy a demokratikus ellenzék, a civilek, és a jogosan felháborodott magyar társadalom megüzenje a korrupt hatalomnak: elég volt a Fidesz kormányzati szabadrablásából” – olvasható a budapesti esemény Facebook-oldalán.

Az is fontos, hogy mennyien lesznek, de igazából az a lényeg, hogy ez a kormány a korrupció kormánya – mondta Pápa Levente péntek reggel az ATV Start című műsorában. Az Együtt alelnöke szerint ez a kormány a rendszerváltás óta a legkorruptabb kormány, és ha önmagában ez az információ eljut az emberekhez, akkor már elérték a céljukat.

Ahhoz, hogy az emberek felébredjenek, negatív és pozitív üzenetekre egyaránt szükség van. A tüntetés lesz a negatív – közölte Pápa, aki szerint a korrupció elleni fellépés az Együtt egyik alappillére. Kell azonban egy pozitív üzenet is, amiben elmondjuk, hogy mi hogyan csinálnánk – tette hozzá.

Az Együtt gazdaságpolitikusa szerint a Jobbik nem kormányzóképes. Annak, hogy valaki népszerű, illetve, hogy képes vezetni az országot, van egy metszete, de a kettő „nem ugyanaz a termék”. Attól félek, hogy a választók ezt nem tudják – jegyezte meg az ellenzéki politikus, aki szerint többek között az a feladatuk, hogy ezt bemutassák az embereknek.

A Jobbik helyes témákat dolgoz föl, csak mindig rossz válaszokat ad hozzá – folytatta az Együtt alelnöke. Nekünk el kell ismernünk ezeknek a problémáknak a létét, ugyanakkor nem eshetünk abba a hibába, mint több baloldali párt a múltban, hogy nem veszünk róluk tudomást, és a szőnyeg alá söpörjük őket – mondta. Ilyenre példa a közbiztonság, vagy a cigányokkal való együttélés – tette hozzá.

A vasárnapi tüntetést minden városban különböző pártok vagy mozgalmak szervezik – Budapesten civil szervezetek, ami Pápa szerint a legjobb hívó szó.

Az Együtt alelnöke nem hisz az előrehozott választásban, mert szerinte az ellenzék még nem áll készen a kormányzásra, de minden eszközt meg kell ragadni – az egyik ilyen eszköz pedig a tüntetés. „Ezek a tüntetések mind arra valók, hogy a Fidesz társadalmi bázisát erodálják” – mondta Pápa Levente.

A tüntetések pontos helyszínei:

Baja: Vörösmarty u. 14., a Fidesz-iroda előtt
Balassagyarmat: Civitas Fortissima tér
Békéscsaba: Kinizsi utca 1., a NAV előtt
Berettyóújfalu: Dózsa György út 77. tejporgyár
Bonyhád: Széchenyi tér, a Polgármesteri hivatal előtt
Budapest: az Eiffel Palace-től – Bajcsy-Zsilinszky út-Stollár Béla utca sarok – vonulás a Magyar Nemzeti Bank elé
Cegléd: Szabadság tér, Kossuth-szobor
Debrecen: a Piac utca és Rózsa utca torkolata
Dunakeszi: Gutai János u. 1.
Dunaújváros: Városháza tér
Eger: Eszterházy tér
Érd: Európa sétány
Esztergom: Széchenyi tér
Felcsút: Fő utca-Rákóczi utca sarka, Pancho Aréna, Orbán Viktor háza
Fót: a Vörösmarty tér
Gödöllő: Szabadság tér, a polgármesteri hivatal előtt
Gyöngyös: Fő tér
Győr: Bécsi kapu tér
Gyula: Kossuth tér
Hajdúböszörmény: Bocskai tér
Hajdúszoboszló: Bethlen utca 2.
Jászberény: Lehel vezér tér
Kaposvár: Fő utca, megyeháza előtt
Kecskemét: Kossuth tér, Kossuth szobor
Kerepes: Vörösmarty utca 2.
Keszthely: Fő tér
Kisvárda: a városháza előtt
Komárom: Jókai tér, Jókai-szobor
Makó: Széchenyi tér, szökőkút
Miskolc: Szinva-terasz, a villanyrendőr mellett
Monor: autós felvonulás, végállomás a piac melletti parkoló
Mosonmagyaróvár: Deák tér-Magyar utca sarok
Nagykanizsa: Erzsébet tér
Nyíregyháza: Erzsébet tér
Orosháza: Széchenyi tér, a Spar előtt
Pécs: Kossuth tér
Pécs: Széchenyi tér
Siófok: Fő tér, Gáti Gödör
Sopron: Fő tér
Szeged: a Deák Ferenc utca sétálóutca részének a Victor Hugo utca felőli oldala
Székesfehérvár: megyeháza
Szekszárd: Garay tér
Szolnok: Kossuth tér
Szombathely: Városháza
Tatabánya: Árpád tér
Vác: Március 15. tér
Várpalota: Dísz tér
Zalaegerszeg: Európa tér