Samantha Power

„Az antiszemitizmus nem csupán a zsidók számára jelent fenyegetést, hanem a pluralizmus és sokszínűség alapelveire és azokra az alapvető szabadságjogokra is, melyeket a legértékesebbeknek tartunk.”

Az antiszemitizmusról rendezett magas szintű ENSZ-fórumon Samantha Power, az USA nagykövete kritikus hangnemben beszélt Orbán Viktor miniszterelnökről, amiért „akadályt állít a muszlim menekültek elé, akik azért jönnek, hogy menedékre leljenek a tömeges kegyetlenkedések és üldöztetés elől, és felszítja az emberek félelmeit, amikor azt állítja, hogy minden európai terrorista bevándorló”.

Power figyelmeztetett: az „egyre növekvő antiszemitizmus kéz a kézben jár a növekvő idegengyűlölettel, és a bigottság más formáival”. Kritikával illette a kormány döntését is, miszerint a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki Bayer Zsolt publicistát, aki miatt csütörtök délutánig 109-en adták vissza kitüntetésüket.

Samantha Power beszédét az alábbiakban minimális szerkesztéssel, teljes egészében közöljük.

„Köszönöm mindenkinek, nagyon köszönöm, hogy eljöttek!

Először is engedjék meg, hogy köszönetet mondjak társházigazdáinknak – Kanadának, Izraelnek és az Európai Uniónak – és üdvözöljek mindenkit, aki eljött ma ide kormányzatoktól, az ENSZ-től, a tudomány, a high-tech-iparág és a civil társadalom területéről. Látok számos fiatal vezetőt is itt, ami talán a legfontosabb. Köszönöm, hogy eljöttek ide, részt venni, elköteleződni és tanulni. Szeretném megköszönni továbbá az ENSZ főtitkárának és a Közgyűlés elnökének, hogy felkarolták ezt a kezdeményezést, és különösen azt, hogy bátorítják az ENSZ-t és tagállamait, hogy létrejöjjenek az olyan beszélgetések, mint amilyen ez is.

Ahogyan az kiderült, ez a második alkalom, hogy az antiszemitizmusról beszélünk az Egyesült Nemzetek Szervezeténél. Csak a második alkalom! Az első, történelmi találkozóra, melyen önök közül is sokan részt vettek, 2015 januárjában került sor az ENSZ Közgyűlésének termében, alig néhány héttel a szörnyű terrortámadás után, melyet a párizsi kóser üzletben követtek el. Ugyanabban a teremben, ahol negyven évvel korábban a Közgyűlés elfogadta azt a gyalázatos határozatot, melyben kimondták, hogy a »Cionizmus rasszizmus« – amit több, mint ötven ország és szervezet, köztük az Iszlám Együttműködés Szervezete is elítélt, és kötelezettséget vállalt annak megállítására. Most, ma, arra a példa nélküli gyűlésre építünk. A mai fórumon számos beszélgetésre is sor kerül nem kormányzati szereplőkkel, azzal kapcsolatban, hogy miért tart ki az antiszemitizmus, hogyan azonosítható, és mit tehetünk együtt, hogy hatékonyan szembeszálljunk ezzel a veszedelemmel.

Az antiszemitizmus létezik, sőt, az is tagadhatatlan, hogy a világ bizonyos részein rosszabbodik a helyzet. Az izraeli és kanadai nagykövet már beszélt erről, és a gyűlölet teljes földrajzi megoszlása igazán megdöbbentő. Csak hogy néhány újabb példát említsek: július 1-én az argentínai Santa Fe-ben egy cementtel töltött üveget dobtak be a helyi zsidó közösségi központ ablakán át, melyre azt az üzenet írták, hogy »ez figyelmeztetés, a következő már robban«. Június 22-én egy zsidó férfit három ember támadott meg Berlinben: megverték, miközben antiszemita szavakat üvöltöttek. A Közel-Kelet több részén a kormányok maguk alkalmazzák az antiszemita retorikát hivatalos nyilatkozataikban, és nem ítélik el az antiszemita tetteket és beszédet társadalmukban. Amikor 2015 októberében egy egyiptomi televízió műsorvezetője a zsidók ellen elkövetett tömeggyilkosságokat sorolta fel a történelemben, és azt kérdezte interjúalanyától, hogy tényleg az »elégetés az egyetlen megoldás a zsidók számára«, akkor a kormány csendben maradt. Májusban Irán adott otthont a második nemzetközi holokauszt-karikatúraversenynek, melyen mintegy 150 karikatúrát állítottak ki tucatnyi ország rajzolójától; a szervezők május 14-én nyitották meg a kiállítást, ami Izrael állam függetlensége kikiáltásának évfordulója. Mi itt az Egyesült Államokban természetesen aligha vagyunk immunisak ezekre a problémákra. A legutóbbi FBI-jelentés szerint a zsidók és a zsidó-intézmények továbbra is a vallási indíttatású gyűlöletbűncselekmények legjelentősebb célpontját képezik.

Ugyan számos kihívással találkozunk az antiszemitizmus elleni küzdelem során, három dologgal kiemelten kell foglalkozni a mai fórum kontextusában. 

Először is hatékonyabb eszközöket kell kifejlesztenünk az antiszemitizmus nyomon követésére és az azzal történő szembeszállásra az online felületeken és a közösségi médiában. Mint azt mindannyian tudjuk, a zsidók azonosítására szimbólumok és kódok használata a sztereotípiákat erősíti és gyűlöletet keltenek, és egyidősek magával az antiszemitizmussal. A náci propaganda meghatározó része volt, ahogyan az 1937-ben Münchenben a nácik által szponzorált »Az örök zsidó« kiállítás is, ahol a zsidó-bolsevik összeesküvés elméleteket mutatták be, az aljas sztereotípiák mellett, mint például a karikatúrák, melyek gonosz zsidókat véres pénzérméket hajhászó emberekként ábrázoltak. Alig három hónap alatt több mint 400 ezer ember látogatta meg a müncheni kiállítást.

Ma, ahogy hallhattuk, ugyanezeket az alattomos ikonográfiákat láthatjuk terjedni az új médiában. Vegyük például a »visszhangot«, vagyis a három zárójelet, amit zsidó, vagy zsidónak vélt személyek neveihez illesztenek az online felületeken. A neonácik és a fehérek felsőbbrendűségét hirdetők használják ezt a zsidók online azonosítására, vagy ahogyan az egyik antiszemita Twitter- felhasználó leírta: »ez a képaláírás azoknak, akik nem ismerik fel a zsidókat«.

A »visszhang« nem csupán egy azonosítási eszköz. Újságírók, ügyvédek és mások, akikre ezt a jelet alkalmazták, magukat megfélemlítő helyzetben találták a közösségi médiában, kezdve az olyan szóképektől, karikatúráktól, mint amilyenek »Az örök zsidó« kiállításon voltak láthatóak, egészen az olyan gúnyos, holokausztra vonatkozó ábrázolásokig, mint amilyen egy dollár bankjegyekkel kirakott út, ami a kemencékig vezet. Néhány célszemély egyenesen erőszakos, halálos fenyegetést is kapott. Az egyik újságíró egy animált GIF-fájlt kapott, amely Hitlert ábrázolta, és a képaláírás az volt, hogy »Nem hiányzom?«. Egy másik személy olyan képet kapott, melyen önmaga levágott fejét magasba tartva szerepel, képszerkesztő programmal készített hajjal, oldalszakállal és koronaként egy kipával. A zaklatások miatt számos újságíró hagyta el közösségi médiát, a támadók pedig továbbra is anonimitásban maradtak, és továbbra is célba vesznek embereket. 

Az ilyen zaklatásokra adott válasznál természetesen muszáj szem előtt tartanunk a szólásszabadság védelmét, még akkor is, ha néha a leggyűlöletesebb formája látható. De ki kell, és ki tudunk állni hatékonyabb módszerekkel az internet nyitottságának befolyásolására, hogy felhatalmazzuk azokat, akik ilyen támadások célpontjává váltak – hogy visszavághassanak. Azért is többet kell tennünk, hogy felemeljük azok virtuális hangját, akik szembe akarnak szállni az ilyen bigottsággal, mint azok a nem-zsidók, akik saját nevük mellett is elkezdték használni a »visszhang« jelét a szolidaritás jeléül. 

Másodszor, ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy megmaradjon a különbség Izrael jogos kritizálása és az antiszemitizmus között. A kormányoknak, civil társadalmi csoportoknak és állampolgároknak jogában áll kritikákat megfogalmazni Izrael állam lépéseivel és politikájával szemben, ahogyan jogukban áll az Egyesült Államok és az ENSZ összes tagállamának lépését és politikáját is kritizálni. Az azonban nem helyénvaló, ha Izrael állam bírálatát összemossák a zsidó emberek vagy a judaizmus bírálatával. A kettő között mégis, gyakran elmosódnak a határvonalak. Példának okáért: 2015 októberében Svédországban egy malmöi gyűlésen – melyet az izraeli politika elleni tüntetésnek szerveztek – néhány résztvevő azt kezdte kántálni, hogy »irtsd ki a zsidókat«. 

Láttunk példát arra is, hogy az Egyesült Államokban is összemosódnak ezek a vonalak, beleértve a középiskolai kollégiumokat is. Februárban nem is messze innen, a Brooklyn College-ban tanulók egy csoportja félbeszakított egy kari gyűlést, azt követelve, hogy minden cionistát távolítsanak el a kollégiumból. 2015 februárjában, amikor egy zsidó diák jelentkezett Los Angelesben a University of California Diáktanácsának ítélkezői testületébe, diáktársai egy interjúban egyenesen azt kérdezték tőle, hogy képes-e teljesen elfogulatlan maradni, hiszen aktív szerepet játszott a zsidó közösségben. A UC Berkeley kollégiumban horogkereszt tűnt föl több alkalommal is: 2015 márciusában olyan felirat mellett, hogy »a cionistákat a gázkamrákba kell küldeni«.

Ugyanakkor, óvatosnak is kell lennünk, hogy az Izrael állammal szembeni jogos kritikákat ne bélyegezzük antiszemitának, hiszen az ilyen megalapozatlan vádaskodások lehűthetik a beszédet, igazságtalanul háttérbe szoríthatják a világos, egyértelmű nézőponttal rendelkezőket, és paradox módon eltéríthetik a szükséges erőfeszítéseket a gyűlölködés elleni küzdelem irányából. Ugyanakkor, a kormányzatok és civil társadalmi csoportok – beleértve azokat is, melyek kritikákat fogalmaznak meg Izrael állammal szemben – felelősek abban, hogy gyorsan és egyértelműen elítéljék az olyan eseteket, amikor a kritikák a zsidó emberek elleni támadásokba mennek át, vagy ha minden zsidót felelőssé tesznek Izrael állam politikájáért.

Végül pedig, arra sürgetünk minden kormányt, hogy működjenek együtt a civil társadalmi szervezetekkel és szakértőkkel saját országaikban, annak érdekében, hogy kidolgozzák az antiszemitizmus olyan meghatározását, amely egyértelművé teszi ezt a különbséget és a szólásszabadság központiságát. Bár egy definíció meghatározása nem jelent csodaszert ennek a problémának a megoldására, olyan fontos eszközt teremt, amely használható az emberek tájékoztatására az antiszemitizmusról – az antiszemita tettek felismeréséhez, s végül arra is, hogy felelősségre vonjuk azokat, akik elkövetik azokat. 

Ezzel pedig elérkeztem a harmadik olyan kihíváshoz, melyet ki szeretnék emelni ma. Alá kell húznunk azt a tényt, hogy az antiszemitizmus nem csupán a zsidókra nézve jelent veszélyt, hanem a pluralizmus és sokszínűség alapelveire, és azokra az alapvető szabadságjogokra is, melyeket a legértékesebbeknek tartunk. A történelem során időről időre azt láthattuk, hogy a zsidók emberi jogait megsértik, és mások jogai sincsenek messze ettől. Ez igaz az olyan egyének esetére is, mint amit láthattunk: hogy bántó, sértő kommentekkel illetnek zsidó újságírókat, és terjesztenek antiszemita mémeket a közösségi médiában, amelyek rendszeresen vesznek célba kisebbségi csoportokat, mint például a bevándorlók, vagy egyre növekvő mértékben a menekültek. 

Ez kormányokra is igaz. Vegyük például Magyarország esetét, ahol 2015-ben egy alapítvány szobrot akart emelni Hóman Bálintnak, annak a miniszternek, aki az 1930-as években élen járt az antiszemita törvények megalkotásában, és az 1940-es években a magyar zsidók deportálására szólított fel. Közülük a becslések szerint mintegy 420 ezret öltek meg Auschwitzban és más táborokban, és épp a múlt hónapban a magyar kormány az egyik legmagasabb állami érdeméremmel tüntette ki Bayer Zsolt maróan antiszemita újságírót. Ezekre a lépésekre az antiszemitizmus növekedésének visszaesése ellenére került sor az országban, és részben visszatükröződött a szélsőségesen nacionalista Jobbik párt felemelkedésében is, amely a holokausztot »holokamu«-ként szokta emlegetni. 

Amellett, hogy ez önmagában is mélységesen riasztó, a növekvő antiszemitizmus kéz a kézben jár a növekvő idegengyűlölettel, és a bigottság más formáival. A magyar miniszterelnök nyíltan kimondta, hogy vágyai között szerepel Európát keresztényként megtartani azáltal, hogy akadályt állít a muszlim menekültek elé, akik azért jönnek, hogy menedékre leljenek a tömeges kegyetlenkedések és üldöztetés elől, és felszítja az emberek félelmeit, amikor azt állítja, hogy minden európai terrorista bevándorló. Mind Hóman az 1930-as és 1940-es években, mind pedig Bayer a jelenkor évtizedeiben antiszemita nézeteiket keverik a kisebbségekkel szembeni gyűlölettel; Bayer egyszer azt írta a romákról, hogy ezeknek az állatoknak nem lenne szabad létezniük.

Mégis, Magyarország példájából fontos leckét tanulhatunk meg arról, miként lehet hatékonyan visszaszorítani az antiszemitizmust – és ezt ezen a ponton össze is foglalnám. A tervezett Hóman szobor sosem készült el. Magyar és nemzetközi szervezetek fogtak össze, hitéleti vezetők és kormányzatok álltak össze és jelezték tiltakozásukat – meggyőzve ezzel a magyar kormányt, hogy vonja vissza a támogatását. Büszke vagyok arra, hogy amerikai civil társadalmi szervezetek és kormányzati tisztségviselők is részt vettek ezekben az erőfeszítésekben – többen önök közül épp itt ülnek a civil társadalomból, köztük az ENSZ Antiszemitizmus Nyomon Követéséért-, és az az elleni küzdelemért felelős követet, illetve az Egyesült Államok Holokausztügyi Követét is. A részvételük és elkötelezettségük az egyik olyan ok a többi között, amiért tovább sürgetjük a többi országot, hogy hozzon létre az antiszemitizmus ellen küzdő, és az azt nyomon követő magas rangú pozíciót a kormányzaton belül. De ezek a követek távol voltak az egyetlen Egyesült Államok-beli tisztviselőtől, aki szintén részt vett ezekben az erőfeszítésekben: ahogy Obama elnök nemrégiben fogalmazott, a kormányunk egyértelművé tette, hogy a szobor »nemcsak egy széljegyzet volt a magyar kapcsolatainkhoz, az központi kérdés volt a jó kapcsolat fenntartásában az Egyesült Államokkal«.

És, míg a magyar kormány ugyan kitüntette Bayer Zsoltot, a szervezetek, civil társadalmi csoportok és kormányok azonnal kifejezték egyet nem értésüket és aggodalmukat. Így már több, mint száz személy adta vissza tiltakozásul a magyar államtól az elmúlt években kapott kitüntetéseit – beleértve többeket az ország legismertebb közgazdászai, történészei, politikusai, költői, filmrendezői és tudósai közül.

Engedjék meg, hogy azzal zárjam beszédem, hogy felolvasok néhány nyilatkozatot azoktól, akik a kitüntetés visszaadása mellet döntöttek.

Kaltenbach Jenő volt országgyűlési kisebbségi biztos levelében ezt írta: »Evvel Ön megbecstelenítette, vállalhatatlanná tette mind az odaítélőt mind a kitüntetést magát. Hogy Ön ezért önmagával hogyan számol el, az az Ön dolga. Hogy én hogyan tudok evvel együtt élni, az meg az enyém«.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke azt írta: »A sokszínűséget szeretem, a romboló szélsőségeket nem. Nem kívánok még virtuálisan sem egy közösségbe tartozni Bayer Zsolttal, ezért bejelentem, hogy a civilként megkapott díjamat felelős magyar állampolgárként visszaadom«. 

Wittinghoff Tamás polgármester egyszerűen csak kitüntetésének képét posztolta a Facebookra, és azt írta alá: »akkor most búcsút veszünk egymástól«.

A magyar-amerikai Katrina Lantos Swett, akit önök közül is bizonyára sokan ismernek, azért kapta a kitüntetését, mert olyan szervezetet hozott létre Budapesten, amely a kisebbségek jogait védi. Ő azt mondta, nem tud olyan emberrel osztozni a kitüntetésében »aki cenzúrát érdemel, nem pedig elismerést a gyűlölködő írásaiért és beszédéért«. Katrina édesapjáról, Tom Lantosról nevezte el szervezetét. Tom Lantos volt az egyetlen holokauszt-túlélő, aki az amerikai kongresszusban szolgált, és az emberi jogok bajnoka volt egész életében.

Ezek az erőfeszítések –  melyeket nagyon is megindítónak találok – megmutatják nekünk, hogy amikor a kormányzatok ki akarnak állni és antiszemitizmus ellen beszélnek, nem pedig tétlenül nézik azt, akkor azt a gyűlölködők is figyelembe veszik. Amikor a civil társadalmi csoportok és az állampolgárok partnerséget kötnek ezekben az erőfeszítésekben – és egyértelművé teszik, hogy az ilyen gyűlölködés nem csupán a zsidók számára jelent fenyegetést, hanem a pluralizmus és azon szabadságjogok tekintetében is, melyeket annyira szentnek tartunk – akkor ezek az erőfeszítések sokkal hatékonyabbak. 

Csak képzeljék el egy pillanatra, hogy mennyi – a zsidók és kisebbségekkel szemben elkövetett – erőszak lett volna elkerülhető, ha hasonló erőfeszítések történtek volna a múltban. Képzeljék el azt a sok gyűlölködést és szenvedést, amit meg tudunk előzni, ha összegyűlünk úgy, ahogyan ma.

Köszönöm.”

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):