A “Veritas” igazgatója, Szakály Sándor elnézést kér, amiért a deportálásokat „idegenrendészeti eljárásnak” nevezte

január 20, 2014

szakalysandor

Zsidó csoportok lemondásra szólították fel a „Veritas” Történelemkutató Intézet új, vitatott igazgatóját, Szakály Sándort, miután az 1941-es nem-magyar zsidók deportálását és tömeggyilkosságát „idegenrendészeti eljárásnak” nevezte. Szakály az MTI-nek pénteken mondta el, hogy a deportálás idején 15 – 35 ezer szlovák, lengyel, német és osztrák származású zsidó élt Magyarországon, akiknek „bizonytalan” volt az állampolgársága.

1941-ben a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság megfogalmazott egy olyan igényt, hogy minden kétes állampolgárságú egyént ki kell utasítani Kárpátaljára, és át kell tenni a kelet-galíciai német hatóságokhoz. Az „idegenrendészeti eljárás” következménye az lett, hogy 11-18 ezer zsidót a helyi zsidó lakossággal együtt ukrán és német milicisták illetve csapatok legyilkolták Kamenyec-Podolszkij közelében.

Szakály kijelentésére reagálva a Mazsihisz a következő közleményt adta ki:

A Mazsihisz vezetősége döbbenten és értetlenül áll a kormány által alapított Veritas intézet holokauszt-relativizálása előtt. Az intézet főigazgatója, Szakály Sándor – a magyar hatóságok felelősségét csökkentendő – „idegenrendészeti” akciónak nevezte a magyar holokauszt első tömeggyilkosságát, az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálást. Történelemhamisító próbálkozásának kudarca után elvárjuk, hogy az intézet vezetéséről lemondjon.

„A Mazsihisz vezetése felszólítja a politikai közélet szereplőit, hogy a magyar holokauszt 70. évfordulója ne legyen a választási kampányok része és minden érintett hagyjon fel a múltunk átírására vonatkozó törekvéseivel. Amennyiben Magyarország kormánya komolyan gondolja a holokauszttal történő szembenézést, akkor azonnal meg kell állítania a 2014. évi megemlékezés sorozat hitelességét romba döntő, kegyeletsértő folyamatokat”

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke felszólította a kormányt, hogy vonja vissza Szakály kinevezését.

Vasárnap Szakály elnézést kért korábbi kijelentése miatt, és elmondta, nem állt szándékában bárkit megsérteni a korrekt terminológia használata által. Megjegyezte, hogy „amint a magyar hatóságok tudomására jutott, mi történik ott, akkor az emberek egy részét visszafogadták és a kitoloncolást felfüggesztették.”

Szakály az ATV-ben vasárnap elmondta, nem látja okát, hogy lemondjon, de elmondta azt is, hogy nem vesz részt a holokauszt megemlékezéshez kapcsolódó konferencián, amelyen előadása is lett volna, mert úgy gondolja: az a helyes, ha személye vagy a nyilatkozata körül ilyen vita alakult ki, akkor ne szólaljon meg a holokauszt-konferencián.

„Bűntudatom nincs, mert nem követtem el bűnt az én felfogásom szerint. Lehet, hogy tévedtem”. – mondta Szakály.

Hivatkozás:

Szakály Sándor bocsánatot kért a Holokauszt relativizálásáért, HVG.hu; 2014. január 20.

Szakály Sándor lemondását követeli a Mazsihisz, HVG.hu; 2014. január 19.