Vezető kormánypárti politikusok avatják föl az antiszemita háborús politikus szobrát a Holocaust Emlékközpont közelében

február 24, 2016

Donáth György, kivégzésDonáth György a kivégzése előtt

Gulyás Gergely, a Fidesz és az Országgyűlés alelnöke, valamint Boross Péter volt miniszterelnök is részt vesz azon a szerda délutáni szoboravató ünnepségen, melyen Donáth Györgynek, az 1947-ben kivégzett antiszemita politikusnak állítanak emléket. A szobor Budapesten, az Üllői út és a Páva utca sarkán fog állni, mintegy ötven méterre a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjteménytől.

A szoboravatást a Politikai Elítéltek Közössége jegyzi. Annak helyszíne az Üllői út 55. alatti ház fala lesz, a Páva utca sarkán, körülbelül ötven méterre a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjteménytől.

Donáth Györgyöt egy koncepciós per után 1947-ben végezték ki, olyan bűnökért, amelyeket nem követett el. Donáth 1939 és 1944 között kormánypárti képviselő, a Magyar Élet Pártjának budapesti elnöke, majd 1943-tól a párt alelnöke volt.

Donáth a zsidótörvények lelkes támogatói közé tartozott. Egyesületközi Együttműködés néven ernyőszervezetet alapított a fajvédő civil szervezeteknek, aminek vezető ereje a Magyar Közösség nevű csoport volt, aminek szintén meghatározó alakja volt. Az Egyesületközi Együttműködés alapszabálya előírta „az idegen fajok elleni szociális harcot”. Mint egy, a 444 által idézett idevonatkozó dokumentumukban olvasható, „a magyar élet bárminő irányításából ki akarjuk zárni azokat a fajokat és népelemeket, amelyeket a magyarságra és az itt élő nemzetiségekre egyaránt károsnak ítélünk, elsősorban a zsidóságot”.

A szervezet nem támogatta a náci befolyást. Donáth a zsidók mellett többek között a svábok és a románok ellen is igyekezett hangulatot kelteni – írja már idézett cikkében a 444.

Donáthot köztársaság-ellenes összeesküvés vádjával tartóztatták le 1946 végén és végezték ki 1947 október 23-án, elvben azért, mert 1945 után igyekezett újjászervezni a Magyar Közösséget. A 444 cikke szerint a per alapja koholmány volt, és csak arra volt jó, hogy a kommunisták a perbe bevont személyeken keresztül elkezdjék a leszámolást a kisgazdákkal. Donáth volt e per elsőrendű vádlottja, és az utolsó szó jogán elmondott, hat órán át tartó beszéde legendássá vált.

„Donáth a magyar politikai rasszizmus egyik komoly ideológusa volt, ezt azonban nem vizsgálták a perben” – írja a lap.

Az orgánum Donáthtal kapcsolatban megszólaltatta Ungváry Krisztián történészt. „A magyar történelem jobboldali alakjai között számos tiszteletre méltó személy található. Igencsak sajátos, hogy a kormány közülük mindig csak azokat kanonizálja, akik a fajelméletek felé is mutattak nyitottságot. Giesswein Sándor, Slachta Margit vagy Márai Sándor helyett rendre beteges antiszemitákat, kisszerű írokat és notórius fajvédőket preferálnak. Értem én, hogy el kell lopni a Jobbiktól a szellemi muníciót, de aki a korpa közé keveredik, azt előbb-utóbb megeszik a disznók. Donáth György ártatlan volt abban, amivel 1947-ben vádolták, miközben tényleges felelősségét a bíróság nem is firtatta. Holott lett volna mit. Donáth az antiszemita törvények egyik szorgalmazója volt. Azonban több volt mint egyszerű antiszemita: a német nemzetiséggel szemben is faji intézkedéseket követelt” – fogalmazott Ungváry a lapnak. A szoboravatást a történész „közbotránynak” minősítette.

Az eseményen beszédet mond Boross Péter volt miniszterelnök, továbbá Gulyás Gergely, az Országgyűlés és a Fidesz alelnöke.

A szoboravatás ellen tüntetés szerveződik a Facebookon. A szoboravatás helyszínén, háromnegyed háromkor kezdődő rendezvény részeként Baranyi Krisztina, az Együtt ferencvárosi önkormányzati képviselője sajtótájékoztatót tart.