Magyarország megszünteti a menekültek és menedékkérők állami támogatásait

március 8, 2016

Menekült gyerekek
Menekült gyerekek Magyarországon 2015-ben

A Magyarország felé tartó menekültek és menedékkérők elriasztására tett kísérletként a belügyminisztérium módosító javaslatot nyújtott be a migrációra és menekültügyre vonatkozó kormányrendelethez az elhelyezés és kormányzati támogatások vonatkozásában. 

A Belügyminisztérium tervei szerint változnának a jelenlegi menekültszálláson elhelyezésre kerülő személyek számára vonatkozó feltételek – írja az Index. Tizenötről hat köbméterre csökkenne a minimális légtér személyenként, az elhelyezést a korábbi öt négyzetméter helyett férfiaknál három, nők esetén három és fél négyzetméteren kell megoldani.

Az orgánum közli: az új szabályok megegyeznek az egyébként rendkívül túlzsúfolt magyarországi börtönökben alkalmazandó szabályokkal. A javaslat nem is csinál titkot abból, hogy célja annak biztosítása, hogy a menekültszálláson elszállásoltak számára biztosított terület ne haladja meg a bebörtönzöttek számára biztosított területet.

A lap arra is fölhívja a figyelmet, hogy a gyermekes párok számára biztosítandó minimum nyolc négyzetméter viszont változatlan marad.

Megszűnő támogatások

A módosító javaslat része a lakhatási és iskolázási támogatások megszüntetése. A módosítást követően ugyanis sem a menedékkérők, sem a nemzetközi védelemre jogosultak nem részesülhetnek ilyen jellegű támogatásban.

Jelenleg a menedékkérők havonta a menekültszállásokon 7125 forintot kapnak. Ugyanez az összeg került megállapításra a kisgyerekek, az egyedülálló szülők, az idős és a munkaképtelen személyek esetén is.

A javaslat megszüntetné azt a lehetőséget is, hogy a politikai menedékjogot szerzett menekültek megkapják az eddigi havi 22 800 forintos munkanélküli segélyt, vagy huszonegy éves korig felvegyék a 28 500 forintos egyszeri oktatási támogatást.

A Belügyminisztérium azzal magyarázta a javaslat szükségességét, hogy a menedékkérőket és menekülteket a magyarokkal azonos jogok illethetnek csak meg. A javaslatban szereplő módosítások hatályba lépése április elseje.