Visszavonul Kovács Katalin

július 29, 2016

Kovács KatalinKovács Katalin. Fotó: MTI, Balogh Zoltán

Visszavonul az aktív sporttól minden idők legeredményesebb magyar kajakosa, Kovács Katalin.

Visszavonul az aktív sporttól minden idők legeredményesebb magyar kajakosa, a háromszoros olimpiai és 31-szeres világbajnok Kovács Katalin. A negyvenéves sportoló könnyeivel küszködve jelentette be döntését pénteken.

„Két éve, kislányom, Luca születése után feltöltődve, rengeteg energiával vágtam neki a felkészülésnek, hogy ott lehessek ötödik olimpiámon” – mondta a világklasszis versenyző. „Sajnos nem sikerült kijutnom Rióba, és az utóbbi időben már egyre többször megfogalmaztam magamnak és a kislányomnak azt, hogy a szívemben már nem a kajakozás az első, hanem a családom. Velük szeretnék sok-sok időt eltölteni és az álmainkat megvalósítani. Azt hiszem, nem titok, hogy miért vagyunk ma itt: a sportolói pályafutásomnak itt a vége, fuss el véle” folytatta.

A kajakos köszönetet mondott mindenkinek edzőknek, sportolótársaknak, egyesületeknek, szövetségnek, orvosoknak , hogy több mint húszéves pályafutása során segítették. Hálás a családjának, a szponzorainak, a sajtó képviselőinek és a szurkolóknak is azért, mert követték és támogatták tette hozzá.

„Várom már nagyon, hogy kezdődjön az olimpia, sok sikert kívánok a magyar csapatnak, nagyon drukkolok nekik!” – hangsúlyozta.

A jövőjét firtató kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: majd az idő eldönti, mennyire marad szoros kapcsolatban a sporttal, jelenleg egy gyermekeknek szóló tábor megvalósításának gondolata foglalkoztatja.

Storcz Botond, a válogatott vezetőedzője szerint kivételes, emlékezetes pillanat a mostani. „Katalin sokaknak megköszönte a támogatást, de igazán mi tartozunk köszönettel neki, a sok szép eredményért” – mondta a szakvezető, aki maga is háromszoros olimpiai bajnok, és sokáig párhuzamosan futott a pályafutása Kovács Katalinnal.

„Ahhoz, hogy egy sportoló ilyen magasságokba eljusson, nem elég a sok edzés, emberi tartás, alázat is kell. Mi, akik közelről kísértük a karrieredet, láttuk, hogy nemcsak az eredményeiddel tűntél ki, hanem a hozzáállásoddal is. Még idén, a sevillai edzőtáborozás során is te voltál az első a vízen és Te voltál az utolsó, aki befejezte az edzést. Pályafutásod utolsó évében is úgy készültél, mintha még nem nyertél volna semmit, azt hiszem, ez mindent elmond” – méltatta sporttársát Storcz.

Molnár Imre, a Budapesti Honvéd SE ügyvezető igazgatója azt mondta, Kovács Katalintól nem szeretnének elválni, „céljaink vannak vele”, s biztos abban, hogy megtalálják majd neki a testhezálló feladatot.

Kovács Katalin 1987-ben, a Bp. Spartacusban kezdte pályafutását, később a BSE, a BKV Előre SC, az Újpesti TE, az MTK és végül a Budapesti Honvéd versenyzője volt. Négy olimpián vett részt (1996-ban, Atlantában tartalék volt), 2004-ben és 2008-ban K-2 500 méteren, 2012-ben pedig K-4 500 méteren szerzett aranyérmet. Az aranyak mellett öt ezüstöt is gyűjtött.

Az utolsó világversenye a 2013-as duisburgi vb volt, ahol egy ezüstöt nyert Janics Natasával K-2  500 méteren. 2014-ben gyermeke született. Ezután még visszatért, de idén már nem tudta kiharcolni az ötkarikás szereplés jogát.

Kovács Katalin 31 világbajnoki címe (az elsőt 1998-ban, az utolsót 2011-ben – a szerk.) abszolút rekord a sportágban. Világbajnoki címei mellett 29 Európa-bajnoki aranyat is magáénak tudhat.

A sportolónő állami és egyéb kitüntetés tulajdonosa: egyebek mellett 2004-ben elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2012-ben pedig a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést is.

Kovács Katalin első olimpiai aranyérmét szerzi Janics Natasával K-2 500 méteren Athénban, 2004-ben: