A volt ENSZ-főtitkár reméli, hogy Magyarország rá fog lelni a jelenlegi elszigeteltségéből kivezető útra

július 13, 2017

Kofi Annan felszólította Orbán Viktort és a magyar kormányt, hogy vessen véget Soros György képmásával díszített gyűlöletkeltő kampánynak, továbbá folytasson nyílt párbeszédet az idegengyűlöletről, az antiszemitizmusról, valamint a független civil társadalom nélkülözhetetlen szerepéről.

Az elmúlt napokban igencsak megszaporodtak a kormány gyűlöletkeltő és antiszemita hangulatú kampányával kapcsolatos nyílt és kevésbé nyílt levelek, üzenetek: kedden a Soros György – de jure a magyar születésű milliárdos jobbkezeként számon tartott Michael Vachon – által jegyzett, munkatársaknak szétküldött üzenet került nyilvánosságra, szerdán pedig egy CEU-s hallgató írt igen kemény hangvételű nyílt levelet Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek, amiért „visszavonatta” a magyar kormányt elítélő nagyköveti nyilatkozatot.

A csütörtök újabb megszólalást hozott – ezúttal Kofi Annan egykori ENSZ-főtitkár adott hangot aggodalmának, és mutatott irányt a magyar kormánynak.

A szerkesztőségünkhöz eljutott közlemény szerint Kofi Annan-t mélységesen aggasztja a legutóbbi bevándorlásellenes kormánykampány (a Soros György képmásával díszített, antiszemita hangulatú plakátokról van szó – a szerk.).

„Ahelyett, hogy a migráció nagyon is valóságos kihívásaival néznének szembe, a kampány az idegengyűlölő érzelmekre hat, és közvetlenül támadja Soros Györgyöt” – írja az egykori ENSZ-főtitkár, aki arra biztatja Orbán Viktor miniszterelnököt és a magyar kormányt, hogy figyeljen a magyar emberek hangjára, akik aggodalmuknak adtak hangot a legújabb kampánnyal kapcsolatban, és figyeljen arra az antiszemita gyalázatra is, ami a plakátok kihelyezését követően jelent meg.

„A kampány leállításán túl életbevágó, hogy nyílt vita folyjon az idegengyűlöletről, az antiszemitizmusról, és a független civil társadalmi szervezetek nélkülözhetetlen szerepéről egy demokratikus államban” – tette hozzá Kofi Annan. (A kormány szerdán jelezte, hogy a „plakáttörvény” hatályba lépésével eltávolítják a Soros-plakátokat is. Az indoklás azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy nem a nemzetközi felháborodás, vagy a vizes vb vendégserege előtti leégéstől való félelem vezérelte a kabinet döntését – a szerk.)

Az 1956-os forradalmat követően több százezer magyart fogadtak be bevándorlóként. Ahogyan 1956-ban, úgy Magyarország és a magyarok ma is az európai család és a nemzetközi közösség részei. Remélem, hogy Magyarország „rá fog lelni a jelenlegi elszigeteltségéből kivezető útra, és visszatér az ENSZ Menekültügyi Egyezményében és Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglalt értékekhez”.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):