Zoltai visszautasítja, hogy elárulta a magyar zsidó közösséget

szeptember 12, 2014

Zoltai1

Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek (Mazsihisz) korábbi ügyvezetője, visszautasítja a vádakat, hogy áruló lenne, amiért a héten elvállata a kormányzat zsidóügyi kérdések tanácsadói posztját. Zoltai elismerte, hogy első reakciója a vádakkal kapcsolatban az volt, hogy lemond a tisztségről, de ragaszkodott ahhoz, hogy nem hagyta magára a zsidó csoportokat. A nol.hu megkeresésére elmondta “azoknak, akik azt hiszik, hogy a magyar zsidóság ellen és nem annak érdekében fogok dolgozni … nagy bajok vannak az agyával”.

Heisler András, a Mazsihisz ügyvezetője Zoltai lépését mélypontnak nevezte az egyébként sem makulátlan karrierben. Nem csak Heisler bírálta élesen Zoltait, amiért elfogadta Lázár János, a miniszterelnöki hivatalt vezető miniszter tanácsadói posztját.

Konzervatív rabbik szerint Zoltai csak bosszút akar állni a Mazsihiszen, amiért idén korábban lemondatták posztjáról. Radnóti Zoltán, a budapesti lágymányosi egyházközösség rabbija a lépést „személyes szinten érthetőnek” nevezte, … „mivel így visszanyerheti azt a tiszteletet és megbecsülést, melyet a Mazsihisznál elveszített”. Radnóti hozzátette azonban, hogy “a következetlenség szép szó arra, hogy Zoltai „egy ágyban alszik” az ellenséggel, azzal az ellenséggel, amely komoly vitákat vívott a Mazsihisszel az utóbbi években”.

A Népszabadság zsidó kérdésekkel foglalkozó rovatvezető újságírója keményebben fogalmazott. Azt írta Zoltai és Lázár szövetségéről, hogy „Sorsszerű, hogy pár hónappal egy átvilágítás, illetve az után, hogy az angyalos-sasos emlékmű felhúzása miatti végtelen szomorúságában Zoltai távozott, megtalálja – régi szoci barátait feledve – Lázár Jánost. Aki valóban meg akarja érteni a NER-t, annak a Putyin-modell mellett érdemes számba vennie a kollektív félelmek manipulálásából élő, gátlástalan, haszonleső cinizmus rendszerét, a zoltaizmust is.”

Zoltai lánya, Andrea volt az egyik fő szervezője a Szabadság-téri emlékmű elleni tiltakozásnak. Azt nyilatkozta a Budapest Beacon-nek, hogy bár nem ért egyet apja döntésével, nem gondolja, hogy apja bármi olyat tenne, ami ellentétes a zsidó közösség vagy a magyar zsidóság érdekeivel.” Hozzátette, hogy apja „megpróbál egy módszert felépíteni a magyar zsidók ügyének elősegítésére azzal, hogy a kormányhoz állt”. Zoltai Andrea elmondta, már benyújtotta lemondását a tiltakozói csoport éléről az ügy miatt, de azt nem fogadták el, ezért továbbra is folytatni fogja a „természetes ellenállás építését” a Fidesz magyar társadalom elleni lépéseivel szemben.

Tordai Péter, a Budapesti Zsidó Közösség ügyvezetője elmondta, Zoltai továbbra is folytatja munkáját a Dohány-utcai zsinagóga elnökeként, amely a világon az egyik legnagyobb.

Hivatkozás:

http://nol.hu/belfold/zoltai-megszolalt-nem-vagyok-arulo-1485725

http://nol.hu/velemeny/ket-osszeillo-ember-1485577

http://vs.hu/arulonak-tartjak-lazarhoz-szegodo-zoltai-gusztavot-0911