A zsidózó egyesület ezúttal az Együtt politikusait és aktivistáit „listázza”

október 18, 2017

| Ezt akarják megmenteni. Fotó: MTI, Mohai Balázs |

A korábbi botrányos, zsidózó posztja után a római parti mobilgátat támogató egyesület ezúttal az Együtt politikusait és aktivistáit ábrázoló fotómontázzsal rukkolt elő. Az Együtt Országos Politikai Tanácsának alelnöke undorítónak nevezte a próbálkozást, de nem lepődött meg a dolgon. Közben a Fővárosi Közgyűlés szerda reggel szépen alátett a népszavazásnak. Kóber György azt mondja: ha kell, macskaegér-játékot fognak játszani, és újra meg újra bele fognak állni az ügybe. A Greenpeace Magyarország felháborítónak tartja, hogy a fővárosi döntéshozók túlnyomó többsége nem ad lehetőséget a lakosság véleménynyilvánításának.

„Undorító, hogy így próbálkoznak”, de engem ez nem zavar különösebben – ezzel kommentálta lapunknak Kóber György Márk, az Együtt Országos Politikai Tanácsának alelnöke, hogy a római parti mobilgátat támogató egyesület legfrissebb, keddi Facebook-bejegyzésében már többek közt az ő fényképét terjeszti azzal a felkiáltással, miszerint „Vidám emberek dolgoznak azon,hogy embertársaikat vigye a víz…”

A politikus nem lepődött meg a dolgon. Azt mondja, egyrészt vállalta, hogy kiáll az ügy mellett, és gyűjti az aláírásokat – a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos, az Együtt és a Párbeszéd által közösen kezdeményezett fővárosi helyi népszavazás kiírása érdekében hétfőn kezdődött meg az aláírásgyűjtés –, másrészt, nagy valószínűséggel mindenféle Kubatov-listán fent van. Harmadrészt, az Egyesületnek volt már botrányos kirohanása korábban, elég, ha a bő egy hónappal ezelőtti zsidózásra gondolunk, ami után a Tett és Védelem Alapítvány „a zsidó közösség méltósága elleni megnyilvánulás miatt” ráadásul jogi eljárást is kezdeményezett.

Kóber egyébként nem tart attól, hogy emiatt valamilyen atrocitás érné. Hozzátette: ők egy másik megoldást szeretnének, ami valóban az ott élőket tudná védeni, mert az említett Egyesületben szerinte nem azok vannak benne, akik valóban azon a környéken laknak.

A Római-partért Egyesület, melyről Kóber azt is mondta, miszerint


„róluk régóta lehet tudni, hogy a Fidesz alfiókja Óbudán”,


kedden közzétett fotómontázsán rajta kívül például Hajdu Nóra, az Együtt alelnöke és Szabó Szabolcs, a párt országgyűlési képviselője is szerepel.

A Fővárosi Közgyűlés elintézte, hogy ne legyen népszavazás

Hogy kicsit a valódi problémáról is szó essen: a környezetvédelmi engedélyt már pénteken kiadták a mobilgátra – és mivel kiemelt jelentőségű ügyről van szó, ezért a döntés a fellebbezéstől függetlenül végrehajtható –, szerdán pedig a Fővárosi Közgyűlés tett alá a népszavazásnak: visszavonta korábbi határozatát a gát építéséről, így okafogyottá válik az erről szóló népszavazás. A gát pontos nyomvonaláról a szerdán reggel elfogadott határozat szerint később döntenek.


Reméljük, hogy nem csak a népszavazás ellehetetlenítése volt a cél, de „látható, hogy megint attól ijedtek meg, hogy az emberek esetleg dönthetnek az ügyben”


– reagált a Közgyűlés döntésére Kóber György, hozzátéve, miszerint ugyanakkor ő azért kinézi a Fővárosból, hogy újra benyújtják a határozatot változatlan tartalommal. „Ha így alakul, akkor mi újra teljes erővel bele fogunk állni az ügybe, és ha kell, akkor ezt ilyen macskaegér-játékként, de végig fogjuk vinni” – hangsúlyozta a politikus.

A parti gát ellen küzdő Maradjanak a FÁK a Rómain csoport még a Közgyűlés döntése előtt a Facebookon azt írta: a birtokukba került határozati szöveg „nem zárja ki a kerítésvonali és a hullámtéri telkeken belüli alternatívák vizsgálatát. Sajnos azonban kizárja a Nánási-Királyok úti változatot. Annyi kiolvasható belőle, hogy kicsit meghátráltak és félnek” – írták.

Greenpeace: a Fővárosi Közgyűlés semmibe veszi az emberek akaratát

A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén ellehetetlenítette a népszavazási kezdeményezést, mely békés és megnyugtató módon rendezhette volna a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmét – közölte lapunkhoz eljuttatott közleményében a Greenpeace Magyarország. A környezetvédő-szervezet felháborítónak tartja, hogy a fővárosi döntéshozók túlnyomó többsége nem ad lehetőséget a lakosság véleménynyilvánításának, és szavazatával megerősítette annak az árvízvédelmi nyomvonalnak a tervét, mely természetpusztító, és félő, hogy a lakosság számára sem nyújt megfelelő védelmet.

A Greenpeace továbbra is azt követeli a Fővárosi Közgyűléstől, hogy állítsa le a parti mobilgát engedélyeztetési eljárását, és indítson be társadalmi, környezetvédelmi és árvízvédelmi szempontokat egyaránt figyelembe vevő komplex tervezési folyamatot a Nánási út – Királyok útja nyomvonalra is.


„A budapestiek 58 százalékának véleményét nem lehet lesöpörni az asztalról” – így a Greenpeace.


„A Greenpeace minden eszközzel kiáll azért, hogy ennek érvényt szerezzen, és megvédje a Római-partot!” – nyilatkozta Gadó György Pál, a környezetvédő-szervezet zöldterületi kampányfelelőse.

Frissítés (14:21): Feltűnt, hogy a fotómontázst feltehetően az Együtt Facebook-oldaláról vette át a Római-partért Egyesület, és úgy látta el azt a saját kommentárjával, majd hirdette meg ugyancsak a Facebookon. Bár a történet lényegén mindez nem változtat, az igazság kedvéért azért fontos megjegyezni.