Nyílt levél Chris Smith úrnak, New Jersey republikánus képviselőjének

december 5, 2014

smith

Tisztelt Smith képviselő úr!

Azért írunk önnek, hogy megkérjük, segítse Orbán Viktor magyar miniszterelnököt hírnevének és politikájának a megvédésében.

John McCain magas rangú arizonai szenátor, republikánus képviselőtársa kedden beszédében Orbán Viktort, mint „neofasiszta diktátort” említette.

Röviddel ezután McCain szenátor az alábbi közleményt tette közzé:

“Mióta 2010-ben Orbán Viktor miniszterelnök hatalomra került, anti-demokratikus alkotmányos változtatásokat léptetett életbe, a magyarországi bíróságok függetlenségét korlátozták, civil szervezeteken ütöttek rajta, és a civil társadalom ellen vádakat emelnek, a sajtószabadságot korlátozták és ez nem minden. Ezek a lépések fenyegetik az intézményi függetlenségi alapelveket, a fékek és egyensúlyok rendszerét, amely a demokratikus kormányzás jele, és ezért súlyosan aggaszt a magyarországi demokratikus normák lemorzsolódása.” … 

“A demokrácia a jogállamiság tiszteletben tartása, a hatalmi ágak elválasztása, a gazdasági, civil és vallási szabadságjogok nélkül nem csak hogy nem kielégítő, de veszélyes is. Ezzel együtt jár a szabadság lemorzsolódásával, a hatalmi visszaélésekkel, etnikai megosztottsággal és a gazdasági korlátozásokkal – mindazzal, amelyeknek tanúi lehettünk, mióta Orbán miniszterelnök hatalomra került. Orbán miniszterelnök azzal igazolta tetteit, hogy új állammodellt hív életre, amely az „il-liberális demokrácián” alapul, de ez a vízió szembemegy az Európai Unió és a NATO alapértékeivel. Ezeket a szövetségeket nem csak a demokrácia alapelvén hozták létre, hanem a jogállamiság, az egyéni szabadság és alapvető szabadságjogok védelmére is. Minden tagnak elkötelezettnek kell lennie ezen értékek mellett.”

Nehéz elhinni, hogy McCain szenátor ugyanarról a külföldi vezetőről beszélt, mint akit ön 2014 áprilisában magasztalt, és az „emberi jogok bajnokának” nevezett, valamint „nagyszerű elnökükhöz, Ronald Reagen-hez” hasonlította. Megjegyezzük, hogy Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti képviselője, (és Orbán pártfogoltja) Colleen Bell nagykövet-jelölt asszonynak mocskolódó nyílt levelében ezt írta:

„Sokkal szerényebbeknek kell lennünk, – különösen, ha egy olyan országgal van dolgunk, mint Magyarország, ahol az alkotmányos fékek és ellensúlyok rendszere él és virul, ahol egy demokratikus párt, amely példátlan szupertöbbségét és felhatalmazását szabad és igazságos választások útján nyerte el, demokratikus alkotmányt fogadott el, és nyitottnak mutatkozik az iránt, hogy másokkal együttműködjön az új törvényeiben mutatkozó hibák kiigazításában és javításában”.

Ahogy ön is tudja, Orbán kétharmados parlamenti többsége nemrég választotta meg Lenkovics Barnabást az Alkotmánybíróság új elnökének, mely pozíciót várhatóan 2027-ig töltheti be. Biztosan ön is egyetért azzal, hogy Lenkovics harcos abortuszellenessége már önmagában is képessé teszi őt az Alkotmánybíróság vezetésére, még akkor is, ha sosem tanított alkotmányjogot, és rutinszerűen állt az olyan bírók oldalára, akiket kizárólag Orbán Viktor kétharmados parlamentje jelölt és választott meg 2010 után.

Bízunk benne, hogy ön teljes mértékben egyetért Lenkovics álláspontjával (ahogy Halmai Gábor alkotmányjogi tudós összefoglalta) miszerint:

„A pénzügyi válság a demokrácia és a jogállamiság válságát is jelenti egyben, és újra kell definiálni, korlátozni kell, vagy akár vissza kell vonni bizonyos alapvető jogokat, különös tekintettel a sajtószabadságra, a fékek és ellensúlyok új koncepciójára, ahol a különböző hatalmi ágak szorosan együttműködnek”.

A magyar miniszterelnök iránti tisztelete és csodálata fényében arra kérjük önt, és hasonlóan gondolkodó képviselőtársait, hogy fogjanak össze Orbán Viktor védelmére a szükség óráiban. Végül is, „egy barát a bajban is barát”.

Tisztelettel:

A Budapest Beacon