Kövér László kitiltotta a DK szóvivőjét a Parlamentből

április 14, 2016

Gréczy Zsolt. Fotó kettőspont Dkp.huGréczy Zsolt, a DK szóvivője. Fotó: Dkp.hu

Kövér László kitiltotta a Parlamentből Gréczy Zsoltot, a Demokratikus Koalíció szóvivőjét – közölte az ellenzéki párt szerdán. Gréczy bűne, hogy nem megfelelő helyen tartott sajtótájékoztatót. Az ellenzéki párt szerint ez már nem is arrogancia vagy pitiánerség, ez maga a fideszizmus”.

Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke az Országgyűlésből, valamint a Fehér Házból is kitiltotta a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivőjét, Gréczy Zsoltot. A súlyos büntetés oka, hogy az ellenzéki politikus egy másik témájú sajtótájékoztatón reagált az üzletek vasárnapi zárva tartásának eltörlésére.

„Főbenjáró bűnt követett el a Demokratikus Koalíció szóvivője. Varju László országgyűlési képviselő hétfőn sajtótájékoztatót tartott az Országgyűlés sajtótermében. Mivel előtte egy órával derült ki, hogy a kormány visszavonja a vasárnapi boltzárat, ezért Gréczy Zsolt, a DK szóvivője ugyanott reagált erre a hírre” írja közleményében a kitiltás okát az ellenzéki párt. A kitiltásról szóló hivatalos levelet már meg is kapták az Országgyűlés sajtófőnökétől.

„Mondhatnánk, hogy ez felesleges kukacoskodás, hatalmi arrogancia vagy pitiánerség, de az ügy inkább fideszizmus. Ez a politika arról szól, hogy mindig mindenkit büntetni kell. Nincs előzetes írásbeli kérés, figyelmeztetés. Kitiltás van” – magyarázza a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök vezette párt.

Kövér László szerint a DK szóvivőjének ki kellett volna hívnia az újságírókat és az operatőröket a teremből, hogy a folyosón mondja el a párt álláspontját a boltzár megszüntetéséről, majd megkérni őket, hogy fáradjanak vissza a terembe Varju sajtótájékoztatójára – véli a párt.

A kitiltás visszavonásig van érvényben, de az ellenzéki párt azt követeli Kövér Lászlótól, hogy vonja vissza a döntését.

Valószínűleg az sem esett jól a Fidesznek, amit Gréczy mondott

Gréczy az ominózus hétfői sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az Orbán-kormány vereséget szenvedett a vasárnapi boltzár ügyében, és Rogán Antal propagandaminiszter bejelentése a vereség beismerése. A szóvivő azt is megjegyezte, miszerint a miniszter indokai köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, mert a számok is azt igazolják, hogy nem volt helyes bevezetni a boltzárat. A DK saját személyes győzelmének is tekinti a tiltás feloldását, mert ők nyújtották be az ügyben az első népszavazási kezdeményezést – tette hozzá Gréczy.

Rogán a hétfői kormányülés szünetében jelentette be, hogy a kabinet a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényi szabályozás visszavonását javasolja a parlamentnek, az Országgyűlés pedig – mint arról a Budapest Beacon is beszámolt – viharos gyorsasággal, már kedden meg is szavazta a javaslatot. A döntés – legfőképp annak módja – nem okozott osztatlan sikert a szakmai szervezetek között.