Megduplázta eladott példányszámát a Népszava

november 9, 2016

nepszavaMolinó a Népszava budapesti székházban. Fotó: MTI, Soós Lajos

Több mint a duplájára emelkedett a Népszava napi eladott példányszáma a Népszabadság megszűnése óta.

Majdnem kereken egy hónappal ezelőtt függesztette föl a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a kiadó Mediaworks, az eltelt időszakban pedig a Népszava eladott példányszáma több mint a duplájára emelkedett – számolt be az atv.hu-nak Láposi Elza, a Népszava Lapkiadó Kft. ügyvezető igazgatója.

Elmondása szerint a napi eladott példányszámok mellett az előfizetők száma is növekedett, és az online felületükön is nagyobb érdeklődés figyelhető meg. A korábbi négyezer eladott példányszám egy hónap alatt kilencezerre emelkedett, az előfizetők száma ezer fővel nőtt, és a Postánál is ilyen nagyságban fizettek elő az olvasók.

Egyedüli baloldali lapként szeretnének eleget tenni az olvasók elvárásainak, ha már sajnálatos módon bezárták a Népszabadságot – jegyezte meg Láposi Elza, aki cáfolta azokat a híreket, miszerint baj lenne a kiadó háza táján: mint mondta, nyereséggel zárták az elmúlt évet. „A kiadó továbbra is működőképes, nincs tartozása és rendben van” – közölte.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):