Meghamisították Orbán karácsonyi interjúját

december 25, 2016

Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor. Fotó: MTI, Koszticsák Szilárd

Meghamisították Orbán Viktor karácsonyi interjúját, a csúfos eset ráadásul épp szülőföldjén, Fejér megyében esett meg.

Megjelenés előtt valaki néhány, a miniszterelnök által nem mondott mondattal fűszerezte Orbán Viktor a Fejér Megyei Hírlapnak adott karácsonyi interjúját. Az orgánum december 24-i számában megjelent írásba valaki olyan szövegrészeket csempészett, mint:

  • „… mi kikértük az emberek véleményét, BÁR NEM ÉRDEKELT MINKET.”
  • „… és az ápolónők bérét 2017-ben és 2018-ban is folyamatosan emeljük. A KÓRHÁZI HULLÁK SZÁMA IS EMELKEDIK.”
  • „A korrupciós vád mint politikai lejárató eszköz teljes mértékben megszokottá vált. MI IS HASZNÁLJUK.”
  • „Azt kívánom, hogy MINÉL TÖBBEN TALÁLJANAK VISSZA A KARÁCSONY POGÁNY ÉRTELMEZÉSÉHEZ, hiszen mégiscsak a Megváltó születését várjuk.” (Forrás: 444.)

A lapot kiadó Pannon Lapok közleményt adott ki az esettel kapcsolatban. Azt írják: „A Fejér Megyei Hírlap mai számában megjelent, Orbán Viktor miniszterelnökkel készült interjút ismeretlen tettesek meghamisították. Olyan mondatok kerültek a beszélgetés szövegébe, amelyeket a kormányfő nem mondott. A Pannon Lapok Társasága minden érintettől elnézést kér, és megteszi a szükséges jogi lépéseket. Az interjú eredeti és teljes formájában itt, a honlapunkon olvasható.”

Azt egyelőre nem tudni, hogyan kerültek a fönt nagy betűvel szedett részek a szövegbe. Valahol a megszerkesztett cikk tördelése és az utolsó kivonat elkészítése környékén avatkozhatott be a miniszterelnök titokzatos kritikusa a gépezet működésébe – írja a 444.

A sors fintora, hogy mindez épp a Pannon Lapok lapcsoporthoz tartozó egyik orgánumában történt, amely a Népszabadság beszántása után kormányközelbe került Mediaworks portfóliójának része. A Mediaworks lapcsaládjának online portfóliója legutóbb így tálalt egy, ugyancsak a miniszterelnökkel készült interjút:

Fotó: 444

Arról, hogy merre tart(hat) a magyar média, itt írtunk bővebben.

S hogy miről beszélt Orbán az interjúban?

Például arról, hogy Magyarország stabil sziget a forrongó nyugati világban, vagy, hogy „az a célunk, hogy győztes országgá tegyük Magyarországot”.

Orbán Viktor szerint ez az ünnep más lesz, mert arra még nem volt példa, hogy „Európa szívében keresztényeket gyilkoljanak karácsonykor” – utalt a miniszterelnök a berlini merényletre, hozzátéve, miszerint jól látható, hogy semmi sem maradhat úgy migránsügyben, ahogy eddig volt, Brüsszelnek változtatnia kell. Azokat, akik illegálisan jöttek be Európába, vissza kell szállítani, a határokat meg kell védeni, a beáramlást meg kell szüntetni – hangsúlyozta.

Egy éve senki sem hitte volna, hogy az Egyesült Királyság kilép az Európai Unióból és Amerikában a „Clinton-klán, a hagyományos amerikai baloldali értelmiség pártja” kiesik a hatalomból – folytatta a miniszterelnök az MTI lapszemléje szerint.

A világ két mintademokráciájában valójában lázadás megy végbe, ami folytatódni fog 2017 sok európai demokráciában a „lázadás éve” lesz. Magyarország azért „stabil sziget” a forrongó nyugati világban, mert „mi kikértük az emberek véleményét, és az illegális bevándorlással szemben 2015-ben és 2016-ban is megvédtük az országot” – hangoztatta.

Orbán Viktor egyetértett a felvetéssel, miszerint a lázadások egyik oka, hogy „lassan vége lesz az amerikai álom alapgondolatának”, annak, hogy mindenki képes a saját erejéből jobbá tenni az életét.

„Vége az európai álomnak is” – tette hozzá. A miniszterelnök szerint Nyugat-Európa évtizedek óta fogad bevándorlókat, de a beilleszkedésük „nyilvánvalóan kudarc”. Összegzése szerint a gazdasági lassulás, a bűnözés, a terror, a migráció, a döntésképtelenség és az őszintétlen beszéd összeadódik a nyugati világban, és erre nem találtak választ a vezetők.

Úgy fogalmazott: „keleti származású nép vagyunk, de a nyugati világhoz tartozunk”. Ezért az ország érdekelt a Nyugat és egy olyan Európa sikerében, amely „nem akar minket átalakítani, tudomásul veszi, sőt tiszteli, hogy magyarok vagyunk és azok is maradunk”. Nem kell mindent átvenni Nyugat-Európától, határozottan nemet kell mondani mindarra, ami rossz.

2017-ben az a legfontosabb cél, hogy mindenkinek megérje dolgozni Magyarországon – folytatta. Amíg az ember csak azért küzd, hogy legyen munkája, el tudja tartani a családját, nem érezheti magát győztesnek. Amikor elkezd jobban keresni, és látja, hogy megéri dolgozni, akkor ráébred, hogy győztes ország polgára mondta a miniszterelnök. Hozzátette: a kormány azért csökkenti a munkáltatókat terhelő adókat, hogy emelkedhessenek a bérek.

Orbán annyit megígért: az ország jövőre „töretlenül fejlődni fog”. „Nem akarunk vesztes országban és vesztes nép fiaiként élni. Az a célunk, hogy győztes országgá tegyük Magyarországot”.

Arra a kérdésre, hogy nem akadtak-e el a reformok az egészségügyben és az oktatásban, Orbán Viktor azt válaszolta, hogy „éppen ellenkezőleg”. Hetvenegy kórházat felújítottak, fejlesztettek, 23 új rendelőintézet épült, az orvosok és az ápolónők bérét 2017-ben és 2018-ban is folyamatosan emelik példálózott. Ötven százalékkal emelkedett a pedagógusok bére, és nem bezárnak iskolákat, hanem újakat nyitnak – folytatta, majd néhány gondolat erejéig belegyalogolt a korábbi szocialista kormány(ok)ba.

Arra, hogy ellenfelei folyamatosan korrupcióval vádolják, Orbán Viktor úgy reagált: a korrupciós vád politikai lejárató eszközként teljesen megszokottá vált. Ha az ember azt bizonygatja, hogy nem korrupt, „már önmagában ettől hihetőbbnek tűnik, hogy mégis az”. Világossá kell tenni, hogy „mi nem tűrjük a visszaéléseket” – tette hozzá a miniszterelnök, aki a kormánypártiaknak és ellenzékieknek is azt tanácsolta, „tartsák be a törvényeket, és akkor nem lesz baj”. Amikor fejlődik az ország, a korrupció visszaszorul. Azért is jut pénz nyugdíjemelésre, családtámogatásra, a gyerekek ingyenes tankönyvére, mert „nem tűröm, hogy ellopják a pénzt” – emelte ki.

Az államfőjelölésről szólva Orbán azt mondta: Áder Jánost nagy tisztelet övezi a Fideszben, ha vállalja (a köztársasági elnök karácsony utánra ígérte döntését – a szerk.), ismét őt jelölik a posztra. A miniszterelnök kitért arra is, hogy nem tervez kormányátalakítást ebben a ciklusban.


Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):